Akik nélkül nincs előadás
2021. március 19. péntek, 08:08
Bereczki Lajos
Zene
Hiába keresnénk Regényi Gábor főszcenikusnak, a hangtár vezetőjének, Baranyai Zoltánnak, valamint a fővilágosító, Láng Istvánnak a nevét a Pannon Filharmonikusok koncertjeinek plakátján, pedig a háttérben hosszú évek óta dolgoznak azon, hogy az előadásokon minden a legnagyobb rendben legyen. A Kodály Központ háttéremberei ők, munkatársaikkal együtt, akik reflektorfénybe kerültek a tavalyi decemberi ünnepi társulati ülésen. Lickl-díjat vehettek át Horváth Zsolt igazgatótól a zenekar tagjainak lelkes tapsaitól kísérve. (Fotó: PFZ)Képzeletbeli beszélgetést próbálok magamban felidézni:
” - Te Péter, tudom, hogy Gilbert Varga dirigálja a hétvégi koncerten Schubert: V. szimfóniáját és véletlenül azt is tudom, hogy Pusker Júlia a meghívott szólista, de nem tudod ki a fővilágosító és ki rögzíti a koncert felvételét?
– Nem, Zoltán, sajnos nem tudom, de képzeld Regényi Gábor főszcenikus közreműködött a produkcióban!”
Lehet, hogy ilyen párbeszédet nem fogunk hallani a Kodály Központ előterében, de ettől még a tények-tények. Hármójuk és kis csapatuk nélkül egyetlen előadás sem lenne az és olyan, mint amit tíz éve élvezhetünk a koncertteremben. Teljesítményükért, odaadó munkájukért és a kötelezően és precízen elvégzett munkájukon messze túlmutató odaadásukért részesülhettek ebben a jeles elismerésben, a Lickl-díjban.
- Először Baranyai Zoltánhoz fordulok, hogyan lesz valaki a hangtár vezetője, vezető hangmérnöke?
B.Z.: A válaszom nagyon tömör lesz: szerencse, ismertség, némi kapcsolat és „szemernyi” szaktudás.
- Ilyen „egyszerű” a recept Láng István esetében is?
L.I.: Gimis koromban sokat jártunk színházba a sulival, és már akkor feltűnt, hogy a világítás mennyire szerves része az előadásoknak, milyen sok mindent lehet kifejezni vele! A dramaturgia teljes értékű komponense, sokszor fénnyel mesélünk el egy-egy színpadi eseményt, mondjuk egy gyilkosságot kitűnően lehet világítással érzékeltetni. A színházi élmények nagy hatással voltak rám, olyannyira, hogy az érettségi után jelentkeztem a Pécsi Nemzeti Színházba világosítónak, ahova fel is vettek, majd később a Színművészeti (akkor még) Főiskola Műszaki Vezetői szakán folytattam ezirányú képzésemet. A színházban eltöltött 22 év után hívtak a frissen megnyílt Kodály Központba, amire nagy örömmel mondtam igent.
- Regényi Gábor munkakörének már a neve is titokzatos –„főszcenikus”. Hogyan került érdeklődése homlokterébe ez a szakma?
- R.G.: Pécsi egyetemi tanulmányaim megkezdése után a Janus Egyetemi Színházba kerültem színháztechnikus munkakörbe, akkor még teljesen laikusként. A stúdiószínházi közeg és a velejáró kis létszámú műszaki személyzet (két fő technikus látja el az összes ilyen jellegű munkát a mai napig) lehetővé tette, hogy valamelyest az összes színházi műszaki szakmába belekóstoljak. Pár évre rá végeztem el a színháztechnikus-szcenikus képzést az SZFE-n, mely egy ilyen jellegű állás betöltéséhez szükséges. 2015-ben adódott a lehetőség, hogy a Kodály Központba fölvegyenek főszcenikusi munkakörbe.
- Mit lehet és érdemes tudni önökről? Röviden mutassák be szakmai életútjukat, jelenlegi munkakörüket!
- B.Z.: Sajnos röviden nem tudom, mert már öreg vagyok. Ez is szerencse. 1965 ben születtem, Pécsett. A zene iránti elkötelezettségem 12 évesen alakult ki, amikor is láttam a Kertvárosi moziban a Led Zeppelin koncertfilmjét (A dal ugyanaz marad). Ott valami csodát láttam és akkor este eldöntöttem, hogy világhíres zenész leszek. Nem lettem. Ellenben elkezdtem gitározgatni, mint megannyi gyerek akkoriban. Szerencsés időben voltam fiatal. A 70-es, 80-as években rengeteg koncerten jártam. Sokszor roadoltam, hogy be tudjak menni ingyen a koncertre. Minden fontos bulin ott voltam. Figyeltem, tanultam. Mitől szól az egész. A hangszerektől a technikán át a hangszerelésig mindent szippantottam magamba. Meg kell említenem Csizmadia Sándort, aki polbeat énekesként volt elkönyvelve annak idején. Én inkább tanítónak, vezetőnek mondanám. Sok hasonló korú, felfogású „csövest” vett a szárnyai alá.
Közben ’83-ban villamos-járműszerelő szakmát szereztem, majd 1985-ben leérettségiztem. Mindjárt érettségi után, nyáron, egy hónapot voltam az NSZK ban! Ez akkor nagyon nagy dolognak számított. Hazajöttem augusztus elején és azonnal el is vittek másfél évre katonának. 1987-ben leszereltem és a Candy együttesnél roadoltam.
Baranyai Zoltán a keverőpult mögött
Közben a vasúton dolgoztam nappal, és hakniztam a Rózsakertben egy zenekarral. Könyvet árultam és zöldségért jártam hajnalban.
Több zenekari próbálkozás, siker, kudarc után eljutottunk a Coda zenekar megalapításáig. Öten voltunk, de szerintem mindenki másképp emlékszik a megalakulásra. A lényeg, hogy ezzel a zenekarral bejártuk az országot és rengeteg teltházas koncertet adtunk, még a Petőfi Csarnokban is. Akkoriban a teltház több száz, ezer főt jelentett. Ekkor ’89-’90 et írunk. A rendszerváltásban mindenki kereste a helyét. Rengeteg blues kocsma és rock haus alakult. A zenekaroknak volt terük, lehetőségük. Nagyon szépen kerestünk a zenekarral. Van, aki autót, házat vett, volt, akinek lefolyt a torkán. Én felszerelést vásároltam. 1991-ben Sándor Péterrel megalakítottuk a TeveSound stúdiót. Szerintem a környéken nem volt hasonlóan felszerelt stúdió és minden a kettőnké volt! Sok zenekarral, kiadóval dolgoztunk. Itt már „hangmérnök”-ként dolgoztam. Nem szerettem soha ezt a kifejezést, mert nem végeztem mérnöki iskolát. Kétszer próbáltam felvételezni a Színház és Filmművészeti Főiskolára, de mind két alkalommal kirostáltak. Most épp idejárok, igaz már fizetősként.:) Lehet, hogy mire nyugdíjba megyek, tényleg hangmérnök leszek. No, de, ott tartunk, hogy aránylag sikeres zenészként elegem lett abból, hogy ismert zenekarok ismert slágereit játsszuk, így kiléptem a Codából és a Mokos Tibor vezette Klán együttesben találtam magam. Közben a stúdiózás is működött. Rengeteg reklámot és alternatív zenét csináltunk. Adódott egy lehetőség 1993-ban, hogy csináljunk egy rádiót. Csináltunk. Ez lett a Dráva Rádió, ahol tulajdonos és műszaki vezető voltam. Lent éltünk Eszéken. Igazi kalózrádió volt. A Balaton északi partjáig is elszólt. Közben ’93-ban megnősültem és egy év múlva megszületett Sára leányom! Itt egy kicsit megváltozott minden. Az értékek átrendeződtek. 1996-ban megszűnt a Dráva Rádió. Következett a Pécs TV. Itt is alapító voltam. Ez volt a munkahelyem 2010-ig. Szép idők voltak. Igazi műhely! Itt tanultam meg, hogy két szál dróttal is lehet jó közvetítést csinálni. Itt találkoztam igazi újságírókkal, akiknek a hír szent és átírhatatlan volt! 2011. január 1-jétől vagyok a Kodály Központ hangtár-vezetője. Sokszor kérleltek, mert nem akartam idejönni dolgozni. Életem legjobb döntése volt a váltás! Nekem minden nap egy csoda ebben a szentélyben.
- L.I.: Röviden tömören, az én feladatom a koncertek, előadások bevilágítása, világítási terveinek létrehozása, a világítási koncepció kimunkálása, majd kivitelezése, az egymást követő fényváltások megalkotása. Az előadások közben az úgynevezett fényvezérlő-helyiségben vagyok, ahonnan a legjobb a rálátás az egész színpadra. A zenéhez én is sok szálon kötődök, zongorázni tanultam tíz évig, hat év klasszikus zenei tanulmány után négy év jazz-tagozat következett.
- R.G.: A főszcenikus feladata hivatalosan a rendezvényekhez kapcsolódó technikai kiszolgáló tevékenységek irányítása, a szcenikai tevékenység koordinálása a rendezvények megvalósításában közreműködő személyekkel (A munkakör angol elnevezése talán kifejezőbb: Director of Stage Operation). Ehhez többek között ismerni kell a "ház" technikai képességeit, kapacitásait vagy a munkánkhoz kapcsolódó munkavédelmi, színházbiztonsági, jogszabályi előírásokat.
Bár a főszcenikus feladata elvileg legtöbb esetben véget érne az előkészítő munkáknál, a relatív kis létszámú műszaki állomány jellegéből fakadóan a konkrét lebonyolításban is részt szoktam venni, ami leginkább a színpad mögötti backstage területét érinti.
Munkában a főszcenikus
Hangszeres kapcsolatom csak minimális, pár akkordot el tudok pengetni a tábortűz mellett, bár az messze áll a valódi zenei tudástól. Ettől függetlenül sokat változtatott a zenei ízlésemen ez a munkakör/munkahely és segített megérteni mit jelent a minőségi zenei élmény a megfelelő akusztikai környezetben, illetve magas szintű technikai háttérrel. Emellett sokat "tett" a zenekar azért, hogy közelebb kerüljön hozzám a klasszikus zene is.
- Milyen adottságokkal bír a Kodály Központ a saját területüket illetően?
- B.Z.: A terem adottságáról könyvet lehetne írni. Kiváló, frenetikus, csoda. Minden adott az akusztikus zene legszínvonalasabb bemutatására! Ha, annak idején ilyen minőségben hallgattunk volna komolyzenét, lehet, hogy előbb megkedvelem.
Hangmérnökként már más a helyzet. Ami az előnye, az a hangosított zenében a hátránya a teremnek. Ami az akusztikus zenének jó, az a hangosított zenének nem az igazi. Meg kellett tanulni a termet használni. A profi előadókkal nincs is probléma. Jó felszereléssel, jó személyzettel érkeznek és 99 százalékban jók is a koncertek.
A felszerelés egy más kérdés. Leginkább pénzkérdés, amiből sosincs elég. Én mindig abban élek, hogy most kicsit szorítsuk meg, aztán majd jövőre lesz pénz… Eddig sosem volt jövőre. No, de vissza a felszerelésre. Az a legjobb hasonlat, hogy kinek van 10 éves telefonja, vagy számítógépe? A mi felszerelésünk is 10 éve volt toppon. Az egy kicsit a szerencsénk, hogy az a trend, hogy minden produkció saját felszereléssel utazik, így csak kiegészítenünk kell. A végerősítők és hangfalak még rider képesek. A mikrofonparkunk is elfogadható.
- L.I.: A Ház fénytechnikája a nyitáskor nagyon jó színvonalú volt, 178 analóg halogén reflektorunk és 18 robotlámpánk volt, azonban ebben a szegmensben 3-4 évenként valóságos technológiai „robbanás” szokott bekövetkezni, amivel nehéz lépést tartani. A ZsÖK jelenlegi vezetése - a korábbiakkal ellentétben- szerencsére szívén viseli a karbantartás-fejlesztés prioritásait, ezért elmondhatom, hogy az elmúlt hónapban lecserélhettük a fénypultjainkat, és két, minden szempontból csúcsminőségű, a világ élvonalába tartozó fényszabályzó pultot vehettünk.
- Nyilván voltak, vannak jeles események, sztárok, akik megfordultak a Kodály központban, milyen emlékezetes szakmai kihívások voltak a munkájuk során?
- B.Z.: Sok volt. Minden nap tanulok, tanulunk. Nem is kihívást, hanem élményt mondanék. Talán a Pat Metheny koncert. Nagyon aprólékosan összerakott produkció! De, a Hiromi koncert is zseniális volt. A szakmáról is hadd mondjak pár mondatot. Én vagyok a tárvezető. Minden jó és rossz tulajdonságával együtt. Én írom a beosztást, és foglalkozok a kollégáim gondjaival, próbálok tervszerűen „üzemelni”, fejleszteni, lépést tartani a technikai szükségletekkel. Minden koncertet, eseményt rögzítünk. Ez az első 10 évben kötelező is volt. Én szeretném ezt megtartani, hisz az utókornak így marad egy lenyomata ebből a kulturális szegmensből. Előfordul, hogy a művészt a hely inspirálja és ad egy nagyon jó koncertet, amit akkor talán nem is érzékel. Ilyenkor jó, hogy mi felvettük. Vannak olyan munkák is, amelyek tervezetten kiadásra kerülnek. Ezek a hangfelvételek is a ház brand-jének részei.
- L.I.: Mi itt a Kodály Központban világsztárokkal dolgozhatunk, a teljesség igénye nélkül néhány név: Pat Metheny, Jan Garbarek, Erik Truffaz, Tommy Emmanuel! A legnagyobb kihívás, hogy ezek a sztárok, akik a legmagasabb szintű, legnívósabb technikai háttérhez és kiszolgáláshoz szoktak, elégedetten távozzanak. Ez egyszerre felemelő, és felelősségteljes feladat, és mondhatom nincs annál jobb érzés, mint amikor a koncert után ezek az ikonok megelégedve, elismerőleg nyilatkoznak az általunk nyújtott szolgáltatásról.
A reflektoron fénykörén kívül: Láng István fővilágosító
- R.G.: Elsősorban kihívásokról beszélnék, hiszen a Kodály Központ hangversenyterme és az azt kiszolgáló infrastruktúra, például a színpadgépészet jellegéből fakadóan inkább koncertek, hangversenyek lebonyolítására alkalmas, ezért mindig kihívást jelent szcenizált művek, színházi előadások befogadása, adaptálása a színpadunkra. Minden művel kapcsolatban történik műszaki egyeztetés. Az, hogy milyen mértékű egyeztetést igényel, nagyban függ a produkció jellegétől. Legtöbbször a programmenedzserekkel egyeztetünk, általánosságban a zenekar berendezési igényeiről, a hangverseny közbeni esetleges átrendezésekről, zenekari mozgásokról, szólistákkal kapcsolatos igényekről, stb.. Nagyobb volumenű produkcióknál, értem itt például az olyan szcenizált műveket, mint az opera vagy balett, több szakember bevonására is sor kerül és egy hosszabb egyeztetési folyamat végén születik meg a produkció végleges formája, látványvilága.
- Végül, de nem utolsósorban, a Lickl-díj miatt beszélgetünk most itt négyesben. Hogyan érintette önöket ez az elismerés?
- L.I.: Nagyon meglepett, és végtelenül megtisztelőnek érzem, hogy részesülhettünk ebben a díjban. Igazán illusztris társaságba kerültünk! Nagyon hálás vagyok érte!
A díjat igazából a teljes műszaki személyzet kapta, beleértve az én csapatomat, a világosítótárat is, az elmúlt tíz év lelkiismeretes munkájáért. Az igazgató úr laudációjában külön kiemelte, hogy a művészek és a műszaki személyzet együtt tud maradandót alkotni, hiszen az ő munkájuk sikeréhez nagyban hozzájárul az a környezet, amit mi biztosítunk számukra.
- B.Z.: A díjat nem én kaptam, csak átvettem. A csapat kapta. Azok a háttéremberek, akik nélkül nem jöhet létre egy profi koncert. Három tárvezető kapta, de ez az egész műszaknak szólt a légkezelőtől az ügyelőn át a villanyszerelőkig mindenkinek! Nagyon jólesett nekünk. A Pannon Filharmonikusok vezetése mindig is tisztában volt a szimbiózisunkkal. Fontos mérföldkőnek tekintem a Kodály Központ életében.
- R.G.: Megtisztelőnek éreztem és egyben zavarban is voltam, hogy egyedül veszek át egy olyan díjat, ami egy teljes csapat munkáját értékeli igazából. Motiváció tekintetében szeretném azt gondolni, hogy ez egy visszajelzés is a zenekar részéről, hogy az a fajta munkamorál és szakmai minőség, amit próbálunk együtt képviselni, a hosszútávú kiváló partneri kapcsolat alapja.
Archívum
