Diese Domain ist bereits registriert
Domain verwalten
Ismét különleges számmal jelentkezik a pécsi illetőségű Irodalmi Páholy. Betonszobrok, EKF, gyerekrajzok, sajátos melankóliájú versek, kritkák, ajánlók. A kortárs irodalmi és művészeti lap újra és újra meglepetés a magyar irodalmi lapok palettáján. Ízelítő a nemrég megjelent 4. szám tartalmából.
A 2010-ben gyökeresen megújult pécsi irodalmi folyóirat szokás szerint nagy hangsúlyt fektet a vizuális megjelenésre: ezúttal a vörös okker határozza meg a lap arculatát. A fotók és a grafikák nem csak illusztrációként szolgálnak, hanem izgalmas, sokszor meglepő párbeszédbe lépnek a szövegekkel. A borítókon Csurgai Ferenc szobrászművész művei kaptak helyet, Gaál József festőnek az alkotásokhoz fűzött „porózus litániája” kíséretében.
A lap élén, a hagyományos interjúrovatban Kiss Tibor Noé beszélgetése olvasható az építész Patartics Zoránnal és a közösségszervező Szuhay Mártonnal az EKF-év utáni nem túl biztató helyzet kulturális-közösségi lehetőségeiről, feladatairól.
Az új számban kifejezetten erős a versfelhozatal: a lap az olyan elismert költők mellett, mint Gál Ferenc, Sajó László és Szolcsányi Ákos, két kevésbé ismert, de tehetséges költőnő, Szita Szilvia és Izsó Zita költeményeit adja közre, Izsó Zitától nem kevesebb, mint kilenc verset.
A Norvégiában élő, elsősorban költőként számon tartott Kun Árpád készülő önéletrajzi regényének egy részletét publikálja a lapban: a közölt fejezetben a hazai olvasó számára két egzotikus világ, Norvégia és Afrika találkozik, kedves humorral és finom nosztalgiával átszőve.

Nem hétköznapi tipográfia
A lapban két kritika olvasható: az egyik az irodalomtudós Z. Varga Zoltán tollából, aki alapos, kiterjedt értelmezést nyújt az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb, a hétköznapok és az utcák hangfoszlányaiból, beszédmorajlásaiból felépülő verseskötetéről, a költő és bencés szerzetes Varga Mátyás hallásgyakorlatok című könyvéről. A másik írás, a pécsi magyar szakos egyetemista, András Csaba munkája igazi kuriózum a magyar folyóirat-kultúrában, hiszen egy képregényt, méghozzá a sötét világú Batman – Arkham Elmegyógyintézet című opust recenzálja.
A szám legterjedelmesebb szövege Fekete Richárd tanulmánya, amely az idén ötven éves Kemény István nagy feltűnést keltő politikai költészetét elemzi, érzékeny verselemzéseket és irodalomtörténeti-nemzedéki összevetéseket nyújtva, elgondolkodva a politikai-társadalmi líra mai megszólalási lehetőségeiről.
Az Irodalmi Páholy 4. száma a Bagolyfészekben kapható (7624, Pécs, Ferencesek u. 36.), ára 400 forint.
Kapcsolódó írások: