2,3 milliárd a régió egyetemi versenyképességének fejlesztésére

Közélet
PDF

Szerdán délelőtt adott tájékoztatást a Pécsi Tudományegyetem arról a májusban elnyert, közel 2,3 milliárd forintos támogatásról, melyet az intézmény konzorciumi partnerével, a Kaposvári Egyetemmel a Dél-dunántúli régió egyetemi versenyképességének fejlesztésére fordíthat. Ez az eddigi legnagyobb összegű, 24 hónapos megvalósítási időszakra kapott K+F pályázati forrás a PTE életében. A hosszú távú cél a diplomások megtartása. (Képünkön a projekt irányítói.)

  A Társadalmi Megújulás Operatív Program 4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0002 pályázatát kutatóegyetemek számára írták ki, megfontolt tudománypolitikai döntés értelmében egy egész régió kutatási és fejlesztési kapacitásának lefedése ajánlott követelmény volt. Így egyértelmű választás alapján a PTE a Kaposvári Egyetemmel együtt adta be a pályázatát, így a Dél-dunántúli régiót lefedik. A projektindító rendezvény részét képező sajtótájékoztatón Kovács L. Gábor, a PTE tudományos és innovációs rektorhelyettese ismertette a fő célokat. A projekt értelmében négy fő kutatási irányt határoztak meg (ennek ismertetését lásd: KKI-k), ami 20-30 kutatócsoport kutatását fedi le. A négyből három ráadásul interdiszciplináris, vagyis több tudományterületről jövő szakemberek együttes munkájára lesz szükség. A cél a tudományos munkatársak, elsősorban a jelenlegi elitkutatók, valamint fiatal szakemberek, PhD-hallgatók publikációinak növelése mind hazai, mind nemzetközi szinten, valamint az egyetem kutatási potenciáljának növelése 2 éven belül. Ezen kívül a jelenleg külföldön kutató vagy onnét Magyarországra jött tudományos szakemberek bevonását is lehetővé tennék. 2013-ban – és persze addig folyamatosan – a projekt sikerességét különböző, nagyon szigorú szempontrendszerek és mérőszámok alapján mérlegre kell tenni. A végső cél természetesen az, hogy a kutatások stabil, kényelmes körülményeinek és eszközparkjának biztosításával a fiatal kutatók ne vándoroljanak ki külföldre. A rektorhelyettes még hozzátette, reméli, ha újra kiírnak kutatóegyetemi pályázatot, akkor az intézmény, egy ilyen projekt sikeres teljesítése után határozott eséllyel pályázhassa meg azt.

Dr. Gábriel Róbert, a projekt szakmai vezetője, aki a négy nagy kutatási irányt fogja össze és koordinálja a kaposvári és pécsi kutatásokat, elmondta, kemény viták előzték meg a KKI-k kiválasztását. A fő szempont, erősítette meg a rektorhelyettes szavait, az “elitkutatók” tudományos helyzetének stabilizálása, valamint olyan csoportoknak az elit szintjére hozása, amelyek fejlődnek, így biztosítva nekik lehetőséget. Az egyetem mostanában fogja befejezni az Innovatív Kutatói Team, vagyis a Science, Please! projektjét is befejezni, ami szintén két éves periódusra szól, így együtt már négy évet tudnak biztosítani a fiatal kutatók stabil, sima karrierkezdésének érdekében. Czibók Balázstól, aki a két éves TÁMOP-projekt pénzügyi részét fogja felügyelni megtudhattuk, ez az új pályázat összesen 150 kutatót, szakembert tud főállásban foglalkoztatni.

A Kiemelt Kutatási Irányok (KKI-k): molekuláris medicina a népbetegségekben, nanotudományok, idegtudományok és mesterséges intelligencia, valamint környezetvédelem-környezetgazdálkodás. A négy fő irány természetesen a Pécsi Tudományegyetem karainak kutatási állományát fogja alkalmazni, illetve az első kiemelt irányhoz 13+1 téma tartozik, ebből egyet a Kaposvári Egyetem Állattudományi Karának Élettani és Állathigiéniai Tanszékén fognak végezni, nevezetesen a takarmányban levő különböző anyagoknak az egészségi állapotra való hatását fogják vizsgálni. Ezt Kovács Melindától, az említett tanszék tanszékvezetőjétől tudtuk meg. A PTE részéről farmakológiai, laboratórium-medicinai, belgyógyászati és gyermekklinikai, illetve a TTK Biológiai Intézetének  a projektje is itt kap helyet. A második téma röviden azt takarja, hogy a PTE-n jelenleg futó fizikai és kémiai kutatásokat a jelenleg oly divatos nanotudományok irányába szeretnék fejleszteni. Az idegtudományok, idegsebészet témaköréhez csatlakoznak a mesterséges intelligencia kutatások, ami a BTK nyelvészeit és pszichológusait, illetve a TTK informatikával foglalkozó kutatóit fogja magában foglalni. A környezetgazdálkodás témaköréhez fő vonulatként a KTK közgazdászai tartoznak, de ide sorolták a Pollackon folio építészeti, energiahatékonyság, hulladékgazdálkodási kutatásokat is. Ebbe a területbe a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatóközpontja, illetve valószínűleg a Jogi Kar is bekapcsolódik.

A rendelkezésre álló forrásból 1,8 milliárd forintot költhetnek bérezésre, a szakmai megvalósítók utaztatására, képzésére, illetve kutatási és fejlesztési szolgáltatások bérlésére. Ide tartoznak a műszeridő bérlése, konferenciák szervezésének és tudományos publikációknak a költségei. A két egyetem közt úgy oszlanak el a támogatási források, hogy bő 10 %-ot kap a Kaposvári Egyetem és szűk 90 %-ot a Pécsi Tudományegyetem.

Hozzászólások

 
0 #2 Rimi 2011-06-29 18:15
Fejlődik, a cikket tessék végig elolvasni!
Idézet
 
 
0 #1 Karcsi 2011-06-29 13:58
Ennek a a nagy része bérekre megy el. A fene tudja, hogy ezzel fejlődik e a versenyképesség ?
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés