Amikor a pszichológus szépíró lesz - Szágundelli csodái

2012. március 27. kedd, 17:59 Rövid Hírek
PDF

"Bár eddig elsősorban tudományos (szociálpszichológiával és pszichoanalízissel foglalkozó) tanulmányokat, könyveket publikáltam, gyakran követtem el „határsértéseket” az esszé és a kritika irányában is. Saját szépirodalmi próbálkozásaimmal csak ritkán álltam elő; egy-egy versem, tárcám, novellám folyóiratokban, napilapokban jelent meg. 1996-ban önálló verseskötetem látott napvilágot Goffman meséi címmel (Cserépfalvi-Seneca). A jelen könyv egyes fejezetei 2005-ben, 2007-ben és 2010-ben jelentek meg a Mozgó Világ című folyóiratban.

A „Szágundelli” név a gyermeki fantázia szülöttje, ő az a mágikus erejű, bár mindenhatóságában korlátozott varázsló, aki a hőst, gyermek- és felnőttkorában egyaránt, a nehéz helyzeteken átsegíti – ha átsegíti. A Szágundelli csodái-ban az önéletrajzi elbeszélés és a fikció közötti határátlépésekkel kísérleteztem, egy-egy, saját élettörténetemből merített vagy másoktól hallott epizód köré asszociációk, fantáziák, további történetek és történet-csírák hálóját fonva. Ez a módszer lehetővé tette számomra, hogy a szerző, a narrátor és a hős közösegyszerre fiktív és valóságosterében különféle „identitás-játékokat” űzzek, mindhármuktól (ön)ironikus távolságot tartva, s kialakítva egy olyan, játékosan komoly nyelvi világot, amelyben „kutatói” és „írói”, „felnőtt” és „gyermeki” énem egyaránt otthon érzi magát, s amely egyben képes megjeleníteni nemzedékem tragikus és tragikomikus élményeit, tapasztalatait is." (Erős Ferenc)

Erős Ferenc: Szágundelli csodái. Könyvbemutató a Művészetek és Irodalom Házában március 28-án 19 órai kezdettel.

A regényből felolvas Nagy Adrienn színművész
Az est házigazdája: Dr.Stark András

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés