Az Isztambuli Egyetem Művészettörténet Tanszéke és a Pécsi Tudományegyetem Régészet Tanszéke közös szervezésében valósul meg a 16-17. századi oszmán művészet és építészettörténet Magyarországon és az Oszmán Birodalom Központi Területein címmel az a konferencia, amely nemzetközi előadókat vonultat fel. A programhoz egy, török emlékekből válogatandó kiállítás is társul.
Képünkön balról Hancz Erika, középen dr. Visy Zsolt és mellette Ruzsa Csaba látható.
Pécsett a Dómmúzeumban október 2-29. között kiállítandó több százmillió forintot érő, a török korból származó tárgyak, a Magyar Nemzeti Múzeumból, az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből a Budapesti Történeti Múzeum, illetve és a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának gyűjteményeiből kerülnek ki. Talán Baranya a leggazdagabb magyar megye a török emlékeket illetően, hiszen az épített örökség a mai napig látható és sok érdeklődőt vonz ezzel a térségbe.
A tanszékvezető egyetemi tanár,
Dr. Visy Zsolt (PTE BTK Régészet Tanszék) és
Hancz Erika tanszékvezető helyettes a kiállításról és konferenciáról tartott tájékoztatón elmondta, hogy a kiállított anyagok még sohasem voltak így ebben a formában együtt. Különleges összefoglalása ez a hazánkban fellelhető Oszmán művészeti kincseknek, amely jelentős alkotásokat hagyott ránk. Nem csoda – mondta a két tudós, hogy fokozott az érdeklődés török részről irántuk, szinte egymásnak adják a kilincset a kutatók és a civilek Törökországból. Az egyik ilyen együttműködés a Szigetvár határában található ásatás, ahol török régészek is dolgoznak a feltáráson.
Ruzsa Csaba a Pécs 2010 Menedzsmentközpont ügyvezetője elmondta, hogy nem csak Pécsett lesz ilyen jellegű program, hanem nem sokkal ezt követően Isztambulban is konferencia nyílik. Sajnos most nem sikerült Törökországból műkincseket hozni az itteni kiállításra, mivel az ottani bürokrácia talán a honinál is erősebb. Így be kell érnünk a hazai válogatással, amely az egyetem szakemberei szerint nagyon látványos és értékes lesz.
Hozzászólások