Lickl-díj átadás 2020 – Interjú Kiss Szabolcs harsonaművésszel
2021. március 17. szerda, 11:30
Bereczki Lajos
Zene
Egy sokoldalú művész az idei Lickl-díjas Kiss Szabolcs neve összeforrt a Pannon Filharmonikusok zenekarával, olyannyira, hogy a zeneszerető pécsi közönség méltán tekinti őt a PFZ egyik ikonikus alakjának. A harsonaművész magas szinten látja el feladatait a szimfonikus együttesben, énekművészként szerepelt már musicalekben, a Fesztiválkórus tagja; más formációkban is aktívan közreműködik, zenetanári kvalitása is egyedülálló, ő a Csigaház műsorának megálmodója, egyik főszereplőjeként a pécsi gyerekek is jól ismerik. Mit mondhatnánk ezután: Ismét jó helyre került a Lickl-díj. (Fotó: PFZ)A zenekar tagjai közül is évről-évre választ egy művészt a PFZ vezetésével Horváth Zsolt igazgató, aki a decemberi ünnepélyes társulati ülésen átadta ezt a rangos elismerést. Egy „külsős” és egy menedzsment tag is részesült ebben, a zenekar részéről most Kiss Szabolcsot érte a megtiszteltetés, hogy átvehesse a díjat. A legutóbbi alkalom azért is nevezetes a díjkiosztók sorában, mert éppen öt éve adták át az elsőt, tíz évvel ezelőtt pedig a zenekar elfoglalta helyét a frissen elkészült Kodály Központ falai közt. A díj nem „csak” arról szól, hogy valaki magas szinten végzi a munkáját a zenekaron belül, az alapító atya Lickl György nyomdokain járva társadalmi szerepvállalása is az átlagosnál nagyobb kell, hogy legyen.
- Irigylésre méltó vitalitása van, amelynek kisugárzása a színpadról is „lejön”. Sokoldalúsága közismert, művészi kvalitása megkérdőjelezhetetlen, hiteles és közszeretetnek örvendő tagja a Pannon Filharmonikusoknak. Nem tudom, lehet-e „megfejelni” mindezt?
- Ahogy más is, én is önmagamat adom művészként és magánemberként is, belefeledkezek a munkába, néha csak a naptárra tekintve állapítom meg, hogy eltelt egy újabb év. Nem úgy keltem fel december 9-én sem, hogy most valami történik, ami majd számomra az átlagosnál is felemelőbb és örömtelibb lesz. Mentem a társulati ülésre, ahol mindig nagy öröm találkozni a zenekar tagjaival, ami utána történt az mind meglepetés volt számomra.
Életszeretete "lejön" a színpadról
- Gondolom egy idő után kezdett gyanússá válni a dolog, hogy itt esetleg már nem másról van szó.
- Bizony, Horváth Zsolt laudációjában volt egy fordulópont, ahol kezdtem gyanakodni, bár ekkor még csak kísérteties hasonlóságot véltem felfedezni valaki más és köztem. Egy idő után a kételyeim elkezdtek szertefoszlani, hiszen olyan dolgokról beszélt, amelyek csak rám illettek, rám jellemzőek, szóval itt már a bizonyosság kezdett testet ölteni. Rám szegeződtek a tekintetek hoppá, ez csak én lehetek!
- Milyen súlya, rangja van a Lickl-díjnak?
- Rendkívül nemes és jó kezdeményezés a díj, a zenekar elődjének egykori alapítója Lickl György is magas szociális érzékenységről tett tanúbizonyságot, amikor az Európában egyedülállóan színvonalas és gazdag bécsi zenei életet maga mögött hagyva Pécsre jött. Egy olyan városba, amely a világ zeneirodalmának térképén is legfeljebb egy aprócska pont lehetett akkoriban, hogy megtalálja önmagát, túl élete felén, azzal a céllal, hogy alkosson, létrehozzon valamit, amit az itteni közösség még nem látott, nem tapasztalt. Erre visszagondolva úgy érzem nagyon megtisztelő egy a róla elnevezett díjat átvenni, legbelül a szívemben mondok köszönetet ezért és próbálok ennek a rangos elismerésnek megfelelni a továbbiakban is.
- Ez már a második rendhagyó évad a zenekar életében, hiszen a járvány átalakította a PFZ és a közönség életét is. Hogyan működött minden az ősz óta?
- A muzsikus élete jó esetben a színpadon zajlik, amit a néző lát-hall, az egy folyamat vége, egy kész produkció, amit élményként hazavisz magával. Ez a személyes találkozás és együttlét, mondhatnám, hogy alkotó egymásra hatás, alkotó közeg átmenetileg megszűnt, átalakult. A gyakorlás a zenészek részéről azonban mondhatom, hogy mindenkinek az egyéni felelőssége, így képletesen szólva jöhet bármekkora szélvihar vagy járvány - óriási denevérhadak által hordozva –, minket ez nem tör meg. Ha az ember egészséges, akkor a mosoly a lelkében ott van és a hangszere által ez megnyilvánul. Röviden, a munka töretlenül folyt, a kamaracsoportok dolgoztak, projektmunkák zajlottak, vagyis intenzíven élt és dolgozott a zenekar, ahogy azt az előttünk álló időszakban is tervezzük.
Az élet tele van meglepetésekkel...
- Hogyan tartotta a zenekar a koncert-kapcsolatot a közönséggel?
- Nem szeretem a magyartalan kifejezéseket, de jelenleg nincs jobb nála: az online térben stream-elt koncerteket tartottunk, youtube-os felvételeket tettünk közzé, ahol élőben lehetett a zenekar produkcióját látni, ami tulajdonképpen olyan hozadékkal is bírt, hogy ezekhez az felvételekhez bárki hozzáférhet a világban – meg is tették ezt sokan szép számmal. Úgy éreztük, hogy a közönség is kereste az alkalmat, hogy ebben a nehéz időszakban felkeressen minket ezeken a felületeken és beszippantson egy kis muzsikát tőlünk.
- Visszakanyarodva a díjhoz, úgy tudom, hogy a magas szintű szakmai munkán túl más is kell az elismeréshez.
- Szociális érzékenység is szükségeltetik a díjazottnak, melyet az én esetemben igazán nem volt szándékom azért keresni, mert hátha egyszer elismernek ezért. A Csigaház című előadás sok mindent megmagyaráz a témakörben, bár sajnos ebben az időszakban szüneteltetnünk kell ezt mindannyiunk egészsége érdekében. Csak sejtem, hogy a kis lurkók már nagyon kiéheztek erre a mesével, mozgással, zenével teli műsorra, ahol találkozhatnak velem, alias Csigapóval. Sajnos azóta csak érlelgetjük a gondolatokat a folytatáshoz, bár éppen a héten kezdtünk el dolgozni egy felvétel sorozatból álló kis „szeretetcsomagon” amely a youtube-on lesz látható. Talán az is nyomott valamit a latba, hogy az adventi kalendárium gondolata, amely stílusosan zenei produkciók sora, tőlem származik. Tőlem függetlenül- vagy legyek szerénytelen -, közreműködésemmel nagyon szépen sikerült. Amúgy más ötleteken is dolgozom, ezek a zenéhez kapcsolódnak, de nem a zenekart érintő dolgok , egyelőre hagyom, hogy ezek az ötletcsírák, gondolatok hassanak rám, aztán majd meglátjuk mi lesz belőle.
Zenekari próbán
- Milyen érzéseket generált a díj önben?
- Úgy fogalmaznék, hogy a „metáltestemnek” egy bizonyság a díj, hogy az ember jó úton jár, megveregették a vállam, ami valljuk be, nagyon jólesett. Talán így kellene élni tovább, érzékenyen a világra, nyitottan, befogadóként, hagyjuk, hogy hassanak ránk a dolgok, boldogan, szeretetben. Úgy gondolom, hogy a zene nagymértékben hozzásegít ehhez.
- Mi a legjobb dolog, ami mostanában történt Önnel, természetesen a díjon kívül.
- Természetesen a családom, gyönyörű gyermekeim és a feleségem, akikkel minden másodperc együttlét boldoggá tesz. Mindannyian muzsikálunk együtt és külön- külön is, nagy boldogság, hogy ezt úgy tesszük, hogy mindenki harmonikusan belesimul ebbe a nagy zenei kaleidoszkópba, ami otthon van. Szerencsére nem csak lelkileg vagyunk jól, hanem fizikailag-egészségügyileg is, amit csak azért hangsúlyozok, mert manapság ez sem kis dolog. Szakmailag akkor jó az ember állapota, ha nem érzi úgy, hogy felért a csúcsra, mert akkor még tesz lépéseket a fejlődés irányába, vannak motivációi. Nekem vannak még terveim és elképzeléseim ezen a területen is. Igazából az otthoni lét szentségét próbálom megőrizni magánemberként, és ha lehet egy életprogramot megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy egyértelműen a gyerekek az a cél, aminek mindent alárendelek.
Archívum
