Kezdőlap > Kultúra > Képzőművészet > Interferenciák- Krizsik András kiállítása a Király Galériában

Interferenciák- Krizsik András kiállítása a Király Galériában

Aknai Tamás Képzőművészet
PDF
Szomorú valamelyest, hogy egy önállóságát küzdelmes múltjában megőrző kulturális vállalkozás egyik kapuzárója Krizsik András fotókiállítása, örömteli ugyanakkor, hogy létrejött ez a kiállítás és az is, hogy egy majdhogynem „rendszereken” kívüli alkotó teszi ezt Bessenyei Judit költővel egyidejűleg érzékelhetővé. 

 
A „rendszereken” kívüliség természetesen nemcsak azt jelentheti itt, hogy Krizsik András felnőtt férfikora ellenére sem hajszolta mindezideig a különböző csoporttagságokat, nem ostromolta megszállottan a pályázatok, kiállítások, díjosztók zsűrijeit. És egyáltalán, alig rendezett kiállításokat, lapokban közölt képei alatt ritkán látjuk a nevét. Mindezek ellenére Pécs művészeti életének ismert alakja, sokan tudják már róla azt is, hogy kevés olyan modern vagy új zenei hangverseny, fesztivál van, ahol ne mutatkozna, amelyen ne venne részt, amelyről ne készítene jól sikerült, és a szak- vagy kritikai sajtóban megjelenő fotódokumentációt. Utóbb a Fekete-fehér (2013), Kádencia (2014) Érzések, élmények, gondolatok (2015) című csoportos és egyéni kiállításokon szerepelt, alternatív helyszíneken, jellemzően kis érdekcsoportok, kulturális közösségek támogatásával maga mögött. Ahogy ezúttal is
 
 
 
         Állatnyomok a hóban  
 
 

 Fűzfaág 
 
A kiállítás címe azonban egészen pontosan érzékelteti, hogy ebben az esetben a teremben lévő tizenöt munka, valamint az egyes képekhez illesztett -  haiku  versformában írt – költemény a szó és a kép lehetséges és kölcsönös kapcsolatának próbája is. Az interferencia közönséges fizikai jelenség, ami akkor következik be, amikor két különböző forrásból érkező energiaimpulzus találkozik. Olyan hullámok, melyeknek fáziskülönbsége állandó. Ilyenkor létrejönnek olyan helyzetek, amelyekben ezek a hullámok erősítik, és olyanok is, ahol gyengítik egymást. Mint a kép és a vers azonos helyű és idejű egymáshoz rendelésének következtében is. A haiku éppúgy egy töredékpillantás alatt megszülető benyomást kíván érzékeltetni, mint a fénykép. A kis zársebességgel rögzített fény-kép is alkalmas arra, hogy hangulatokat, felfogása során akár érzéseket is szavakba önteni késztessen. Ilyenformán kissé szokatlan kettősüket felfoghatjuk úgy is, mint egymást feltételező valóságértelmezéseket. A képek nézőjét és a versek olvasóját ugyanazon érzéki és gondolati térben tartja mindez, egészen különösen tárva végtelenül szélesre a lehetségesen tetten érhető képzetek és társításaik kombinációját.
 
 
  
Cigis lány
 
 
 

  Cölöp a vízben         
 
 
 
  
 Havas ág
 
 
 
 
                      
 Akt  
 
                                                                        
 

                       Hegedű
 
 
Krizsik eszközhasználatának hagyományokon iskolázott fegyelme, hogy nem lép túl a fekete-fehér árnyalatain és, hogy tematikai rendjében nem található egyetlen zavarba ejtő elem sem, az biztonságot sugalló, már-már úgy is mondhatnánk: elegáns végkifejlethez vezet. Kifejezetten megnyugtató az anyag, jól kezelt érzelmek, kiegyensúlyozott kedély és minden érzésnek a rangját megadó látásmód jellemzi a képeket.  A Cigis lány, Fekete szőke pár, Fekvő akt, Fiú lány vászonnal, Portré, Karbafont akt és Sziluett című képei, valamint a hozzájuk tartozó szép kis versek, haikuk azt a biztos benyomást keltik a nézőben, hogy a képek alkotója és a versek írója a jelzett vizuális és fogalmi helyzeteket sajátjukként már többszörösen megélték, így ítéletük ezekről magabiztos, fegyelmezett-csiszolt. A versek egyébként is nagy érzékenységgel támasztják alá a természetben fogant fotók mondandóját, amikor ilyeneket mondanak például az Állatnyomok a hóban című „életképhez” kapcsolódóan: „megroskadt hóban/aprócska nyomok bújnak/itt járt a tavasz.” Hasonlóképpen tesz fogékonnyá a vers a nagy léptékű távlatot felnyitó fotó, a Felhők, út című kép esetében: „örök vándor hív/arctalan messzeségbe/szememben könnycsepp...” a Fűzfaág esetében: „kósza szél játszik/virágok illatával/reményt lop belénk.” Vagy a Havas ág ürügyén: „vízcseppek ülnek/mint rügyek- fák ágain/késik a tavasz.” Megejtő a Cölöp a vízen című képhez tartozó vers is:”hajóra szálltál/hullámok pörölnek/ a parti fövennyel.” 
 
 
 
 
                     Sziluett
 
 
 
 
 
                    Portré                                                              
 
 

              Fiú és lány vászonnal
 
 
 
 

 Felhő és út                                                                
 
 
 

                  Fekete fehér
 
Melankolikus ízekkel éppenséggel csupán a Kocsis Zoltánt idéző képben és versben lep meg Krizsik: élettel teli és lendületes dokumentáció.  És a vers? „leszakadt hangok verdesnek/két csend között/pálcád pihen már…” – fájdalmas búcsú. És jönnek a finoman megvilágított, a fekete és fehér végpontjai között bársonyos változatossággal vibráló felületek, amelyek ha az emberi testről vallanak, a Fekvő akt esetében például a „szép tested csodám/pillantásod takaróm/mit nekünk halál” irodalmi megszorítással paradox módon felerősítve kezdi támogatni a Cigis lány emlékeket idéző mondandóját: „rég nem láttalak/de tegnap múltunk fénye/ megcsillant köztünk.” A kiállításnak magának sokértelmű, de mégis jól megfogható keretet ad a Hegedűs című képhez írt haiku: „zenéből épült/katedrálisba lépek/testem kint hagyom.” Mostanában ritkán találkozhat az ember a Krizsik András képvilágához hasonlóan összetett kulturális képlettel, amelyben a múlt, a céhes hagyományok és szakmai örökség ennyire szervesen találkoznak – interferálnak. Közben pedig nem veszítik el képességüket a valóságos érzelmek megjelenítésére sem.
 
 
                                Kocsis Zoltán
 
 
 
 
 
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés