Tóth Tibor állÃtása szerint mindent gyűjt, a képeslapokon át a tengerparti kavicsokig. Egy jó gyűjtÅ‘ azonban rendszerezi és meg is mutatja kincseit a külvilágnak. Ez történt csütörtök délelÅ‘tt a Pécsi Postapalota földszinti kiállÃtótermében, ahol vitrinekbe rendezve láthattuk a régi és új darabokat a gyűjtÅ‘ kollekciójából. A nagyjából hetven képeslap zömében a régmúltba repÃt minket vissza, ezt ellensúlyozandó, Körtvélyesi László hasonló témájú, jelen idejű fotóival párosÃtották Å‘ket.
A képen balra Nácsa János, mellette Tóth Tibor, éppen a kiállÃtott darabokat szemlélik.
Tibor
már harminc éve foglalkozik különböző tárgyak gyűjtésével, ahogy a bevezetőben
leÃrtam sok minden tartozik ide, a gyufacÃmkén át a szalvétáig. Pécsi
lokálpatriótaként, azonban a képeslapok állnak közel hozzá, abból is azok,
amelyek a város köztereit ábrázolják. Nagyjából háromezer képeslappal
büszkélkedhet, ezekbÅ‘l merÃtett a mai kiállÃtásra, mintegy hetven darabot. A
legkorábbi 1887-ből származik, a legfrissebbet pedig éppen beszélgetésünk
alkalmával tette zsebre, itt vásárolta a postán, az EKF alkalmából készült
példányokat. Szóval a szenvedély még a kiállÃtás megnyitóján sem hagyott alább.
Természetesen egy másik nagy pécsi gyűjtÅ‘, Nácsa János méltatta Tóth Tibor válogatott képeslapjait. A városházi sajtós finn templomokat ábrázoló gyűjteményét tavasszal láthattuk ugyanitt. A fokozatosan bÅ‘vülÅ‘, több ezres gyűjteményt hamarosan Budapesten, a finn nagykövetségen is kiállÃtják.
Visszatérve a Pécs köztereit ábrázoló lapokra, bizony igazán érdekes elnézegetni azokat, hiszen a múlt század eleje-közepe óta sok minden megváltozott a tereken, utcákon. Mégis jó látni, hogy akkor is szép és gondozott volt a város és mennyivel kevesebb jármű robogott az utakon! Azok a boldog békeidők!
A
neves fotós Körtvélyesi László tartotta a tükröt a mának, a nemrég készült és a
képeslapokhoz hasonlóan közterületeket ábrázoló felvételeivel. A
válogatásban egymás mellé került a múlt
és a pécsi fotós által láttatott jelen. Ki-ki döntse el melyik szebb és
maradandóbb a számára. E kettÅ‘sség hatására még érdekesebb ez a kiállÃtás,
amely a posta nyitva tartásával egyidőben bárki által ingyenesen látogatható, szeptember
végéig.Köszönet ezért a postának és a szervezőknek, köztük Mosonyi Évának, aki nagyban hozzájárult a mai magnyitó sikeréhez!
Hozzászólások