Kultúrában utazunk

Különleges előadást mutattak be május 23-án és 24-én az Escargo Szobaszínházban, amelyet a Bóbita Bábszínház művészei játszottak, a közönség hathatós közreműködésével. Az ajándék folytatja az #Apa, anya, én című darabbal megkezdett családi tematikájú sort, amelynek születéséről Tóth Zoltánnal, az előadás rendezőjével beszélgettünk többek között arról, miképp változik meg minden egy családban, ha gyermek érkezik. (Fotók forrása: Bóbita Bábszínház)

- Hat évvel ezelőtt mutattátok be az #Apa, anya,ént, és most túl vagyunk Az ajándék című előadás premierjén. Van-e összefüggés, hasonlóság a két darab között?

- Az alkotói gárda mindenképpen. Papp Melinda már az #Apa, anya, én kapcsán is hathatós szerepet vállalt, ennél a darabnál már ő az író és a dramaturg is. A célunk az, hogy összerakjunk egy családtrilógiát, családon belüli történeteket szeretnénk elmesélni. Az első a kapunyitási és kapuzárási pánikról szólt, a mostani pedig arról, hogy a családba egy gyerek érkezik, és ez hogyan változtatja meg a viszonyokat. A harmadik körben pedig a szülő és gyerek kapcsolatát szeretnénk majd vizsgálni a felnövés dimenziójában, de ez egyelőre még csak gondolatcsíra szintjén van. Mindegyik darabban a családdal foglalkozunk, ez a közös és kölcsönös pont, illetve a játszók metszete, hiszen mindkét előadásban játszik Matta Lóránt, Papp Melinda és Arató Máté. A régieken kívül ebben a darabban Szabó Dalma, Rácz Attila és Tatai Gergő is játszik, és felvételről közreműködik Várnagy Kinga, Szalai Barbara, Ákli Krisztián, valamint Sramó Gábor. Az #Apa, anya, ént hat éve játsszuk és még jövőre is repertoáron lesz. Az, hogy a mai napig megveszik a jegyet egy ilyen előadásra, azt mutatja nekünk, hogy talán jó úton járunk. Az ajándék is olyan témákkal foglalkozik, amikről lehet és fontos gondolkodni.

- Ebben a darabban egy másik magyar családot ismerünk meg.

- Így van. Annyiban hasonló a helyzet az előző darabbal, hogy itt is egy négyfős családot ismerhetünk meg, továbbá egy udvarlót, és az alaphelyzetet, hogy gyermek érkezik.

- Kifejtenéd egy kicsit a darab alaphelyzetét?

- Az érkező gyerkőc egy olyan környezetbe köszönt be, ahol a mai szokásrend szerint nem jó, ha lesz gyerek. Ez azt jelenti, hogy a lány, aki az előadásban már a babát várja, éppen érettségi előtt áll. Azonban mégsem azon van a hangsúly, hogy ez a gyerek vállalható vagy nem vállalható, hanem hogy mi történik, és mi változik meg egy családban abban a pillanatban, hogy megtudjuk a gólyahírt. Alapvetően minden átrendeződik. Ez egy krízishelyzet, ami fontos, hiszen ahhoz képest vannak értelmezési tartományok, adekvátabban tudunk foglalkozni helyzettel. Ha a bevett helyen, bevett időben érkezne a gyermek, akkor nincs is miről beszélni. Viszont annyira nem is különbözik a két helyzet, mert mindenképpen hatással lesz ránk. Minden szerep módosul, megváltozik. Az apából nagyapa, a testvérből nagybácsi, az eddigi gyerekből pedig szülő lesz. Illetve az is fontos, hogy ez mit változtat meg. Ha nagyon egyszerűsítjük és sarkítjuk a dolgot, ez a dolog milyen kihatással van az adott élethelyzetre. Ha valaki érettségi előtt áll, leérettségizik-e, ha egyetemista, befejezi-e az egyetemet, ha dolgozik, tudja-e folytatni a munkát. Teljesen megváltozik a világ. Azt is igyekszünk megvizsgálni, hogy kinek hol van a határ. Az apából nagyapa lesz, de mekkora szerepet vállal a gyereknevelés kérdésében? És így tovább. Maga a téma egy csomó szituációra analóg helyzetet teremt, akkor is, ha a gyermek komfortosabb környezetbe születik.

- Mennyire szóltál bele a darab születésébe a szöveg szempontjából?

- Papp Melinda írta, és egy olyan közös alkotói folyamat volt, ahol a döntő munka Melindáé, azonban kéthetente találkoztunk és átbeszéltük, hogy hogyan tovább, illetve kitaláltuk a környezetet. Amikor a próbák elkezdődtek, akkor próbáltuk finomhangolni a darabot, kivettünk, áthelyeztünk egyes szövegrészeket, helyzeteket. Klasszikusan itt már a csapat is alkotó és mozgató erő volt, de még a véglegesített szövegkönyvet is többször átírta Melinda, mert folyamatosan vannak változtatások.

- Úgy tudom, hogy a színészek saját élményeiből is táplálkozik az előadás.

- Így van, főleg azért, mert a saját élményeket beépítjük ezekbe a karakterekbe. Hiszen mindenkinek van valamilyen viszonya egy gyermek érkezésével kapcsolatban. Vagy úgy, hogy neki már van gyereke, vagy úgy, hogy gyermekként érkezett egy közegbe, vagy pedig a saját helyzetében megváltoztatta a viszonyokat, ha nem is szülőként, hanem más aspektusból, illetve külső szemlélője is lehetett ennek a helyzetnek. Természetesen benne vannak ebben a kérdéskörben a párkapcsolatok, és ezek működése is. Mindenkinek van arról véleménye, hogy egy gyereknek mi a szerepe a családon belül. Ezeket próbáltuk összegyúrni, és mivel a darab egy drámapedagógiai előadás, az lesz a különlegessége, hogy minden néző beleszólhat. És ez most tényleg így van, mert az interaktív rész egy online prezentációs felületen, a Mentimeteren keresztül zajlik.

- Ez hogyan működik? Milyen lehetőségeket ad a nézőnek?

- Ehhez a felülethez minden néző a saját telefonjával tud kapcsolódni az előadás során, és a végén a summázat ezekből saját kis kapcsolódási pontokból áll össze. Az előadásban van kb. 40 perces színházi rész, és egy ehhez tartozó 60-80 perces közös játék. A színházi részek ezekkel a közös gondolkodási folyamatokkal vannak megszakítva. A játék során ezen a felületen látjuk egymás véleményét. Sok helyzetben szavazunk, amiből kialakul egy közös pont és annak az eredménye alapján folytatódik az előadás. A legvégén pedig megpróbálunk a családon belül kialakult helyzetre megoldást találni.

- Ha jól értem, akkor egy adott helyzetnek többféle kifutása is lehet.

- Igen, egy zárt rendszeren belül. A nézők közösen próbálnak ennek a családnak segíteni. A darab legelején képet alkothatunk arról, hogy mi az ideális helyzet, ha egy családba gyerek érkezik. Később kideríthetjük, hogy a most hirtelen szülővé váló gyerekek milyen szülői típusba tartoznak. A fő feladat az, hogy megkeressük azt a problémavázat, amire a megoldási lehetőséget próbálunk kínálni.

- Az előadásban nem használtok bábokat. Miért döntöttetek így?

- Igen, volt egy hosszú beszélgetés Sramó Gáborral és Papp Melindával, hogy hogyan csináljuk, és úgy döntöttünk, hogy legyen élőjátékos előadás. A bábszínész nem csak bábszínész, ezt mindannyian tudjuk. Nagyon realisztikus helyzetekkel dolgoztunk, finom játékokkal, de a legfontosabb a most és adott pillanatban történés varázsa. Az előadás helyszíne egy szálloda, és a néző ennek a szállodának nappalijában ül, és onnan követi és alakítja az eseményeket.

- Az Escago Szobaszínházat négy évet nyitottátok. Mik az eddigi tapasztalatok? Milyen előadásokat játszotok?

- Igen. 2020 márciusában érkezett meg a koronavírus, kezdődtek a lezárások, és mi az év őszén nyitottunk. Azt jelenti, hogy három színházi évadon vagyunk túl. Szobaszínházi előadásokat tartunk, 60-80 nézővel. Az idei év egy nagyobb ugrás volt, közel 3000-en megfordultak nálunk, ami már szép szám, az előadásokat tekintve is. Jelenleg formakeresésben vagyunk. Nagyon széles repertoárt kínálunk, amit a jövő évadban tudatosabban igyekszünk kezelni. Jelenleg vannak saját előadásaink, amiben kulcselem az #Apa, anya, én és a Buli vagy nem buli, és nagyon sok külső zenei és színházi produkciót hívtunk be. Ezt szeretnénk is folytatni, de egy olyan vonallal szeretnénk bővíteni, amire úgy érezzük, a legnagyobb igény van, amiben gondolkodunk, és ezzel a gondolkodással tudjunk valamit adni, mint Az ajándék esetében is. Ezért lesznek olyan produkcióink, amit inkább szabadegyetemnek mondhatnék. Lesz például egy sorozatunk, aminek az a címe, hogy „A nő hétszer”, ami a nő szerepét vizsgálja a társadalomban, a világban, hét estén keresztül. Ezen kívül lesz az általam rendezett „Mit ivott a magyar?”, „Mit evett a magyar?” és „Miért ilyen a magyar?” című szocio stand-up sorozat, amit már sokszor játszottunk, és a fenti kérdések történeti áttekintését adjuk. Azt reméljük, hogy ha valaki az egyikre eljön, a többire is kíváncsi lesz. Összességében tehát ezt szeretnénk a fő iránynak, hogy úgy gondolkodunk, hogy tükröt is tartunk, de közben jól is érezzük magunkat. Szeretnénk egy saját bányászdarabot is, ami egy valós helyzetet, egy múltban történt komlói bányakatasztrófa emberi oldalát szeretné megmutatni. Ezen keresztül pedig igyekszünk megkeresni és megmutatni az uránvárosi identitást. Próbáljuk a begyűjtött igényeket és a saját utunkat egyszerre megvalósítani. Nem csupán kiszolgálni szeretnénk a közönséget, az a célunk, hogy mi és a közönség is egyszerre tudjon előrelépni az életben.

- Mit lehet elmondani a célközönségetekről? Kik alkotják?

- Mostanra már kialakult. Nagyon jól látszik a nyomkövetési statisztikáinkból, a hirdetéseinkből, illetve a bejövő közönségünkből, hogy a 35 éven felüliek járnak hozzánk. Nyilván foglalkozunk a gyerekekkel is, de valószínűleg a hely igényessége is predesztinál egy célközönséget, másrészt az a gondolkodásmód, amit a 35 év felettiek alkotói folyamata hoz létre, valószínűleg kiköveteli magának azt, hogy hasonló gondolkodásúakat vonzzon be. Természetesen a színházi nevelési előadásainkat ugyanúgy csináljuk, de azokat visszük az iskolákba. A másik érdekesség, hogy vannak fiatalok is, de nagyon sokszor családostól jönnek, jellemzően 16-17 éves fiatal, és negyvenes anyuka és apuka.

- Az ajándék című előadást az Escargo Szobaszínházban fogjátok játszani?

- Igen, és úgy szeretnénk, hogy egyik hónapban játsszuk az #Apa, anya, ént, másik hónapban pedig Az ajándékot. Az első darabból kéthavonta játszottunk két-két előadást, és gyakorlatilag két hét alatt elment az összes jegy. Azt is érzékeltük, hogyan terjedt az előadás híre szájról szájra. Amikor előadásunk volt, meghirdettük a következő, tehát két hónap múlva esedékes előadást, és hirtelen megindult a jegyvásárlás, valószínűleg az emberek egymás közt megbeszélték, hogy milyen élmény. Ez egy jó generatív hatás volt, hogy ezt az előadást nem kellett reklámozni.

- A darab premierjét május 23-án és 24-én tartottátok. A nagyközönség számára ősztől látható az előadás?

- Igen, most május végén egy zártkörűbb premiert tartottunk, a nagy nyilvánosságnak szeptemberben mutatjuk be a darabot. Tesztelni is kell ezt az előadást, mert egy ilyen folyamatban sok buktató van. Nem volt még ilyen kísérlet a magyar színháztörténetben. Szavazós előadások már voltak, de hogy maga a nézők reakciói görgetik tovább a darabot, olyan még nem volt. Képzeljük el, hogy van olyan jelenet, ahol akár ötven néző írogat, miközben a színész abból játszik, hogy mi történik ezen az említett felületen. Szóval ez egy kapaszkodós nagy ugrás mindenkinek: színésznek és nézőnek egyaránt.

- Hasonló közös produkciót terveztek még a Bóbita Bábszínházzal?

- Abszolút, szeretnénk teljessé tenni ezt a már említett családi hármas egységet. Miután Az ajándék alkotói folyamatát lezártuk, Papp Melindával és Sramó Gáborral leülünk gondolkodni a következő elemen, ami szintén a családi szerepekről fog szólni, de másik aspektusból vizsgálnánk meg: mi történik, amikor a gyerekből szülő lesz, a szülőből pedig gyerek lesz, milyenek ezek a tükörtartási effektusok, hogyan és miként működnek. Abban gondolkodunk, hogy ez egy kétszemélyes darab lesz, szintén interaktív, viszont itt a gyerek játssza a szülőt, a szülő pedig a gyereket. Még csak ötletcsírákként létezik, de valószínűleg ebből kifolyólag tárgyanimációs vagy bábelőadás lesz.