Különleges másfél órát tölthet el Shakespeare egyszerre baljós és varázslatos világában az, aki beül a Bóbita Bábszínház legújabb felnőtteknek szóló bábelőadására, a MacbeTT-re. A gyönyörűen elkészített, faragott bábokkal eljátszott, kivételes színészi játékkal előadott „bábos rítus” hátteréről, gondolatvilágáról, koncepciójáról és a mának szánt üzenetéről Alapi Tóth Zoltán rendezővel beszélgettünk. (Fotók forrása: Bóbita Bábszínház)
- A Macbeth-et, mint Shakespeare egyik népszerű drámáját már többféleképpen feldolgozták, főként színpadon és filmen. Tudomásom szerint azonban bábszínházi adaptációt, legalábbis Magyarországon, még nem készítettek belőle. Nem érezted ezt nagy kihívásnak?
- Azért nem tűnik számomra akkora vállalásnak – noha valójában az –, mert amikor a Macbethet néztem vagy olvastam, és előkerültek a boszorkányok, a szellem, valamint a folyamatos gyilkosságok kérdései, arra jutottam, hogy ezek színpadi ábrázolása sok esetben meglepően egyszerű, naturális megoldások felé sodorna. Én azonban mindig indirekt módon közelítettem a darabhoz, mert úgy éreztem, hogy ez az előadás inkább egyfajta bábos rítust kíván. Ebben a formában több térben mozgunk, bábok és élő emberek közös világában, ahol a csodát nem is kell külön keresni, mert szinte magától megszületik. Ebben a metaforikus közegben a brutálisnak ható halálesetek is sokkal tisztábban, elemeltebben és színházibb erővel jeleníthetők meg, ráadásul úgy, hogy a történet előrehaladtával egyre sűrűsödő erőszak sem pusztán látványként, hanem jelentésként válik jelenvalóvá.
- Miért vettétek elő most ezt a darabot? Miről szól szerinted Shakespeare műve?
- Arról szól, amiben élünk. Nem kell messzire mennünk, a mi világunk is benne van. Egy körkörös ciklusban létezünk. A Macbeth kapcsán mindig az jut eszembe, hogy emberöltőnként – ami nálunk, magyaroknál nagyjából 25–30 évet jelent – visszanyúlunk valamilyen kezdethez. Ha megnézzük 1919-et és 1949-et, ’56-ot és ’89-et, azt látjuk, hogy újra és újra történik velünk valami, amit meg akarunk változtatni.
Ez a ciklikusság abban ölt testet, ahogyan a hatalomról gondolkodunk. Az adott közeg viszonya a hatalomhoz, és a hatalom viszonya ahhoz a közeghez, amely létrehozza, folyamatosan alakítja egymást. A MacbeTT-ben ez a játék letisztult formában jelenik meg. Ott van benne az a gondolat, hogy minden kultúra, amely meg akar szabadulni a bűntől, ezzel a mozdulattal újra bűnbe eshet.
A kérdés az, hol kezdődik a tisztaság, és mit jelent egyáltalán. Ha felakasztom az igazságtalant, vagy megállítom őt, az ugyanannak a folyamatnak a része. A jakobinus diktatúra vagy bármely rendszer- és hatalomváltás azt mutatja, hogy a kiindulópont sokszor a jó szándék. Ez azonban könnyen átfordul, amikor a hatalom fenntartása válik elsődlegessé. Gondolhatunk a Thermidori Konvent működésére, a Rákosi-rendszerre, vagy akár Mátyás király és Janus Pannonius viszonyára. Mindegyik helyzet ugyanazt a kérdést teszi fel: hol van az igazságom vezetőként?
Az előadás egyik legizgalmasabb dilemmája, hogy a jóslat honnan érkezik. Külső, földöntúli erő, vagy bennünk születik meg, és csak formát kap?
Személyesen is közel áll hozzám ez a kérdéskör. Jó kapcsolatban voltam Eduardo Rózsa-Floresszel, aki Horvátországban háborús hősként ismert, nálunk nehezen meghatározható a megítélése. Mesélt a háborúban megélt tapasztalatairól, amelyek mélyen hatottak rám. Az ember, amikor életet vesz el, azt nem tudja nyom nélkül megtenni. Ezek a történetek bennem dolgoztak tovább, és a MacbeTT helyzeteiben találtak formát, irodalmi és színpadi anyaggá válva.
Macbeth szerepében: Schneider Jankó
- Említetted, hogy az előadás egyfajta „bábos rítus”, ahogy az alcíme is sugallja. Kérlek, mesélj róla, hogy mit értesz ez alatt!
- A bábok egy nagy rítusjáték részei. Gyönyörű, faragott bábjaink vannak, amiket szoborként is értelmezhetünk, és nagyon sokáig nézhetünk. A szobrok a darab szereplőinek különböző stációit jelölik. A bábok üregesek, bennük különböző kémcsövekkel, amikben kétféle folyadék, bor vagy tej, illetve ezeknek különböző elegyei keringenek. A folyadékok játéka mutatja a belső változásukat vagy az állandóságot, a színészi játék pedig segíti a karakterek megelevenedését. Ezért is rítusról beszélünk, mert sokszor látjuk a színészt, akinek a jelenetei ezeket a stációkat köti össze. Fontos, hogy azt a brutalitást, amit egy emberélet kioltása jelent, nagyon nehéz színházban úgy ábrázolni, hogy komolyan vehető legyen. Ha a bábbal, ezzel a metaforikus eszközzel ábrázolni tudjuk ezt a brutalitást, akkor meg tud történni a varázslat, ami a nézőnek is tükröt tart a történésekkel kapcsolatban.
- Gyönyörűek a MacbeTT faragott bábjai. Hogyan születtek ezek, mi volt a koncepció?
- A bábokat Matyi Ágota tervezte, és egy erdélyi fafaragó, Lóránd Tibor György készítette, a mechanikát pedig Nagy-Kovács Gézának és Fekete Hajnalkának köszönhetjük. Nekem az volt az alapkoncepcióm, hogy minden fa legyen. Azonban vannak olyan nehézségek, amiket nem lehet tisztán megoldani. Nyilván örültem volna, ha minden fából van, de egy nyolcvan kilós fadarabot nem tudnak mozgatni a bábszínészek. Tehát sok dolog ki lett könnyítve. Azonban alapvetően a természetes anyagokban gondolkodtunk, így jött a fa, mint tiszta anyag, illetve a fém, amiből az asztallap készült. Olyan anyagokat kerestünk, amik a rítust, az archetipikusságot erősítik.
Schneider Jankó (Macbeth) és Papp Melinda (Duncan)
- A Macbeth-nek is több magyar szövegváltozata van. Kinek a fordítását hívtátok segítségül?
- Kállay Géza fordításához nyúltunk hozzá, így a szövegnek az archaikus gondolatisága megmaradt. Az előadás dramaturgja Vilmos Noémi volt. Szóhasználatában nehéz szövegről van szó, a shakespeare-i, vagy az aranyi fordított magasságokat idézi vissza. Ugyanakkor egy-két apró pontosítás van ebben a fordításban, a szóhasználatában a kulcsszavaink maiak. Olyan egyszerű dolgokról beszélünk, amik a konfliktusokat jobban előkészítik vagy felépítik. Azonban ha kivontuk volna a költőiséget az egész rendszerből, ami a rítus megteremtője, akkor nem élne. Shakespeare-re nehéz úgy gondolni, hogy nincs benne az a rítus, ami ezt megteremti. Ha viszont lebontjuk a szöveg mélységét, elvesszük az archetipikusságát és a szóhasználatát, akkor is egy jól működő szöveg lesz, csak eltűnik belőle az az íz, amitől az ember azt érzi, hogy egy olyan anyaghoz nyúl hozzá, ami neki is kihívást jelent.
- Nemcsak a bábok, hanem a játéktér, a díszletek is lenyűgözőek. Ráadásul a néző igazán közelről megszemlélheti, hiszen a színpadon ül, egy karnyújtásnyira az eseményektől.
- Egy pástszínpadon vagyunk, ami egyféle utat is szimbolizál. A néző Macbeth és Lady Macbeth útját is látja ebben a térben. Az asztal a központi eleme az egész játéktérnek, felette kötelek és láncok, a színpad másik két végén pedig egy szekrény és egy erdő van, ami többek közt a birnami erdőt jelképezi. Az asztalon kis modellben látjuk azt, ami nagyban történik. Ez a macbeth-i terepasztal, amin a világát felépíti, és azt mozgatja. A bábok ebben a három térben léteznek: az asztalon, a szekrényben vagy az erdőben, amik között a játszók mozgatják őket. Mindegyik tér egy nagyon fontos történést szimbolizál. Az adott helyzetben az asztal mindig a jelen, az éppen alakuló dimenzió. A szekrény a hatalom és egyszerre a múlt szimbóluma, a folytonos jóslat és létezés tere pedig az erdő. A néző Skóciában ül, mögötte pedig Anglia, a DJ pult mögött. Az angol királyt, Duncant, és fiát, Malcolmot ugyanis az előadás zeneszerzője és zenésze személyesíti meg, aki be-belép ebbe a rendszerbe, mintha ő mozgatná ezeket a történéseket. Az előadást öt remek színész, Schneider Jankó, Szalai Barbara, Papp Melinda, Várnagy Kinga és Matta Lóránt, valamint egy zenész, Járemko Alekszandr játssza.
- Kiknek ajánlanád az előadást? Mik a legfontosabb témái?
- Az egyetemi drámatörténet évfolyam hallgatói, akiket tanítok, pont most olvasták a Macbeth-et, és azt mondták, hogy nem gondolták volna, hogy mennyire aktuális. Arra kértem őket, hogy mindenki gondolja végig, ha egy fókuszpontból kellene megközelíteniük a drámát, és úgy kéne hozzányúlni, akkor melyik lenne az. Meglepetésemre mindenki más fókuszpontot mondott: a jóslat, a hatalom, a bűnbeesés, rengeteg olyan témát mondtak, ami manapság foglalkoztat minket. A párkapcsolat és a férfi-nő viszony is előjött, ez szintén nagyon fontos. A Macbeth az egyik olyan shakespeare-i mű a sok közül, ami nagyon sok olyan feszültséggócot tartalmaz, amivel egy pillanat alatt önazonosságot lehet találni a létezésemben. Ha valaki azzal foglalkozik, hogy mi most az ő szerepe, és hol van az útján, akkor ez a mű nagyon jó erre. Nem beszélve arról, hogy az országunk számára, amely beszorult valami fura politikai dogmarendszerbe, amiből nem látunk ki, a Macbeth szintén egy jó irányt mutató mű, mert ugyanazok a játékok és játszmák zajlanak közel ötszáz év távlatából is. Ne felejtsük el, hogy ez a mű úgy született, hogy egyrészt legalizálta Shakespeare színházát, illetve az angol uralkodót, I. Jakabot, és mindez egy olyan közegben történt, amikor majdnem felrobbantották a parlamentet (Gunpowder Plot), amikor mindenki attól félt, hogy bármi megtörténhet. Most is minden nap azt halljuk, hogy bármi megtörténhet, egy ilyen fenyegetett világban létezünk. Lehet, hogy mindig is ez volt egyébként. Ha végiggondoljuk, édesapám attól félt, hogy mikor támadnak az imperialisták, illetve mikor mennek háborúba. Most megint az van, hogy úgy látszik, csak úgy tudunk létezni, hogy valakitől félnünk kell. Olyan jó lenne ezt elengedni!
Szalai Barbara Lady Macbeth-ként, mellette Várnagy Kinga (Hekaté)
- Shakespeare mindig népszerű volt, azonban mostanában mintha egy új reneszánszát élnék a drámafeldolgozásai, egyre többen merítenek a műveiből. Szerinted miért ilyen népszerű (még) mindig?
- Népszerű, mert elképesztően jó szövegeket írt, amiket kevésszer lehet ennyire jól elkövetni, hogy ilyen aktualitása tudjon lenni. A magam esetében ez egy jó menekülés, amikor úgy tudsz megszólalni a jelenben, hogy az ne legyen egy politikai állásfoglalás, és mindenki azt lássa bele, ami az ő létezéséből talán kibillentheti. Szerintem ez a legfontosabb. Az a szörnyű, hogy az egész emberiség hatalmas csapdába van ejtve azáltal, hogy a tudást nem tudjuk átörökíteni, átadni. Mindenki a maga kárán tanul. Így viszont soha nem építünk fel semmit! Mire én megtanulom, addigra a gyerekem már elfelejti, nem érdekli, vagy nem tudja. Ha így nézzük a Macbeth-et, ami ugyan ötszáz éve íródott, azonban a politikai játszmákban hasonló dimenziókba tudunk beleszorulni. Ha már van örökölt sors, akkor lehetne örökölt tanulás is ezekből a folyamatokból. Vagy egy olyan fejlődés, ami a tanulságok mentén fogalmaz meg íveket, nem pedig az egy vagy két emberöltő tapasztalatából szűri le, hogy mit lehet tenni a világgal. Lehet, hogy amit most teszek, nem rám hat, hanem a következő generációra hull rá. Elképzelhető, hogy nem is tudom, hogy mit teszek. Ez persze sok helyzetben előjön, azonban a legtöbbször csak környezeti dimenziókban beszélünk róla. Olyan kérdésekben, hogy kidobom vagy nem dobom ki a szemetet, illetve hogyan teszem azt. Ez majd az unokámnak lesz rossz. Azonban nem csak ez, hanem minden lépésünk nála csapódik le.
- Az előadás címe: MacbeTT. Szójátékról van szó? Mit jelent?
- Igen, szójátékról van szó. Ha egy kicsit babonás az ember, akkor hisz az előadással kapcsolatos átokban, így egyfajta rontáslevételről is szó van. Másrészt pedig volt egy olyan rendezői koncepcióm, hogy tegyük az egészet múlt időbe. A múlt idő jele pedig a „-tt”, így lett a címe MacbeTT. A cél tehát az, hogy próbáljuk meg, hátha sikerül együtt múlt időbe rakni, és akkor a jelenben tudunk változtatni a dolgokon.
*
A bemutató két egymást követő napon, március 13-án és 14-én volt, a következő héten még négy teltházas előadással. Aki most lemaradt, ne csüggedjen, mert szeptemberben az örök témákat feszegető dráma újra a Bóbita színpadán lesz látható, és ismét elmerülhetünk közösen a bábos rítusban.
