Hosszúhetényi borkeresztelés női zenekarral

Hosszúhetényi borkeresztelés női zenekarral

2014. január 26. vasárnap, 12:07 Közélet
PDF
Különleges, eddig még soha nem látott eseménynek lehettek szemtanúi azok a szerencsések, akik ott lehettek szombaton délután, egy borkeresztelő ünnepség. A helyszín a Pécshez közeli hosszúhetényi szőlőhegy volt, ahol bizony egy palack jó nedűt is a ház sarkához csaptak, cseppet sem véletlenül. De fellépett a Rokokó Rosé együttes (képünkön) is.



Hosszúhetény település volt ott az eseménynek teret adó terület, méghozzá Szabó Zoltán szőlész-borász pincészete. Ahol is egymásra talált a Rokokó Rosé nevű bor, meg az ugyanilyen nevű női zenekar. Egy szőlőből préselt csodás termék neve nem szorul különösebb magyarázatra. Azonban a hölgyek által alapított banda már inkább érdekes, bizonyos szempontból.

– A csapatunk 2010-ben született meg, méghozzá hat fővel – árulta el Csajkás Júlia, aki a nyilatkozatokat szokta adni, szakmai ügyekben. – Természetesen mindannyian tanultunk zenét, most egyetemisták vagyunk. A stílusunkat nehéz meghatározni, a muzsikát, illetve a szöveget is mi írjuk. Volt már számos fellépésünk Pécsett, de Budapesten is hallhattak minket az érdeklődők.



Szabó Zoltán (a képen jobbra) remek társaságba került /fotó: Czukor Csongor/

A kiváló minőségű rosé amúgy mohácsi szüretelésű kadarkából készült. Azt viszont fontos megjegyezni, az együttes tagjai is ott voltak szedésnél, sőt, taposták a gyümölcsöt, hogy gyűljön a lé rendesen. Ami aztán természetesen palackokba került. De a leányok kreativitását jelzi, még a borcímkét is egyikük tervezte meg. Ezzel aztán már tényleg nagyon is magukénak érezhették a terméket, amit meg is kóstolhattak.

Aztán felcsendült a Rokokó Rosé több száma is. Méghozzá az egybegyűltek nagy tetszését kiváltva. Nem feltétlenül tudatosan, de barokkos elemeket is magukon hordozva tolmácsolva egy érdekes stílust. Ami a pécsi zenei palettán még ugyan keresi a helyét, de vélhetően meg is találja, egyre inkább.    

Csatahajóknál rossz ómen



Nem rémisztő baleset, hanem szándékos "baleset" történt a ház sarkánál /fotó: Czukor Csongor/

Egy üveget a gazda fellógatott a vendégház sarkához. Azt követően Csajkás Anna, illetve Szabó Zoltán együtt lendítette meg a borral teli flaskát. Ami elsőre lepattant a falról, de aztán kapott egy olyan lendületet, amitől előbb eltűnt a kíváncsiskodók szeme elől egy szeglet mögött. Azt követően, aztán visszalendülve, telibe kapta a téglasort. Oldalával odaverődve, sajnos szét is robbant, de azért ezt annyira senki sem bánta, kissé távolabbról szemlélve a dolgot. Csatahajók esetén – állítólag – rossz ómen, ha a pezsgő nem pattan szét elsőre. A borok történetében azonban ilyen babonáról senki sem tud, ezért hát ezután sem érdemes ezt emlegetni.

Hozzászólások

 
0 #1 Maja 2014-02-03 08:42
Micsoda fantasztikus "mulaccság", hagyomány! A nők, a bor és a zene külön zamatot ad az egésznek!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ma 2024. április 18., csütörtök, Andrea és Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
Sok boldogságot kívánunk!

FaceBook

Archívum

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés