Már a hivatalos megnyitása előtt vihart kavart a nyolc lengyel művésznő által Krakkóból idehozott válogatás. Mayer Mihály pécsi püspök szerint családellenes és a jóérzésű embereket sértő a felvonultatott anyag, bár saját bevallása szerint csak néhány művet látott, amelyeket figyelemfelkeltésként előzetesen kiküldtek ki a meghívóban. Mindenesetre jó reklámot csinált az „Engedetlenek” címet viselő tárlatnak, nélküle valószínűleg fele annyian jöttek volna el a HattyúHáz Galériában tartott csütörtök délutáni megnyitóra.
Képünkön Páva Zsolt Pécs város polgármestere a megnyitón, mellette két lengyel művésznő látható.
Nők
vallanak nők társadalmi szerepéről, megváltozott helyzetükről a világban. Akár
unalmas is lehetne a téma, de szerencsére annál érdekesebben nyúltak hozzá a
fiatal lengyel alkotók. Azt azért az elején le kell szögezni, világújdonság
nincs az alkotások között, de ahogy Páva Zsolt, a kiállítást megnyitó
beszédében fogalmazott igényes műveket tekinthet meg a közönség, ráadásul ezt
ingyen teheti meg egészen október 15-ig.
Valószínűleg soha nem tudjuk meg, hogy mi „verte le a biztosítékot” Mayer Mihálynál, hiszen nyilatkozatát is mindössze egyetlen médiummal osztotta meg, az is igen szűkszavúra sikerült. A Pécsi Püspökség belső ügyeiről szóló hírek mindenesetre arra engednek következtetni, hogy lenne mit söpörni a saját háza táján is a püspök úrnak, de úgy tűnik inkább képzőművészeti alkotások erkölcsi kritikájával kíván foglalkozni.
A
művész hölgyeket egyébként bár meglepte ez a hír, különösebben nem érdekli
őket. Olyan országból érkeztek, ahol a katolikus egyház erős és a hívek száma a
magyarországiéhoz viszonyítva lényegesen nagyobb. Amint azt a Pécsi Riportnak
elmondták, odahaza nem kaptak ilyen jellegű feddést az egyház egyetlen
képviselőjétől sem, ezért furcsállják ezt a reagálást. Persze ez nem jelenti
azt, hogy a lengyel katolikus egyház nem foglal állást akár a képzőművészetet
érintő kérdésekben is. Szerencsére sokkal többen érdeklődtek a művészetük iránt
és jóval nagyobb számban kaptak elismerő szavakat itt Magyarországon is.
A
munkák valóban érdekesek és elgondolkodtatóak voltak, a nők és a hagyományos
női szerepek és az ehhez kapcsolódó sztereotípiák lebontásában kétségkívül
jelentős szerepük lehet. A művek néha megbotránkoztatnak (Szellentő nő), néha
elgondolkodtatják, (Hófehérke), de mindenképpen állásfoglalásra kényszerítik a
nézőt. A fiatal alkotók a videó installációt is felhasználták, hogy még
érdekesebben és a mai kor nyelvén szóljanak a kiállítás látogatóihoz.
Összességében egy színvonalas, érdekes kiállítás látható a HattyúHáz Galériában, amit
csak ajánlani tudunk azoknak, akik a kortárs művészeti alkotások iránt érdeklődnek.
Páva Zsolt, Pécs polgármestere kiállítás megnyitó beszédében és azt követően is megerősített bennünket abban, hogy semmi különös nincs abban, ha alkotók kicsit provokatívan, vagy merészebben fogalmaznak meg társadalmi problémákat. Ez a kor művészetére jellemző, nem csak Lengyelországban, hanem világszerte is.
A kiállító művészek: Laura Pawela, Karolina Kowalska, Anna Niesterowicz, Lidia Krawczyk, Agnieszka Kurant, Anna Maria Karczmarska, Zuzanna Krajewska, Justyna Koeke.
Hozzászólások
BMW, gyűrű és egyéb világi hívságok a püspöki oldalon, s a papi munkát végzőktől pedig a legszigorúbban fogja vissza a pénzeket a püspök úr.
Tessék csak nyitott szemmel járni, és nyilvánvaló, hogy Mayer Mihály püspök úr cselekedetei, elöljárói "rátartisága" nem a legmeggyőzőbben sugallja az alázatos egyházi, szakrális szolgálatot.
NEM ELÉG JÓNAK LENNI, ANNAK IS KELL LÁTSZANI!
Amikor Napóleon megbukott, és egyre keményebben bírálták őt, Napóleon ezt mondta:
"Ha ezt császárságom idején is meg merték volna mondani, én ma is uralkodnék."
Tisztelt Püspök Úr!
Ha egyáltalán van ereje és igénye az ún. névtelen vélemények elolvasására, kell, hogy legyen Önben annyi önmérséklet, mértéktartás, hogy önkritikusan próbáljon meg elgondolkozni, vajon hogyan kellene az elismerést, tetszés szerzést szerényebben "kikövetelni"!