Kezdőlap > Kultúra > Zene > Hamarosan startol az Ördögkatlan

Hamarosan startol az Ördögkatlan

2021. július 16. péntek, 15:33 Zene
PDF

Idén augusztus 3. és 7. közt ismét Ördögkatlan Fesztivál, méghozzá a tizennegyedik! Ezúttal Nagyharsány, Beremend, Villánykövesd, illetve a Vylyan terasz és a Mokos pince ad otthont a számtalan színházi, zenei, irodalmi, gyermek- és családi programot felvonultató ötnapos összművészeti fesztiválnak, ahol a díszvendégek közt köszönthetjük a Nézőműszeti Kft-t (képünkön), Bereményi Gézát, a Pannon Tükört és Pál István Szalonnát. Beremenden egy komolyzenei koncerttel emlékeznek az idén elhunyt Törőcsik Marira, a Katlan egyik védnökére.

"Lesz! Muszáj lennie! Ezt mondtuk tavaly is, de a vírus legyőzött bennünket. Ebben az évben azonban reális esély van arra, hogy valóban megrendezzük a 14. Ördögkatlant. Tizennegyedik, mert ősszel, amikor „Zöldül a Katlan” címmel fákat ültettünk a három településen, elköszöntünk a balszerencsét hozó számtól, jól elégettük azt. Most pedig szervezzük-egyeztetjük a programokat, és azt tapasztaljuk, a falvak-helyszínek várnak bennünket, a fellépők boldogan jönnek, a látogatók izgatottan érdeklődnek, minden arra mutat, hogy augusztus első hetében sokszázan-sokezren megölelhetjük végre egymást, és átadhatjuk magunkat a katlanfílingnek.
És igen, időközben elveszítettük védnökünket, Törőcsik Marit, akire augusztus 6-án Mozart Requiemjével emlékezünk majd. De mindketten, Cseh Tamás és Törőcsik Mari is örökös védnökként velünk maradnak, életük-életművük példa lesz számunkra.
Van még egy fontos információ: az Ördögkatlan szándékunk szerint a szabadság szigete volt és marad is - de nem költözhetünk le a Földről: az aktuális rendelkezéseket be kell tartanunk! Mostani tudásunk szerint karszalagot csak azon felnőttek kezére rakhatunk, akik rendelkeznek védettségi bizonyítvánnyal. Ezért hát annyit kérünk szelíden: oltakozzatok. Találkozunk a 14. Katlanban!" Kiss MónikaBérczes László (fesztiváligazgatók)

Az idei díszvendégek:
Nézőművészeti Kft. Ez a nagyszerű színházi csapat visszatérő vendége a Katlannak, sőt! A független társulat (Mucsi Zoltán „Kapa”, Scherer Péter „Pepe”, Kovács Krisztián, Katona László és Gyulay Eszter szövetsége) gyökereit sok helyre (például a régi Krétakörbe) ereszti, de a Bárka Színházba is, mely a Katlannak is őshazája. Szóval… testvérek vagyunk velük.
Bereményi Géza. Kossuth-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, rendező. „Kutatni kezdtem az első, a legelső emlékképem után. Hátradőltem a székben. Amikor nagyanyám, Róza bilire akart szoktatni – ez jelent meg éles határozottsággal. De én még ennél is előbbre akartam lapozni, mert várakozott valami ott, mint kiderült: egy emberi őskép. Valaki fölém hajolt, egy sötét alak, a haja csiklandozta a bőrömet, a szája mozgott.”
Pannon Tükör. A 25. születésnapját tavaly ünneplő Pannon Tükör kulturális folyóirat irodalmi beszélgetéseivel sokadjára vesz részt az Ördögkatlan Fesztiválon. A lapszámbemutatókkal - és egy kortárs dalszövegekből készült különleges Pannon Tükör-kiadvány bemutatójával - egybekötött beszélgetéseket Nagygéci Kovács József, a lap szerkesztője vezeti, aki legalább olyan régóta katlanozik, mint bizonyos somogyi krokodilok.
Pál István Szalonna. Liszt Ferenc-díjas népzenész, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője. „Igenis van helye a magyar népzenének a fesztiválokon, ahogyan ott kell lennie az V. kerületi romkocsmában és a MÜPA nagyszínpadán is. Ha az emberek az igazi módjával találkoznak, és megszólítja őket, akkor van jövője, van értelme. A népzene nem egy “kitalálmány”, mindig is az ember lelkivilágáról szólt. Beszippantja az embert, ha a valódi formájával találkozik.”

Kiemelt programok:
Mozart: Requiem - In Memoriam Törőcsik Mari. „Mozart Requiemje egy túlvilági lélegzet. Hogyan is hihetnénk egy ilyen zeneművet hallva, hogy a világegyetemnek nincs értelme? Kell, hogy legyen.” (Émile Cioran) Közreműködik: Pannon Filharmonikusok Zenekara / Nemzeti Filharmonikusok Kórusa. Szólisták: Bordás Barbara (szoprán), Kiss Judit Anna (mezzo), Tötös Roland (tenor), Kiss András (basszus) Zenei vezető: Dinyés Dániel.
Maszkpersely. Háy Jánostól kaptuk a gondolatot, Lengyel Csabától és csapatától, a „Játéknap Kft.”-től a megvalósítást. Augusztusra megépül Nagyharsány központjában egy játékos kocka, fennkölten „vírus-emlékműnek” is nevezhetnénk, de mi maradunk a maszkperselynél, ez jobban illik hozzánk. Ebbe a perselybe feleslegessé vált maszkjainkat fogjuk örökre elzárni – amikor az Idő engedi azt, könnyen lehet, hogy csak jövőre, a 15. Ördögkatlanban. Ez az egyszerű, de felemelő gesztus magát az Időt ragadja meg. Múlt és Jövő találkozási pontja a Jelen minden momentuma, és ha ez az aktus egy közösség személyes jegyeit hordozó, kitüntetett pillanata, az maga a közös ünnep. Erre a közös ünnepre készülünk.
30Y. Nyerő számok: nemcsak a 30, de a 21 is: 2021-ben 21 éves a 30Y, az Ördögkatlan állandó vendége. „Nehéz elképzelni, hogy a 30Y streamelt koncertet játsszon. Hogyan játszanánk koncertet elképzelt közönséggel? Pont az nincs akkor meg, ami miatt értelmet és erőt nyer a megszólalásunk.” Augusztus 7-én valóságos közönség által nyer erőt és értelmet egy koncert Nagyharsányban: a 21 éves 30Y koncertje a Katlan zárónapján.
Másnap. A kiindulópont számos előadatlan dal, melyeket kész-félkész állapotban őriz a Cseh Tamás Archívum. A dalokat mi fogjuk először hallani, „élőben”. Tudathasadásos este: az előadók (Beck Zoli és Szűcs Krisztián) élnek, a szerzők (Cseh Tamás és Csengey Dénes) már nem. Nem hallhatják, hogy dalaik, melyeket Tamás Bartók Béla utcai lakásán kazettás magnóra motyogtak-dúdoltak-énekeltek, végre megszületnek. Tegnap van, másnap van. A zenés színházi este szerkesztője Csengey Balázs, akinek édesapja épp harminc éve halt meg.
Szent Efrém KórusHáy János. Régi barátainktól két közös előadást kapunk. „Az öregtó felé” címmel a nagyharsányi templomban előbb elhangzik a szomorú változat (szakrális tér, szakrális zene, aminek mélyén megbújik a bizonyosság: Isten), majd másnap a Narancsligetben „A kéz” címmel a vidám változat (játékosság és humor, szeretet és szerelem és persze a vidám vírusirtás sem maradhat el).
Vučedol. Az Ördögkatlan öt napja nem csak kiváló magyar és külföldi művészeket hoz el a közönségnek, de arra is lehetőséget biztosít a látogatóknak, hogy felfedezzék a környék kulturális-művészeti gazdagságát. Az Ördögkatlannak otthont adó Baranya megyében és a határon túli horvát területeken valaha a vidék legfontosabb őskori kultúrája, a Vučedoli kultúra virágzott. Ebből mutatunk ízelítőt: a játékos kedvűek a korszak autentikus elemeire épülő társasjáték által ismerhetik meg az őskori közösségek életét, a színházrajongók pedig egy interaktív vitaszínházi kalandjátékban lehetnek a bronzkori kultúra aktív résztvevői.

Minden műfajból a legjobbakat várjuk idén is!
Ízelítő a programból:
Színházi előadások: Nézőművészeti Kft.: Kartonpapa / Eleven éjszaka / Utazás a koponyám körül / Piszkosak / Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém, Vecsei MiklósBeck Zoli estje, Bodor Johanna: Nem baj majd megértem, Bödőcs Tibor: Meg sem kínáltak, Orlai produkció: Egy német sors, Látókép: Egy százalék indián, Háy János: Elem, Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz, Stefanovics Angéla: Csáó,  K2: Rosencrantz és… / Béke, Grecsó Krisztián: Vera, Ördögkatlan: Mulatság, a „Csikófuttató” színházi előadásai…
Gyerek- és családi programok: Rutkai Bori Banda, Bóbita Bábszínház: A madarak nyelve, Simorág Táncirkusz: Tükörmese, Apacuka Zenekar, Pécsi Pagony…
Koncertek: A jobbik részem (Bereményi GézaJárai Márk estje), Frenk, Kollár-Klemencz László, Besh o droM, Tudósok, Szabó Balázs Bandája, Wombo, Galaxisok, Kiscsillag, Idegen zenekar, Péterfy Bori és a Love Band, 30Y, Esti Kornél, Hagyományok háza, Ferenczi György és az első pesti rackák, Pál István Szalonna, Romano Drom, Tompos Kátya, Csoóri Sándor: Párbeszéd sötétben, VAN Filmzenekar, Cseh Tamás: Váróterem, Boebeck, Mácsai Pál – Lukács Miklós: Az élet értelme, Slam poetry, Rozs 60
Hagyományok Háza: állandó visszatérő már a Hagyományok Háza. Gyerek- és felnőttmesékkel, koncertekkel, közös éneklésekkel, kézművesfoglalkozásokkal, kiállításokkal, hajnalig tartó táncházakkal várják most is a katlanlakókat.
Komolyzene: Szent Efrém KórusHáy János közös estje, Mozart: Requiem, Mezítlábas opera, Jadviga és Psyché, Instant Opera Workshop, Operabeavatók, Ifjúsági koncertek…
Irodalom: Bereményi Géza, Csemer BogiSzabó T. Anna estje, Szívárnyék, Kukorelly Endre, Visky András, Molnár Krisztina Rita, Szeifert Natália, Bödőcs Tibor
Az Ördögkatlan Fesztivál honlapján: a www.ordogkatlan.hu weboldalon, valamint a fesztivál facebook-oldalán a teljes és részletes program végigböngészhető, valamint minden hasznos információ (szállásokról, utazásról) megtalálható.

HETI BÉRLETEK
Elővételben: 20.000
Helyszínen: 24.000 Ft
NAPIJEGY:
Elővételben: 5.400 Ft
Helyszínen: 6.400 Ft


Hirdetés
Hirdetés