A Fishing on Orfű két abszolút csúcspontja volt a Kispál utolsó helyi fellépése és a De Phazz zenekar előadása.Ha utoljára történik valami, akkor az mindig fontos. Egy utolsó alvás elköltözés előtt a régi lakásban, egy utolsó puszi nagymamánknak a kórházban vagy az utolsó kicsöngetés a gimnáziumban, pusztán az "utolsóságnak" köszönhetően örökre megragad a fejünkben.
Lovasiéknak jót tett a vészesen közeledÅ‘ búcsú elÅ‘szele (Sziget, -1-ik nap). Koncentráltan, oldottan szórakoztattak, nyoma sem volt az elmúlt évek unalmas nyűglÅ‘déseinek, a belsÅ‘ problémák sem jelentek meg a szÃnpadon.
A következő buszon rajta leszek én is
Másképp szól négyszázhatvanötödször a Húsrágó, hÃdverÅ‘, mert utoljára hallod élÅ‘ben, másképp hullik a hamu Kispál cigijébÅ‘l, mert többször nem látod majd (szerencsés esetben).
A Kossuth-dÃjas basszusgitáros (akinek tavaly pont az orfűi koncertjük alatt rabolták ki a házát) egy olyan mondatot is mondott a mikrofonba, amit maximum Liza MinellitÅ‘l és Celine Diontól lenne elvárható:
- Nincs valakinél egy csillagcsavarhúzó?
Senkinél sem volt, Ãgy Lovasinak kellett megszerelnie gitárját, mivel erre a kis idÅ‘re már nem vesz újat.
20 évig volt meghatározó örömforrása a 15-49 éves korosztálynak a Kispál és a Borz, Ãgy jogos, hogy minimum köszönettel és tisztelettel viszonyuljunk az egész életművükhöz. Gyerekeinkkel okvetlenül hallgattassunk majd Kispál számokat, és vegyük meg a búcsú kapcsán nyilván megjelenÅ‘ könyv/cd/dvd halmazból egyet.
De Phazz - jazz music
Aki rendszeresen szokott este 11-kor a sárban tapicskolva, heyy-hoo-t ordÃtva mambózni egy domboldalon, annak rutinszerű volt a fesztivál legnagyobb dobásának számÃtó, héttagú német downtempo jazz zenekar fellépése, akik két karizmatikus énekessel érkeztek.
Pat Appleton, a libériai származású dÃva mintha a 30-as évek Chicagojából lépett volna az orfűi szÃnpadra. Flitteres, testhez tapadó ruhájában és letaglózó csÃpÅ‘mozgásával, idÅ‘nként cigarettázva maga volt az érzékiség, búgó hangja pedig libabÅ‘rössé tette a nézÅ‘k alkarját.
Karl Frierson pedig egy személyben jelenÃtette meg a Kool and the Gang legjobb pillanatait, James Brown sikolyait és Michael Jackson mozgását. A közönséget fél perc alatt az ujjai köré csavarta. Mozgatta, énekeltette, megnevettette a jelenlévÅ‘ket és a látványos háttérvetÃtésekkel fűszerezett, összetett, jazz, latin, mambo, drum and bass, soul elemeket ötvözÅ‘ De Phazz dalok közti one-man showjával még a felhÅ‘ket is elűzte az orfűi dombok felÅ‘l.
Hozzászólások