Kultúrában utazunk

Egy tanulságos történetből készült a Bóbita legújabb, A kőszív című előadása, amelyet november 23-án mutattak be a bábszínházban. A darab Wilhelm Hauff klasszikus meséje és egy sarkadi cigánymese összegyúrásából született, amelyet Markó Róbert írt és rendezett. Vele beszélgettünk mélységeiben az alkotási folyamatról az írástól a tervezésen át a próbafolyamatig jelen előadás születése kapcsán, illetve új terveiről, amelyeket a veszprémi Kabóca Bábszínház egy éve kinevezett igazgatójaként kíván megvalósítani. (Fotók forrása: Bóbita Bábszínház)

- A kőszív című darab szövegkönyve Wilhelm Hauff meséje, illetve Lakatos János cigánymeséje alapján íródott. Hogyan találtál rá ezekre a forrásokra, illetve mi izgatott bennük?

- A szövegkönyv nem a Bóbita felkérésére született meg, hanem a békéscsabai Napsugár Bábszínház számára írtam a 2010-es évek közepén, kb. 10 éve. Amikor Sramó Gábor felhívott, hogy ismét szeretnének együtt dolgozni velem, egy olyan anyagot kerestünk, ami erre a társulatra adaptálható. A szövegben van egy nagy női szerep, és Papp Melinda személye juttatta eszembe ezt a darabot. Amikor mesefeldolgozáshoz kezdek hozzá, igyekszem megtalálni az összes forrást, ami a rendelkezésre áll, legyen az népmese, feldolgozás vagy műmese. Így akadtam rá Lakatos János, sarkadi cigány mesemondónak A kőszív-változatára, aminek az alcíme a „Palacsintás mese”. Lakatos „A kőszív” címmel, míg Wilhelm Hauff „A hideg szív” címmel dolgozta fel a mesét a német romantika korában. Mind a kettőből merítettünk. A sarkadiból a karaktereket, az elbeszélőkedvet, a nyelvezetet, magát a történetet és a szereplőket viszont inkább Hauff meséjéből vettük. Azonban a német változatot picit hidegnek, ridegnek éreztem ahhoz, hogy az Magyarországon most megszólaljon. A mi változatunkban a történetet egy vándorcigány család meséli el. A mese főhőse Szénégető Péter, aki odaadja a szívét egy óriásnak, és pénzért eladja a lelkét. Ez természetesen az európai irodalom egy kedvelt toposza, elég, ha csak a Faust történetre gondolunk. Az előadásba pedig autentikusnak tűnő cigányzenei motívumok kerültek be, ami Cseri Hannának köszönhető. Hanna ezer szállal kötődik Pécshez és a Bóbitához is, és már nagyon komoly popzenei karriere is van. A békéscsabai szövegkönyvhöz képest azért sok változás volt, mert szeretem, ha a színészek karakterére, ízlésére van igazítva a szövegkönyv.

- Milyen változtatások történtek az előző változathoz képest?

- A darabbal kapcsolatban az volt a fontos és különleges feladat, hogy az előadásnak van egy célközönsége, a bábszínház 5 éves kortól ajánlja a darabot, vagyis elsősorban óvodás-kisiskolás korosztálynak szól. Ezért olyanná kellett tenni a nyelvezetet, a formavilágot, illetve magát a történetet, ami számukra dramaturgiailag elfogadható. A legfőbb változtatás az volt, hogy kikerültek belőle szerteágazó epizódok, és egy lineárisabb történet felé mentünk el. Ugyanakkor ez a korosztály nagyon tud kapcsolódni a tárgyjátékhoz, tárgyanimációhoz, ezért is lett ez az előadás bábtechnikája. Fejlődéslélektani kutatásokból tudjuk, hogy az 5-7 éves korosztály egy közönséges tárggyal jobban azonosul, mint egy jelmezbe bújt színésszel vagy egy plasztikus bábbal. De nem csak ezért döntöttünk emellett a technika mellett, hanem mert formailag nagyon adja magát ennél a folyamatos mesélésnél, hogy azokkal a tárgyakkal kezdünk el mesélni, amik épp a kezünk ügyébe kerülnek.

- Milyen fontos üzenete van a darabnak?

- Szerintem nagyon fontos, alapvető fókusza a népmesének és a Hauff-féle feldolgozásnak is, hogy szabad akarattal rendelkezünk, és/de a döntéseinknek minden esetben következményei vannak, és jó, ha ezekkel a következményekkel előre kalkulálunk. Ez egy olyan, generációtól vagy életkortól független tapasztalás, gondolat vagy érték, amit az óvodások, véleményem szerint, abszolút értenek. A mesében egy hős van, akivel azonosulni lehet, maga a történet mozgalmas, amiben van óriás és törpe is, egyáltalán nem érzem, hogy nehéz lenne. Azzal együtt, hogy egy nagyon komoly témát járunk körül az előadásban. Viszont azért csinálunk színházat, hogy komoly témákkal foglalkozzunk, már az ovisokkal és kisiskolásokkal is. Én nem a csak önmagáért való, szórakoztató színházban hiszek, hanem abban, főként a gyerekszínház esetében, hogy erős történeteket kell elmesélni, amivel a néző azonosulni tud, és a saját életére vonatkozó tapasztalatokat szűr le. Legyen ő akár ovis, akár nagymama, akár nagyobb testvér. Ebben pedig nagyon jó a népmese, mert olyan, mint az egymásra rakódó káposztalevelek. A primer rétegét az óvodás érteni fogja, azonosulni tud vele, de ennek az előadásnak csomó olyan szépsége, finomsága van, amit esetleg a szülők fognak megérteni. Ők sem fognak unatkozni, mert ők is magukra tudják vonatkoztatni a történetet.

- A mese bele van ágyazva egy kerettörténetbe, ami a vásári komédiákra hajaz.

- Igen, tulajdonképpen az. A hangütésében nagyon élénk, életigenlő forma, amelyben a mesélő, aki jelen esetben a cigányasszony, folyamatosan kommunikál a nézővel, és a többi szereplő is folyamatosan kifelé, a közönségnek játszik. A humornak nagyon fontos szerepe van, többek között a feszültségoldásban, abban hogy ezt a valóban nem könnyű történetet picit feloldja, hogy ne kikönnyítse, de befogadhatóvá tegye azt.

- Nagyjából állandó partnerekkel dolgozol. Boráros Szilárddal gyakorlatilag a kezdetektől együtt alkotsz, és Cseri Hanna sem először szerez neked zenét. Mi a fontos számodra egy ilyen együttműködés során?

- Igen, kialakult az az alkotói stáb, akivel szeretek és tudok dolgozni. Van egy közös nyelv, szókincs és ízlés, amiben nem feltétlenül kell megmagyarázni, hogy mit kér az ember, mert valahogy ráérzünk erre. Cseri Hanna ezt nagyon érti, ahogy a Bóbitát és a pécsi ízlést is, ugyanis minden városnak más az ingerküszöbe és az igényei. Hanna rettentően érzékeny színházi ember, aki játszik, rendez, zenél, zenét szerez, tehát minden oldalát ismeri az alkotásnak, ezért vele nagyon könnyű dolgozni. Boráros Szilárddal pedig a munkáim zömét együtt készítettem, itt is emberi és szakmai egymásra hangolódásról van szó. A mostani darab tervezése során viszont sokat töprengtünk, többet a megszokottnál. Elindultunk a tárgyjátékból, amit eleinte a Szilárd nem nagyon támogatott, jöttek nagyon más ötletek, majd végül visszatértünk oda, ahonnan elindultunk. De érdemes volt megfutni ezt a hosszú kört. Látszólag nagyon egyszerűnek tűnik megtervezni egy tárgyjátékot. Nem kell benne gyártani, csak ki kell választani minden szereplőnek egy tárgyat, és megkérni a műhelyt, hogy rendeljék meg. Valójában viszont a tárgyjátéknak pont az a csodálatos képessége, hogy olyan tárgyakat kell választanunk, amik önmagukon túl mást is jelentenek, tudják közvetíteni azt a metaforikus tartalmat, ami miatt nem élő emberekkel játszatjuk. Ráadásul ezeknek a tárgyaknak egymáshoz is viszonyulniuk kell, és jelen esetben még a keretmeséhez is, tehát ahhoz a világhoz, amiben játsszuk a mesét. Tudtuk, hogy jó irányba indult el a tárgyi világ megalkotása, amikor kitaláltuk, hogy Szénégető Péter, ez a viharvert, sokat megjárt, szegény ember, aki különféle ballépéseket követ el az életében, egy régi, koszos, foltos, összevarrott játékmackó. Ez képviseli a gyerekséget, a naivitást, de van egy élete, szeretetre méltó, tehát mindannyian kapcsolódni tudunk hozzá. Azonban mire erre rájöttünk, addigra nagyon sok tárgyat kipróbáltunk, sok rendszert felállítottunk. A díszletről Kurázsi mama kordéja jut eszembe, ami egy guruló, összkomfortos ház. Ebben vannak polcok, csetresek, egy tűzhely, mindennek megvan a saját helye. Tehát tulajdonképpen a keretmese helyszíne egy otthonos, kelet-közép-európai kordé. Azonban nem a mélyszegénységet akartuk megjeleníteni, hanem valami stilizáltságot, játékosságot, illetve a népies vagy folklór-jellegét. Egy picit olyan a mese tárgyi világa, mintha belépnénk a nagymamánk vidéki nyári konyhájába. Ezt a világot szerettük volna létrehozni, ami a felnőttben is megindít érzelmileg valamiféle otthonosság vagy ismerősség érzést.

- Hogyan épül fel a történet? Az egyértelmű, hogy Papp Melinda kapta a legfontosabb szerepet, ahogy az elején is említetted. A többiek hogyan tudtak partnerek lenni? Milyen volt a próbafolyamat?

- Nyilvánvalóan Papp Melinda viszi a hátán ezt az előadást, nem csak a szöveg mennyiségét tekintve. Természetesen nagyon meggyorsította a próbafolyamatot, hogy Melinda rendkívül gyorsan megtanulta az 50 oldalnyi szöveget, mert onnantól lehetett a színjátszásra koncentrálni. Azonban a feladata több ennél, mert ő szabályozza az előadás tempóját, dinamikáját és egyfajta matriarchaként felügyeli a családtagok közti viszonyt. Ez tényleg nagy, veretes színészi feladat, nagy ívű alakításra ad lehetőséget, amivel szerintem Melinda nagyon jól birkózik meg. Hozzá kell tennem, hogy szokatlanul korán jutottunk el addig, hogy végigmenjünk az előadáson az elejétől a végéig. De szerintem ebben a próbafolyamatban ez volt az optimális, mert minden egyes összpróbán jöttek további olyan színek, megoldások, finomságok, amiknek köszönhetően egy élő és kidolgozott, kiérlelt előadás kerülhet a premier szombatján a közönség elé. Az új színészekről, Szalai Barbaráról és Rácz Attiláról pedig azt gondolom, hogy nagyon zökkenőmentesen illeszkedtek be a Bóbita világába. A Melindán kívüli többi színésznek a mondatok számát tekintve nem sok szerepe van. Ilyenkor szokta elmondani a rendező az olvasópróbán, hogy ne menjen el senkinek a kedve attól, hogy adott esetben csak néhány mondatot mond, mert ez a szerep akkora lesz, akkora lesz, amekkorát csinálnak belőle. Ezt akkor is el szoktuk mondani, ha nem így gondoljuk. Ennél a darabnál mindegyik színészen azt éreztem, hogy valóban megértettek ezt. Végig mindenki a színpadon van, és nem csak szöveggel lehet színjátszani, hanem jelenléttel is. Ily módon az öttagú család viszonyrendszere nagyon szépen és dinamikusan alakult ki, ami abszolút az ő belső munkájuk. Egyébként is eljön minden próbafolyamatban egy olyan pont, amikor akár a szerző, akár a rendező elkezd jóval kevesebbet tudni egy-egy figuráról, mint a karaktert játszó színész. Ez pedig jelen esetben nagyon gyorsan bekövetkezett. Alkotómunka-jellegű folyamat volt, nem feltétlenül kívülről kellett kitalálni mindent. Emiatt is tudott ez egy aránylag nyugodt, agybaj és sietség, valamint plusz munkák nélküli próbafolyamat lenni, illetve azért, mert már az olvasópróbára elkészült a díszlet, a jelmezek és a bábok is. Úgy mindig könnyebb dolgozni, hogy nem egy jelzésben kezdjük el a próbákat, aztán amikor megérkezik a valóságos díszlet, jóformán dobhatjuk a kukába, amit addig csináltunk. Itt azonban szerencsére nem ez volt a helyzet.

- Két éve találkoztunk utoljára, azóta sok minden történt veled. Feleségeddel elköltöztetek Győrből, és egy kis balatoni faluba költöztetek, illetve Veszprémben a Kabóca Bábszínház igazgatója lettél. Ezeket hogyan élted meg?

- Igen, született egy fiunk. Nyilván elképzeli az ember, hogyha gyereke lesz, akkor majd minden más lesz. És tényleg minden más is lesz, csak máshogy, mint ahogy gondoltuk. Tulajdonképpen Győrben vége lett valaminek, elsősorban bennünk. Egy folyamat ott a végére ért. 13 évet voltam a győri Vaskakas Bábszínháznál. Úgy éreztük, hogy egy kis nyugalomra, visszalépésre van szükségünk. Így elköltöztünk a Balaton-felvidékre, egy nagyon szép helyre, ahol majd nyugodtabb lesz az életünk. Természetesen nem lett nyugodtabb. Lett belőle külföldi munka, illetve számos itthoni felkérés, valamint elkezdtünk Balatonhenyén működtetni egy kultúrpajtát (a KáLi Kultúrpajtát – a szerk.), ami azóta is folyamatosan működik. Közben jött Veszprém, ahol a társulat volt az, aki megkeresett, hogy gondolkozzunk együtt. Korábban már dolgoztam a veszprémi Kabóca Bábszínházban, nyilván ismertük egymást, én is az ő munkáikat, ők is az enyémeket. Ebből az együttgondolkodásból lett az, hogy bő másfél éve megpályáztam a színházigazgatói pozícióit, és 2023. október 15-től vezetem a bábszínházat. Az elmúlt időszakban nagy változások történtek, hiszen többek között új, önálló épületbe költöztünk. Veszprém volt 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa, és csakúgy, mint a Pécs2010 program keretében, ott egy hasonlóan nagy kulturális bumm volt, több infrastruktúra-fejlesztéssel. Ez a költözés alapvetően megváltoztatta, kibővítette az intézmény lehetőségeit. Egyébként többek közt a Bóbita is együttműködő partnere a Kabócának, a legutóbbi bemutatónk a Szélkötő Kalamona volt, ami a Bóbitában készült el először, 2016-ban. Azt a nem szerény célt tűztük ki magunk elé, hogy Veszprémben a világ legjobb bábszínházát szeretnénk létrehozni, és próbáljuk ehhez tartani magunkat, hogy ez a szándék valósággá váljon. Nem csak az infrastruktúrában, hanem a társulatban is jelentős változások történtek az elmúlt egy évben, azonban most már jó energiákkal, jó csapattal tudunk működni. Azt hiszem, hogy most valóban adott egy lehetőség, amiből építkezni, töltekezni lehet. Sokat gondolkodtam azon, hogy ilyenkor fair dolog-e elmenni máshova dolgozni, mint például ezt a bóbitás munkát elvégezni. Volt is egy olyan pont, amikor megpróbáltam lemondani, de Sramó Gábor mondta, hogy nem lehet róla szó. Közben azonban nagyon fontos dolognak is tartom ezt. Nem csak magánemberként vagy a saját szempontomból tartom lényegesnek, hogy az ember máshol inspirálódjon, és hazavigye a szerzett tapasztalatokat, hanem az intézmény működése szempontjából is nagyon fontos. Hasznos megismerni, hogy egy másik színházban hogyan működik jól a műhely, a műszak, a szervezés, a műsorrend, a színészekkel való kommunikáció vagy éppen az évadok működése. Természetesen azt is érdemes nézni, hogy melyik működik rosszul, hogy az ember megpróbálja nem elkövetni azokat a hibákat. Ezzel hitegetem magam, hogyha elmegyek máshova dolgozni, akkor az a Kabóca Bábszínháznak is jó.

- Mi a koncepciód igazgatóként, mivé szeretnéd változtatni, fejleszteni a bábszínházat?

- Az interjú idején itt ülünk a Zsolnay Negyedben. Veszprémben a bábszínház új épülete is egy hasonló negyedszerű képződményben, egy parkban van. Persze jóval szerényebb méretű, de Veszprém is jóval kisebb, mint Pécs. Tehát a bábszínház egy parkszerű konglomerátumnak a közepén áll, egy 1910-es években épül régi épületben, amihez 2023-ban hozzáépítések történtek. Mindezt egy patakparton kell elképzelni, a belváros tőszomszédságában, így bizonyos adottságok hasonlóak a Bóbitáéhoz. A bábszínház működtet egy játszóházat, kávézót és egy kiállítóteret, ebben is sok a hasonlóság a két intézmény között. És most reméljük, hogy megadatik a bővülés lehetősége, ugyanis van mellettünk egy üresen álló telek, ahol szeretnénk tovább terjeszkedni, nyilvánvalóan az önkormányzat egyetértésével. A célunk az, hogy egy olyan komplex kínálattal rendelkező kulturális tér vagy központ jöjjön létre, amelynek a fókuszában az előadó-művészeti funkció áll, vagyis a bábszínház, de akkor is érdemes ebbe a parkba ellátogatni, ha éppen nincs előadás. Szeretnénk, ha lenne ott egy játszóház, játszótér, kávézó, kalandpark, gyerekkönyvesbolt és kézműves műhely. Az a cél, hogy ha valaki Veszprémben gyerekprogramot, akkor jusson eszébe, hogy létezik a Kabóca Bábszínház Park, ahova el tud jönni, és meg tudja találni a neki tetsző programot. Úgyhogy ebben a koncepcióban dolgozunk. Nyilván a napi munka kicsit ideg- és energiaőrlő, de ha hátrébb lép az ember, akkor látja, hogy jó irányba haladunk. A közönség- és közösségépítés, az utánpótlás-nevelés, tehetséggondozás hármasában szeretnénk létezni, illetve valamikor majd szeretnénk negyedikként hozzátenni azt, hogy valami tudományos vagy történeti feldolgozottsága legyen annak a munkának, amit ott végzünk. Ez a komplex program, ami az intézménnyel kapcsolatos középtávú terv. Szerencsére az elmúlt másfél évben azt tapasztaltam, hogy a város is maximálisan partner ennek a megvalósításában.

- Ha jól tudom, deklaráltan nem csak gyerekeknek készülnek előadások a Kabócában, hanem felnőttek számára. Itt mik a szempontok?

- Már a tavalyi évben elkezdtünk egy felnőttbábszínházi sorozatot, minden hónap első hétfőjén felnőtteknek szóló bábelőadást játszunk. Ezt most sűríteni fogjuk, mert kéthetente lesz, illetve egy saját felnőttbábszínházi előadással is készülünk ebben az évadban. A felnőtt előadás nyilvánvalóan más esztétikát, gondolkodást jelent, összehasonlítva egy nagyszínházzal, prózai vagy zenés színházzal, de természetesen nem akarunk Veszprémben a Petőfi Színház versenytársai lenni, hanem alternatívát szeretnénk nyújtani annak a közönségnek, aki egy picit másfajta esztétikára vágyik. A felnőtt előadások a színészek szempontjából is fontosak, mert habár nem nagyon kell máshogy játszani, de másfajta képességeket, készségeket hív elő az a fajta színház, amelynek a közönsége deklaráltan a felnőttek. Készítünk kifejezetten mozgásszínházi előadásokat is, hiszen a társulatunk tagja Ladányi Andrea, Kossuth-díjas táncművész és koreográfus, aki alkalmazott koreográfusként is dolgozik, saját projekteket is készít. Van egy olyan sorozatunk, amiben híres képzőművészek életét dolgozzuk fel összművészeti, vizuális színházi formában, ez Andrea projektje. A mostani téli előadásunkat is Andrea készíti, a Mennyei muzsika című német népmese alapján, amiben van próza és mozgás, báb és stilizáció is. Esztétikailag afelé szeretnénk haladni, hogy egyfajta összművészeti forma jöhessen létre. Hiszen a bábszínház lényegét vagy definícióját tekintve is az. A színház, a mozgás, a zene, a képzőművészet és az iparművészet metszéshalmazában áll.

- Mivel sok a feladatod igazgatóként, hátralépsz egyet, és nem vállalsz rendezést?

- Mármint a Kabócában? De, ugyanúgy vállalok. Az előző évadban nem dolgoztam alkotóként a színházban, és most azt éreztem, és így is terveztük, hogy létrejött egy olyan alkotói közösség, egy művészeti vezetés, aminek a tagja Boráros Szilárd, Ladányi Andrea, Kocsis Pál, Jászai Mari-díjas színész, akit a Pécsi Nemzeti Színház nézői is ismerhetnek, illetve én. Ezt az évadot úgy raktuk össze, hogy ez a stáb dolgozzon a színészekkel, hogy amit elmondtam az állandó alkotótársakkal kapcsolatban az interjú elején, az itt is megszülethessen. Az a cél, hogy kialakuljon a társulaton belül egy közös nyelv, szókincs, ízlés, közös gondolkodás. Ha azt mondjuk, hogy mozgásszínház, tárgyanimáció vagy stilizáció, akkor mindannyian ugyanarra gondoljunk. A következő évadtól a külföldi alkotók felé is szeretnénk nyitni. Jövő februárban rendezünk Veszprémben egy felnőttbábfesztivált, és szándékosan úgy raktuk össze a programot, hogy olyan alkotók legyenek jelen, akiknek a munkásságát sokra tartjuk, és akiket rendezőként, koreográfusként, tervezőként, zeneszerzőként szívesen látnánk a következő évek során a Kabócában. Igyekszünk kicsit elmenni a nemzetközi inspirációk felé, kihasználva természetesen a Veszprém 2023 EKF programsorozatának a kapcsolatrendszerét, illetve tovább éltetve annak örökségét.

- Az elmondottakon felül még egy nagyon fontos projektetek van, ez a KL Színház. Itt fontos pécsi kapcsolódás van, hiszen Czéh Dani is dolgozik ebben a projektben. Sőt, most már a Kabócának is társulati tagja?

- Igen, Czéh Dani idéntől leszerződött Veszprémbe. Ott is van egy színészlakása, ahol él, de Pécs életében is továbbra is jelen van, és a családja továbbra is Pécsett él. A KL Színház mindig is egy örömjáték volt. Sose azért csináltuk, mert ne lett volna munkánk, vagy mert nem volt egy fő megélhetési forrásunk. Azért is jött létre, hogy olyan projekteket valósíthassunk meg, amelyek intézményes keretek között nem feltétlenül tudnak létrejönni. Akár bábtechnika tekintetében, akár azért, hogy olyan alkotók dolgozhassanak együtt, akik amúgy nem dolgozhatnának. Például Czéh Dani A kisgömböc című előadása tipikusan egy ilyen anyag volt. Dani Schneider Jankóval közösen megkeresett különböző színházakat, ahonnan lepattantak, majd azt mondtuk, hogy akkor csináljuk meg a KL Színház keretében. Ugyanez volt a helyzet a Patkó Bandi-val, Czéh Dani és Schneider Jankó újabb előadásával, illetve a Malac és Liba című darabbal, itt Tóth Krisztina meséiből jött létre Berta Csongor és szintén Czéh Dani szerelemprojektje. Ebben az évadban, ha jól gondolom, új bemutatót nem fogunk készíteni, hanem majd az évad végén, nyáron. Most mutattunk be egyet, melynek címe Az öreg halász meg a túl sokra vágyó felesége. Ezek általában nyári projektek, évadon kívül. Jövő nyáron Horváth Márk bábtervező és bábszínész kollégánknak egy egyszemélyes Kőleves előadást fogunk készíteni. Ez szintén abból jött, hogy Márk jelezte, szeretné ezt a mesét, van is hozzá ötlete, koncepciója, de kellene hozzá egy háttér, mind infrastrukturálisan, mind anyagilag, mind raktározási szempontból. Úgyhogy működik, és nem is szeretnénk elengedni, mert ebben vannak olyan szerelemprojektek, amiket az ember nem feltétlenül intézményes keretek között szeretne megvalósítani. Egy intézménynél van egy bemutatókényszer, illetve meg van határozva a célközönség korosztálya, illetve hogy mely színészekkel kell játszatni. Például A kisgömböc is úgy indult, hogy gyerekelőadás lesz, konkrét bemutatódátummal, ehhez képest egy fél évvel később mutattuk be, és felnőtt előadás lett. És nem lett belőle semmiféle probléma, míg egy intézményes színház üzemmenetében fennakadásokat tudott volna okozni. Úgyhogy a szerelemprojektekre biztosan megmarad a KL Színház.