Újabb kiállítás nyílt a Tűztorony Galériában

Bereczki Lajos Képzőművészet
PDF
Batykó Róbert fiatal képzőművész kiállítását tekinthettük meg péntek délután, amely az „Analízis” címet viselte. Különös, precíz képi világa egyedivé teszi őt a kortárs alkotók között, művészetére már többen felfigyeltek a megyeszékhelyen kívül a fővárosban is, melyet a megnyitó beszédében Sárvári Zita esztéta is jelzett. Az eseményen a képzőművészet barátain kívül többen megjelentek a szakmából is.



Akril és olajképeket láthatunk a teremben, némelyik nagyméretű, míg mások kisebbek fém-fa applikációval kombinálva. A festmények nagy része teljesen hétköznapi tárgyakat emel ki a közegükből és helyez egy sok esetben homogén térbe. Batykó Róbertet faggatva kiderül, hogy a festményeken gyakorta szereplő építőipari gépek a szülői ház, az apa révén kerültek az alkotói témák közé, mivel ő ezekkel dolgozott.

A sokszor csak körvonalaik alapján beazonosítható tárgyak végtelen precizitással jelennek meg a vásznakon, a festő a formát és a színeket bontja, jelzésekké alakítja, ahogy a tárlat címében is szerepel, analizálja.

Újabb, 2010-ben készült képein kissé jobban beazonosíthatóak a hétköznapi tárgyak, amelyek körülvesznek bennünket. Itt már a térbe helyezés kísérletének is tanúi lehetünk, nagyon finoman és képletesen jelenik meg, harmóniában  a kompozíciókkal.

A Pécs-Baranya Művészeinek Társasága által működtetett Tűztorony Galériában (Pécs, Rákóczi út 3-7.) június 26-ig láthatók Batykó Róbert alkotásai, vasárnap és hétfő kivételével minden nap, délelőtt 10-től, délután öt óráig.



Hozzászólások

 
0 #3 Guest 2010-06-16 08:00
Megnéztem a kiállításodat.

Hát?
Idézet
 
 
0 #2 Guest 2010-06-09 19:48
Egyes weboldalakon (programoknál) úgy írják, hogy a Tűztorony Galéria hétfőn is nyitva van! Hétfő = szünnap.
Köszönet annak a hölgynek, aki hétfőn lehetővé tette, hogy a kiállítást meg lehetett nézni !
Idézet
 
 
0 #1 Guest 2010-06-06 15:02
Nekem kicsit elvont a fiú, és nem túl izgalmas. Persze ízlések és...
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés