
I
zgalmas pillanatokra hÃvja a pécsieket a Pécs Dicsérete cÃmmel induló közösségi kezdeményezés. A 21 párbeszéd programsorozat részeként olyan szónokversenyt hirdettek, amely a város lakóinak, rajongóinak nyújt lehetÅ‘séget a város iránti szeretetük kifejezésére. A komoly pénzjutalommal járó verseny kétfordulós, nevezni nemcsak egyedül, hanem csoportosan is lehet.
Már lehet jelentkezni a Pécsi Dicsérete cÃmű rendhagyó szónokversenyre. A városlakókat, a Pécs iránt rajongókat nagyjából háromperces beszédekkel várják a szervezÅ‘k. Az izgalmasnak ÃgérkezÅ‘ megmérettetés elsÅ‘ fordulójában a jelentkezÅ‘k internetes videofelvételre mondják föl a Pécset, annak részeit, netalán a vele kapcsolatos történeteket dicsérÅ‘, feldolgozó szónoklatukat. Zenés produkciókat nem, de az egyszemélyes vagy csoportos és elÅ‘adásokat, a klasszikus formulák mellett a kÃsérletezÅ‘, egyéni megoldásokat szÃvesen veszik
A június 23-ig a második fordulóba jutott legjobb 10 jelentkező már 6 ezer forintos jutalomban részesül, és részt vehet a június 24-én a Kultúrkertben rendezett döntőn, ahol már élőben, közönség előtt mutathatja be tudományát. A végső helyezésekről a helyben leadott szavazatok döntenek.
Jelentkezni személyesen a Ferencesek utcája 46. szám alatt lehet, e-mailen a
Ezt a cÃmet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
, vagy a 30/ 315-7758 telefonszámon.
Hozzászólások