Exkluzív kulisszák mögötti séták, elektroakusztikai kiállítás, hangtechnikai előadások és a Popori Acoustics legújabb hangfalainak bemutatója is szerepel a Kodály Központ hangjai című tematikus nap programjában, amelyre november 11-én várják az érdeklődőket.
A pécsi Kodály Központot a hazai zenésztársadalom, valamint egyre szélesedő körben a nemzetközi szakmai világ is a legjobb akusztikájú európai hangversenytermek közé sorolja. A közönség a komoly- és könnyűzenei koncerteken, színházi előadásokon maga is megtapasztalhatja ezt az egyedülálló adottságot. Most pedig az épület kedvelőinek és a vájt fülűeknek egy egész napos „hangutazással” készül a szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. november 11-én, a Kodály Központ hangjai című rendezvényen.
A nap során több alkalommal indulnak vezetett séták, melyeken megismerhető a Kodály Központ története; a stúdió és a fényvezérlő titkai, vagy éppen a gépház rejtelmei. Két alkalommal ad koncertet a Pannon Filharmonikusok, amit akusztikai ismertető kísér Dobos László akusztikus hangmérnök jóvoltából. Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr „Linzi” szimfóniájának III–IV. tétele csendül fel, Vass András vezényletével. Miután meghallgattuk, meg is „simogathatjuk” a hangszereket a PFZ zenészeinek közreműködésével.
Az alsó gépészetről és a versenyzongorákról Regényi Gábor főszcenikus vezetésével tudhatunk meg többet; Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója pedig a Kodály Központról, mint a rezidens zenekar otthonáról mesél. Popori Ottó és Kiss Imre (Popori Acoustics) előadásának fókuszában a statikus hangsugárzók lesznek, az elektroakusztikai rendszerek működése, az analóg és a digitális rendszerek fő különbségei és technikai megoldásai.
Pécsett igazi kuriózumnak számító elektroakusztikai berendezésekből látható kiállítás 10.00–18.00 óra között. Az érdeklődők megismerhetik a POPORI Acoustic elektrosztatikus hangsugárzóit és audió készülékeit. Multimédia lejátszó fogja szolgáltatni a hangforrást, digitális jelforrással rendelkező zenelejátszó lánc fogja meghajtani az elektrosztatikus hangsugárzókat. Meghallgatható lesz a PC-alapú multimédia lejátszó, az AKM4499 Highend DAC, és a szélessávú Analóg AB osztályú végfok.
A Kodály Központ büféi a rendezvény teljes időtartama alatt, 9.00 és 19.00 óra között várják a látogatókat hideg harapnivalókkal, üdítővel és italokkal.
Jegyinformáció:
A rendezvény napijeggyel látogatható, amelynek ára: 1990 forint/fő
A napijegy megváltásakor kétféle lehetőség közül választhat:
1. A délelőtti élő koncertet tartalmazó napijegy 9 órától 18 óráig érvényes, és belépést biztosít
- a kiegészítő jegyhez kötött bejárásokon kívül minden előadásra és a kiállításra
- a Pannon Filharmonikusok 11.00-kor kezdődő élő koncertjére
(max. létszám 700 fő/koncert, a koncertek időtartama 30 perc)
2. A délutáni élő koncertet tartalmazó napijegy 9 órától 18 óráig érvényes, és belépést biztosít
- a kiegészítő jegyhez kötött bejárásokon kívül minden előadásra és a kiállításra
- a Pannon Filharmonikusok 15.00 órakor kezdődő élő koncertjére
(max. létszám 700 fő/koncert, a koncertek időtartama 30 perc)
A vezetett séták kiegészítő jeggyel látogathatók, amelyek ára egységesen: 900 Ft/fő/bejárás
A kiegészítő jegy belépést biztosít:
- a kiválasztott időpontban a stúdió- és fényvezérlő- vagy a gépházbejárásra
(max. létszám 25 fő/bejárás, a bejárások időtartama 35 perc)
Napijegyek és kiegészítő jegyek válthatók
- a Kodály Központ jegypénztárában
- a Zsolnay Negyed jegypénztáraiban
- online a www.jegymester.hu oldalon
Részletek:
https://www.kodalykozpont.hu/programok/kodaly-kozpont-hangjai