Balkán a Dóm téren

Bereczki Lajos Zene
PDF

A Besh o droM sokadszorra is bebizonyította, hogy nem lehet karba tett kézzel nézni koncertjüket. Előbb-utóbb önálló életet kezd, karunk, lábunk, ahogy a magávalragadó, ütős balkáni ritmusok felcsendülnek. Olyan erős és olyan élő a zenéjük, hogy teljesen egyet kellett értenem a zenekar tagjaival, akik rendre arra buzdították a szerda esti közönséget, hogy nyugodtan perdüljenek táncra.  Ennek sokan eleget is tettek.


 A világzene talán legismertebb magyar képviselője fergeteges hangulatot varázsolt a pécsi dóm elé. Régi és új szerzemények hangzottak el a Barcza Gergely és Pettik Ádám által vezényelte zenekartól. A tizenegy éve működő együttes zömmel balkáni ,román cigány, illetve közel-keleti tradicionális zenét ötvöznek magyar népzenével, és játszanak sajátos feldolgozásban, összeolvasztva különböző zenei stílusokkal.

A két frontember játékát virtuóz technikával támogatta Sidoo és Herr Attila a gitárokkal, Csurkulya József a cimbalommal, Makó Péter szakszofonnal és tangóharmonikával, valamint Somos Péter a doboknál. Az együttes egyetlen hölgy tagja Magyar Bori pedig, pedig kellemes énekhangjával erősítette a csapatot.

A félidejéhez érkező ICWiP nemzetközi hangulatot árasztó rendezvényén megtelt  érdeklődőkkel a dóm előtti terület  A mai est vendége egyébként a BxDxF lesz Kölnből és a hazai erőkből álló Brains - mindkettő vélhetően sok érdeklődőt vonz majd.

Hozzászólások

 
0 #1 Guest 2010-07-29 11:12
Állat volt, az angol nagypapák után igazi pörgés! Nagyon igényes zene!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés