Addig játszott, amíg a csellóhoz tudott férni
2019. augusztus 23. péntek, 14:40
Bereczki Lajos
Zene
Hölgyeknél a babavárás és a hangszeres játék időnként nehezen fér meg egymás mellett. Szó szerint. Herczeg Nóra, a Pannon Filharmonikusok csellóművésze már jócskán benne volt a gyermekvárás időszakában, amikor még a zenekarban játszott. Növekvő pocakja miatt a muzsikálás egyre nehezebbé vált számára, jelezve, hogy itt az idő egy másfajta szerepre, immár a családon belül.Nóra korai életszakasza Budapesthez köthető, de egy ideje Pécs vonzásában él és dolgozik. A Pannon Filharmonikusok csellistájának férje a Kodály Központ szcenikusa, gyermekük is már a megyeszékhelyen született. Rövid és hosszú távú terveik között is az szerepel, hogy itt maradnak, jól érzik magukat a városban, munkahelyeiken. Hamarosan családi házba költöznek itt Pécsett, szóval minden jel arra mutat, hogy a mediterrán hangulatok városa hosszú távon számíthat a családra.
Kislánya van, ha jól tudom, hány éves most?
Kettő éves és Blankának hívják, és ahogy említettem nagyon sokáig játszottam a zenekarban, amikor várandós voltam vele. A cselló esetében nem csak a muzsika hangjai jutnak el a babához az édesanyjuk hasában, hanem a rezgések is a hangszerrel való fizikai kontaktus révén. Szóval ő egészen biztos, hogy már igen korán kapcsolatba került a klasszikus zenével. Megfigyelhető volt, hogy azokat a zeneműveket, amelyeket a születése előtti kilenc hónapban – de leginkább a vége felé – hallott, azt születése után is felismerte, reagált rá, jellemzően megnyugtatta a muzsika. Ennél meggyőzőbb visszajelzés azt hiszem nem is kell.
Ön vezette évekig a PFZ Babzsák című műsorát, amely egészen kicsiknek és szüleiknek szólt.
Sokáig azokról az élményekről csak elméleti alapokon keresztül tudtam beszámolni a szülőknek, amelyet most saját magam is megtapasztalhattam. Úgy gondolom, hogy ez sokat segített abban, hogy hitelesebb vezetője legyek ennek a műsornak. A kislányom igazolta, hogy nem mindegy, hogy az anya méhében milyen zenét hallgat a gyermek és itt nem elsősorban arra gondolok, hogy Mozart, vagy Beethoven, hanem, hogy az anyából milyen érzelmeket vált ki, hiszen ugyanazt éli át ekkor a megszületendő gyermek is. Ezeken a Babzsák koncerteken is elsődleges, hogy a szülők hogyan élik meg a zeneművet, hiszen ez hat ki a gyermekükre is.
Sokszor a szülő nem tud ilyen helyzetekben oldottan viselkedni, mivel fél, hogy a gyermeke jövése-menése, beszéde zavarja a műsort. Mit tud nekik tanácsolni?
A műsor első húsz percét egy pedagógus moderálja, majd zenei blokk következik, ezt követően pedig a szülőkkel beszélgetünk, amíg a gyerekek kis csellóval, vagy hegedűvel játszhatnak. Minden alkalommal elmondtam nekik, hogy ez az első találkozása a babáknak a komolyzenével, így nincsen semmi elvárásunk a viselkedésükkel kapcsolatban. Ha nekik úgy tetszik, kiabálnak, vagy futkároznak, minket, zenészeket ez nem zavar. Mikrofont használunk, ha szükséges, a technikus egy kicsit feljebb tekeri a teljesítményt, így a háttérzajhoz tudunk igazodni. Bármilyen furcsa, így is hat a zene a gyerekekre, akkor is, ha akkor ott ezt nehezen tudjuk elképzelni. Az egy korosztállyal nagyobbaknak szóló Csigaházban már természetesen mások az elvárások, de egy féléves kisgyerek még nem képes arra, amire a nagyobbak.
Mi a filozófiája a foglalkozásnak?
Szeretnénk, ha ezek a kisgyerekek találkoznának az élő zenével, hiszen annak teljesen más a rezgése, mint egy gépzenének. Ha mondjuk, négy zenész leül és muzsikálás közben, egyszerre vesz levegőt, árad az energiájuk, azt a közönség azonnal megérzi, ahogy ezek a csöpp gyerekek is. A CD ezt nem tudja és a televízió sem tudja ezt, legfeljebb az anyuka énekéből jöhetnek át ilyen energiák. Ezt akkor is megélik a gyerekek, ha közben rohangálnak, vagy beszélgetnek, netán sírnak. Ezt nyújtja egy vonósnégyes, amit én magam sem tudok otthon reprodukálni, legfeljebb a csellómon játszok Blankának, de az nem ugyanaz, mint amit négy ember tud produkálni.
Gondolom a kislánya születésétől kezdve abban a szerencsés helyzetben van, hogy érik ilyen nagyszerű zenei hatások.
Egyhónapos volt, amikor az első koncertjén részt vett, most pedig kétévesen már van egy saját kis csellója.
Nem távolodott el a gyermekvállalás miatt egy kicsit a zenekari muzsikálás világától?
Otthon azért rendszeresen gyakorlok, Blanka is odaül mellém a csellójával és ő is rendületlenül „gyakorol”, ahogy azt tőlem látja. Nem mondom, hogy ez a leghatékonyabb módja a ráhangolódásnak, de az anyai szívnek bizony ez nagyon kedves. Egyébként korábban is volt egy-egy beugrásom a zenekarba, augusztus elsejével pedig visszajövök a PFZ-hez, egyelőre negyed állásba, ami azt jelenti, hogy havonta nagyjából egy koncerten fogok közreműködni. E mellett fél állásban csellót is tanítok. Életem egyik legmeghatározóbb feladata, hogy a következő generációnak átadjam a zene szeretetét. Akár a legkisebbeknek, a Babzsák korosztályának vagy a kicsivel nagyobb Csigaházas gyerekeknek, a saját gyermekemnek. Blanka egyébként otthon érzi magát a Kodály Központ falai között, hiszen a férjem is itt dolgozik, így sokszor előfordul, hogy őt itt adjuk át egymásnak, mivel a nagyszülők messze laknak, ilyen téren a segítség nem megoldható. Egyfajta szülői staféta működik a családon belül. Persze van ennek előnye is, hiszen a lányunk otthonosan mozog a ház falai között, sokszor benéz próbákra, kikerekedett szemekkel nézi a nagy hangszereket, hallgatja a zenét, azt hiszem neki ez a második otthona.
Említette, hogy az anyukáknak fontos szerepük, hogy mondókákat, dalokat tanítsanak a gyermeküknek. Gondolom önöknél is így van ez?
Így van, de ez már az én gyerekkoromban is így volt, hiszen anyukám nagyon szeret énekelni, én magam is eljárok a Dúdoldába a lányommal, aki szereti ezt a fajta csoportos foglalkozást. Hamarosan bölcsődébe is beíratjuk, mivel a beszédfejlődése ezt lehetővé teszi és igénye is van a közösségre.
Kicsit félretéve egy percre a zenei vonalat, mit jelent önnek a gyermek önmagában?
Fantasztikus nagy öröm a gyermek, talán egy kicsit a Babzsáknak is köszönhetem, hogy ennyire meg tudom élni az anyaságot, hiszen ott korábban annyiszor beszélgettünk a szülőkkel erről. A párommal nagy szeretetben élünk, ő egyébként egyenrangú félként vesz részt a gyermeknevelésben az első pillanattól kezdve. Mivel a kislányom császármetszéssel született, az apukájának adták a kezébe a babát, jó egy óráig dajkálta, ez annyira nagy hatással volt a kicsire, hogy ezt követően otthon egy ideig nála jobban megnyugodott, mint nálam. Ez egy ifjú apának hatalmas lökést adott a későbbiekre nézve is. A zenén kívül a természet és az állatvilág szeretetét is átadjuk neki, hiszen éves állatkerti bérletünk van. Ennek köszönhetően rajong az állatokért és fiatal kora ellenére nagyon sokat tud róluk. A kirándulások és a gasztronómia világa is megérintett bennünket, ezekkel is szeretnénk megismertetni őt. Alapvetően az élet szeretetére kívánjuk rányitni a szemét, de ugyanezt a tanítványaim esetében is elmondhatom.
Vissza a muzsikához! Hogyan gondolja, mindenképpen zenészt kíván nevelni a lányából?
Azt hiszem, hogy a zenei nevelése nagyon rendben van Blankának, de nem kívánjuk egy irányba terelni a figyelmét. Figyeljük, hogy milyen jeleket mutat ezen a téren. A bátyám közgazdász, már gyermekkorában statisztikák készítésével bíbelődött, azért játszott önmagával gombfoci meccseket, hogy ilyen kimutatásokat készíthessen belőlük. Elég fiatalon kiderült róla, hogy a számok világa az ő területe. Én pedig énekórát tartottam a plüssmaciknak első osztályos koromtól. Már az első csellóórámon azt mondtam, hogy zenekari zenész szeretnék lenni, így nem voltak nehéz helyzetben a szüleink, csak egyengetniük kellett ezeket az elképzeléseket. Mindkettőnknek a foglalkozása lett az, amit legjobban szeretett csinálni, én ezt figyelem majd a kislányomnál is.
Azért önnél is volt családi példa, ha jól tudom?
Valóban, a nagynéném a MÁV Szimfonikusok első hegedűse, nagyapám pedig több mint ötven évig egy egyházi kórust vezetett, nyilván mindez hatott ránk, gyerekekre is.
Meg tudná fogalmazni, hogy miért jó muzsikálni?
Talán ha megfordítom, akkor világosabb lesz – elmondhatatlan fájdalom, ha nem zenélhetek. Hétévesen kezdtem csellózni és szinte kihagyás nélkül zenéltem 33 éves koromig. Most a gyes után szembesültem azzal, hogy a zenekari munkából kiesek, bár a tanítás révén a hangszeres zenével nem szűnt meg a kapcsolatom, de azért az egy kicsit más. Ez a belső kényszer vitt oda, hogy most visszatérjek, ha negyed állásba is a zenekarhoz. Anyósom havonta egy hétre idejön Gyuláról, hogy számomra ismét lehetővé váljon az a csoda, amit zenekari játéknak hívunk. Úgy gondolom, hogy számomra így kitölthető az az űr, amit eddig éreztem.
Ezek szerint nem csak a közönségnek élmény egy-egy koncert?
Egy müpás koncert alkalmával a nézőtéren, második sorban a csellótól egy karnyújtásnyira is megéltem azt az érzést, amit zenészként tapasztaltam. Valószínűleg azért vált ez lehetővé, mert muzsikus vagyok, de lehet, hogy aki erre érzékenyebb az ugyanúgy érez, mint én. Ez a különbség az élőzene és a hanghordozón keresztül hallott zenei élmény között. Ég és föld. A CD-n hallott produkció kicsiszolt és hibátlan, de inkább legyen egy koncerten tíz hiba, ám mégis itt átjön a hetvenfős zenekar energiája, ami hat az emberre – felemel, megnyugtat, vagy akár borzongat is.
Milyen érzés egy ekkora zenekar tagjának lenni?
El sem tudom képzelni, hogy szólóban játsszak, akkor sem, ha kapnék még húsz zsák tehetséget. Nekem épp ez a „csapatjáték” kell, ami onnan ered, hogy a papánál már gyerekkoromban is kórusban énekeltem, ami hatalmas összesített erőt ad. Sok hozadéka van a közös muzsikálásnak, az egymásra figyelés, a vele járó intuíciók, a másik kiszolgálása, alázat. A legjobb barátnőm is a szólamomban ül, de ha már a gyerekekről esett szó, akkor azt is elmondhatom, hogy sok a kismama a zenekarban, így babás témákról is tudunk egymással konzultálni. Szakmailag pedig remek szólamvezetőink vannak, akikhez bármikor fordulhatok. Hosszútávon is itt képzelem el a munkát a Pannon Filharmonikusoknál, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy nemrég vásároltunk egy házat itt Pécsett, otthonomnak tekintem a várost és a zenekart is.
Archívum
