Cserhalmi György a XII. POSzT Díszvendége volt. Beszélgetésünk során a 60-as évek végének kulturális pezsgésétől eljutottunk jelen korunk állóvizéig, az összetartó színháztól a szekértáborokig, első filmrendezőjétől, Bódy Gábortól ezidáig utolsó direktoráig, a lányáig. Vajon milyen lehetőségei vannak a ma filmes generációjának? És Cserhalmi Györgynek? (Fotók: Komlós Attila).

- Ön a POSzT díszvendége volt. Ez milyen feladatokkal járt és hogyan érezte magát ebben a szerepkörben?

- Konkrétan semmi dolgom nem volt. (mosolyog) Ez a helyes válasz. Kitaláltak nekem mindenféle programot, például színházba jártam, amit amúgy is szívesen megteszek. Interjúkat adtam, sokan megkérdezték tőlem, hogy milyen érzés díszvendégnek lenni, amire azt mondtam mindenkinek, hogy nem tudom…Viszont kitűnően meg tudtam figyelni a POSzT-ot. Úgy éreztem, hogy az idei egy kicsit szétszórtabb és széttartóbb volt, mint az eddigiek. Rengeteg nagyon jó dolgot szedtek össze azok, akik ezzel meg voltak bízva. Nagyon alapos munkát végeztek, csak elszórták egy hatalmas területre a programokat. A Jókai tér és a Színház tér közti 500 méter létezett igazán. Beszélgettem pécsiekkel; sokan elmondták, úgy érzik, kimaradtak, mint helyi „tüke”. Ezt valamennyire nehezményezték is. Jobb lett volna a hangulat, ha ez másként alakul. Természetesen nagyon nehéz ezt jól megcsinálni.  A hátterében rengeteg munka van, azonban számolni kell a kulturális kockázattal: hogyha ide rakom a sátrat, nem jó, ha viszont 100 méterrel arrébb, akkor működik. Ezt kell begyakorolni, ki kell kísérletezni. Fel kell nevelni a gyereket és akkor jó lesz. (mosolyog)

- Utoljára tavaly volt itt a POSzT-on, akkor versenydarabban játszott. Mire emlékszik az előző évekből?

- Általánosságban azt tudom mondani, hogy a színházon belül nem voltak még ezek a szekértáborok, amik mára sajnálatosan és csúnyán kialakultak. Jobb volt a hangulat. Nyitottabbak voltunk, képesek az együttműködésre, jobban tudtunk beszélgetni. Az viszont nagyon érdekes, hogy előadások után összeverődtünk lent a színház művészbejárójának a „cselédlépcsőjénél” és ott tényleg feloldódnak az ellentétek.

- Filmet is forgatott Pécsett. Milyen pécsi élményeket, sztorikat emelne ki?

- Nem tudok sztorizni. Én nem az a színész vagyok, nem az én műfajom. Inkább abba gondolok bele, anélkül, hogy komolykodó ember lennék, hogy nagyon jó élmény volt itt annak idején, hogy kaptunk a várostól egy engedélyt és ingyen és bérmentve tudtunk leforgatni egy filmet (Az igazi Mikulás c. filmről van szó – a szerk.). Nem kellett területi engedélyeket beszerezni és fizetni értük, amik megnövelik egy film költségvetését. Amikor az ember tisztában van a számokkal, hogy mit foglal el a költségvetésben egy ilyen összeg, akkor azt mondja, hogy ez egy nagybetűs tett, amit ott is könyvel el a tettek között. Ifjúkoromban vívtam, sokat jártam ide és természetesen kellemes emlékek fűznek az első filmszemlékhez. Pécsett nyertem az első szemledíjamat a Mephisto-val. Nem tartozom a veszekedős emberek közé, aki kíváncsi rám, azzal megtalálom a szót. Megpróbálok így is viselkedni. Ha van a díszpintynek feladata, akkor azt hiszem, ez az.

- A POSzT egyik off-programjában a Cseh Tamás emlékesten lépett fel. Hozzá milyen kapcsolat fűzte?

- 1969 óta barátok voltunk, ami tetemes idő: két emberöltő. Tamás bennem még mindig élő ember és az is marad.

- Egy másik hosszú barátság is van az Ön életében, Bódy Gáborral töltött évei. Ez a kapcsolat szintén a hatvanas évek végén kezdődött, Bódy első filmjét, az Agitátorokat itt Pécsett, a Nádor Szállóban forgatták.

- Bódy Gábor pótolhatatlan zsenije a magyar mozinak. Abszolút egy olyan pálya az övé, ami nem tudott kiforrni; sajnálom, hogy olyan nagyon korán lett vége, a szakmai élete is nagyon rövid volt. Elterveztünk valami újfajta magyar filmet, amiben, úgy vélem léptünk is. Egyrészt az Amerikai anzix-szal, másrészt a Nárcisz és Psychével. Tervben volt még sok minden, csak önmaga vágta el ezt a sorsot; nem folytatódott, de azért elég alapos nyomot hagyott ebben az új magyar film művészetében.

- Hogyan találkoztak egymással?

- Annyira pici város volt Budapest 1967-68 körül, hogy el se kerülhettük egymást. Bódy a filozófia szakra járt a bölcsészkarra, én pedig amellett laktam. Akármelyik kocsmába mentünk, ott feltétlenül összefutottunk. A beszélgetések folyamán szépen kialakult valami,szinte egyik napról a másikra. Úgy tűnt, ami aztán később ki is derült, hogy meg tudunk maradni egymás mellett. Kíváncsiak voltunk egymásra és ez egy lényeges dolog. Rengeteg érzés van az emberben, ami a másikhoz köti. Ezeket majdnem lehetetlen szavakkal leírni. Miért pont ő, miért pont vele és ez miért kölcsönös? Nagyon nehéz bárhogy is körbeírni, nem is érdemes. A lényeg, hogy a haláláig tudtuk ápolni a munkakapcsolatunkat és a barátságunkat is.

- Felsorolni is nehéz, hogy hány filmrendezővel dolgozott együtt Bódy Gábor óta, viszont a legutóbbi direktorát ki kell emelni, hiszen ő nem más, mint a kedves lánya. Milyen volt az ő instrukcióit követni?

- Nem mondom, hogy pont olyan volt, mint másokkal. Sőt egyáltalán nem volt olyan. De mégiscsak egy filmet csináltunk, aminek ő volt a rendezője, én pedig a beosztott színésze. Ilyen értelemben nem volt más. Talán annyi, hogy jobban izgultam, mint szoktam. Leforgattuk a filmet, meggyőződtem róla, hogy Sára 50-60 embert halkan, szépen, finom eszközökkel le tud vezényelni és jó színészvezető. Megtanulta, amit az iskolában oktattak neki, amihez hozzátette a magáét: a tehetségét, képességét rátermettségét. A lényeg, hogy ez most nagyon szépen összeállt egy egésszé.

- Nem is akart ő színházi vagy filmszínész lenni? Mindenképpen a rendezői pálya vonzotta?

- A rendezői szak elvégzése előtt filozófiát és kulturális kommunikációt végzett. Az utóbbi képzés hozadéka az, hogy tisztában van a költségvetésekkel. Nem akart színész lenni, viszont az érdekelte, hogy mégis hogyan áll fel lelkileg, mi a karaktere, habitusa, és a többi. Be is adta a jelentkezését épp emiatt, de Székely Gábor, aki akkor éppen osztályt indított, azt írta vissza a jelentkezési lapjára, hogy „Sárikám, komolyan gondolod?” (nevet). Egyébként egyet kell értsek a lányom hozzáállásával: el akarta tölteni az időt addig, amíg megerősödik annyira, hogy rendező lehessen.

- A Drága besúgott barátaim-at, a filmet, amiről beszélünk, meghívták Karlovy Varyba, azonban az indoklás szerint technikai okok miatt nem tud részt venni a rangos fesztiválon.

- Ilyen ez a mai filmes világ, hogy egy „A” kategóriás filmfesztiválra az itthoni döntéshozók nem találták elég jónak. Ami nemzetközileg jó, az itthon kevés.

- Sőt, az adott szekció központi filmjeként mutatták volna be…

Igen, ez egy külön érdekessége a dolognak. Az ember lassan hozzászokik, hogy Abszurdisztánban él.

- Milyennek látja a lánya generációja számára a lehetőségeket a filmművészetben?

- Ami a képességeiket illeti, minden megilleti őket, ami az elődjeiket is. Azt mondják, hogy olyan világban élünk, ahol jövőre minden jó lesz, aztán egy év múlva megint csak jövőre lesz jó, de közben nem jó semmi. Azt a kérdést, hogy kinek mennyi türelme van, vagy mit gondol a jövőt illetően, mindenkinek egyenként fel lehetne tenni. De azt hiszem, nem érdemes, mert a válasz egyértelmű. Most szeretnénk élni, most vagyunk fiatalok, most lenne olyan helyzet – mondja a lányom generációja, joggal. Jövőre már nem lesz az, nem ugyanaz, minden változik. Azt gondolom, hogy e kérdést illetően komoly felelőtlenség uralkodik, ami úgy látszik, feloldhatatlan. Olyan indulatok veszik körül ezt a szakmát, hogy semmi jóra nem számíthatunk. Én innét a partvonalról csak tátom a számat.

- De ez mennyire partvonal? Mert tudom, hogy politikába is belefolyt egy kicsit. Nem próbálja az Ön szakmai tapasztalatát belevinni a konkrét politikai, szakmai beszélgetésekbe?

- Én nem politizálok, csak egy kocsmaasztalnál, illetve nyilvános beszélgetéseken. A politika egy nagyon komoly fogalom, tiszteletre méltó szó. Nekem a politikusokkal van bajom, és tekintettel arra, hogy Magyarországon élek, konkrétan a magyar politikusokkal. Ennyi az egész. Az én helyzetemben állandóan félhetek tőle, hogy mattot kapok.

- Dolgozik most valamin? Kapott filmes felkérést, illetve színházi szerepet?

- Nem, sajnos itt áll minden. Színház az persze lesz, mert az még tartja magát, elkezdek augusztus végén próbálni, mozival kapcsolatban se kép se hang. Eddig évente érkezett négy-öt felkérés, most 2010 óta semmi.