Pécs gyerekeknek

Bereczki Lajos Irodalom
PDF
Hétfőn délután a Dél-dunántúli Könyvtár és Tudásközpont épületében átadták az első olyan magyar nyelvű városkalauzt, amely ismeretszerzésben az általános iskola ötödikes korosztályát célozza meg. A rendezvényen Páva Zsolt Pécs város polgármestere személyesen adta át azoknak a könyvet, akik a „teszt” szakaszban a nyáron táborozás alkalmával már élesben is kipróbálták azt. A többi vendég, mintegy háromszáz diák és pedagógusaik, az aulában ingyen jutottak hozzá a nekik és társaiknak szánt kétezer kötethez.
Képünkön balról jobbra Sebestyén Ágnes, Ruzsa Csaba, Páva Zsolt és Tóth Eszter látható.

A szerzők, Sebestyén Ágnes és Tóth Eszter mutatták be a majd százoldalas munkatankönyvet, vagy inkább nevezzük úgy, ahogy ők is szeretik, városkalauzt. Már a megnevezéséből is kiderül, hogy az itt élő fiatalok szemét kívánja rányitni arra a helyre és annak értékeire, történelmére, ahol élnek – vagyis Pécsre. A hat fejezetből és a függelékből álló kötet nem túlságosan vastag, ez meglehetősen óvatos megközelítésre enged következtetni, ráadásul a tartalmat az életkori sajátosságoknak és egy ismeretterjesztő könyvnek megfelelően sok-sok grafikával egészíti ki, támasztja alá. A fejezetcímek teljes felsorolása nélkül, nézzünk néhányat közülük: Az én városom, Épített örökség, A működő város, Városi élet… stb. Ebből világosan látszik, hogy a szerzők nem csak a történelemórák segédanyagának szánták művüket, hanem komplex, több, más órán is hasznosan forgatható muníciót kívántak a gyerekek táskájába csempészni.
Nem maradt el a könyvek dedikálása sem
 Jó választás az ötödikes korosztály, hiszen itt lépnek felső tagozatba, azaz már nem „dedós” a társaság, komoly nagylányok és nagyfiúk, akiktől elvárható némi érdeklődés a környezete és városa iránt. Az A5 méretű könyv egészen biztos, hogy befér majd a többi mellé a táskába, hiszen ahogy már említettem nem túl vastag és nem túl nagy, ezért meglehetősen könnyű. Kezelni sem ördöngösség, hiszen néhány jelet kell csak megtanulni, a többit pedig írásban elolvashatja bárki. A már említett hat (és fél) fejezet száz oldalon igazán bravúros, itt volt először hiányérzetem, bizony mindenre kevés hely jut, így aztán a könyv tartalmát a pedagógusnak alaposan ki kell egészíteni. No de egy órán, mint tudjuk nem a könyv a főszereplő, hanem a tanerő és a diák.

 Így kettőjük együttműködéséből biztosan a közös cél fog megszületni – mindenki tájékozottabb lesz városáról, annak történelméről, építészeti örökségéről és környezeti kincseiről, meg még sok egyébről, amit ez a kis mű fog majd a különböző órákon generálni. A két szerzőn kívül grafikusok és támogatók sisere hada bábáskodott a Hungarofest által kiadott könyvön, melyet nagy bánatomra Dabason nyomtak és nem Pécsett, (és ez még akkor is fáj, ha szemmel áthatóan jó munkát végeztek). A grafikák önmagukban szépek és ízlésesek de ebben a méretben sokszor elvesznek, nem érvényesülnek, és néhol kicsit képileg retro hatásuk van, bár tudtommal fiatal csapat készítette azokat.
A kötet az EKF évében, annak támogatásával jelent meg, melyet nem csak onnan tudtuk, hogy Ruzsa Csaba a Pécs2010 menedzsmentközpont ügyvezetője is helyet foglalt a meghívottak között, hanem, mert a szépszámmal megtalálható szponzorok között az EKF logója is helyet kapott a kolofon alatt. 

Sikerült két, nyáron táborozó iskolással, Dalbert Lizával és Balogh Ádámmal (képünkön) is megbeszélni a könyvhasználat tapasztalatait, akik egyébként érdekesnek és hasznosnak tartották a városkalauzt. Saját bevallásuk szerint sok újat megtudtak arról a városról, ahol élnek, bár eddig is elmentek az épületek és nevezetességek mellett, de ezt most már egy kicsit másképp teszik majd, hiszen megtanultak bizonyos dolgokat az egykor itt élt emberekről, művészekről, tudósokról, iparosokról. Ha valaki ismeri a városát, akkor másképp viszonyul hozzá, jobban és másképp szereti - mondta a két általános iskolás.
Bizony, mi sem mondhatunk mást, az ötlet jó, a kivitelezés is mondjuk gyenge  négyes, ha már iskolában gondolkodunk. Idén minden ötödikes ingyen juthat hozzá, ami jó hír, hiszen a könyvet 980 forintos árra kalibrálták. Nincs más hátra, jó olvasást és ismeretszerzést kívánunk mindenkinek!



 


 

Hozzászólások

 
0 #4 Guest 2010-09-21 21:19
akik az új Tudásközpontban dolgoznak.
Szuper hely lett.
Tegnap be is iratkoztam, kicsit széjjel is néztem, némely ajtók csak "vésznyitó" megnyomásával nyílnak.
A mosdók is gyönyörűek, a hosszú betonmedencék egyikéből pedig kimentettem egy kis-békát.

Magától onnan nem tudott volna kijönni, s ott pusztult volna.

Vagy nem?
Idézet
 
 
0 #3 Guest 2010-09-21 21:14
szolgálja a KÖZJÓT.

Így kell vezetni.
Szolgálni, igyekezni jobbítani, mert ami az oktatásügyben történt az elmúlt években, az kritikán aluli, súrolja a bűntettet, ami garázdálkodást megengedtek maguknak a "kiskirályok".

A pécsi vezetés ezzel a könyvvel, ingyenes ajándékozásával szép gesztust tett, jóllehet minden ilyen gesztus a mi pénzünk, de végre mi kapjuk vissza, és nem "cuslághagyóhunv olt"-zsebekbe vándorol.

Brávó, Pécs!
Idézet
 
 
0 #2 Guest 2010-09-21 15:59
Gratulálok!
Rrengeteg munkátok volt a könyvvel, de megérte, hiszen a gyerekek imádják:) Ügyesek vagytok!
Idézet
 
 
0 #1 Guest 2010-09-21 12:48
Kellett már egy ilyen könyv, a gyerekeknek ismerniük kell azt a várost, ahol élnek!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés