A dolog felér egy arculcsapással! Egy pécsi mellszoborra, egy korábban köztiszteletnek örvendő pécsi polgár nevét hibásan írták ki, az emlékét őrző bronzfej (képünkön) alatti tartókőre. Szégyen, nevetséges, felháborító! Ki-ki, választhat magának megfelelőt, a szavak közül!
A pécsi költőnek, Csorba Győzőnek, születésének 95. évfordulóján szoboravatására hívták a szervezők az érdeklődőket. Na de ilyen skandalumról nem szólt az előzetes invitálás!
Mindennek a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont nyugati oldala adott méltó helyszínt. Az időpont 2011. november 11-én volt. Egészen pontosan, 17 órai kezdettel jött el a jeles pillanat. Bár azért ennél nagyobb figyelmet érdemelt volna az eset. Már előzetesen is, még mielőtt a komoly múlttal bíró malőr meg nem kezdte volna legújabb életét.
Kőbe vésett hiba hirdeti a tudatlanságot!
Azért annyit érdemes megjegyezni, nem egy most elkészült alkotásról van szó, bár ez semmit sem von le a fémtárgy eszmei értékéből. De Trischler Ferenc művét először 2004-ben leplezték le. Akkoriban a költőről elvezett megyei könyvtár korábbi épületének kertjében lehetett látni, a művészi munkát. Ám talán kevesebben láthatták a szobrot, mert zártabb helyen állt.
Ennek ellenére talán elvárható lett volna, hogy valakinek szemet szúrjon a durva hiba. Akár az első avatás során, akár most, az áthelyezés idején. Mert ahhoz tényleg nem kell nyelvtani zseninek lenni, hogy valaki tudja, a Győző nevet két hosszú magánhangzóval illene leírni.
Ha már egyszer Pécs Megyei Jogú Város Kulturális Bizottsága komoly egyletnek tartja magát. Bár ezek után azért a beléjük vetett hit egy kissé megrendült. Esetleg érdemes lenne független, külső szakembert alkalmazniuk. Mondjuk olyat, aki már látott egyszer nyelvtankönyvet. Egy egyetemi városban azért akad ilyen személy, vélhetően még egynél több is! Azaz a választás lehetősége is adott lenne. A történtek alapján bátran kijelenthetjük, akadna rá igény!
Hozzászólások
Legalább most már illett volna megtenni! De még mindig nem helyrehozhatatl an.
Viszont:
A bazilika gyönyörű kovácsoltvas kapujának alján ott éktelenkedik a "Millenium" szó, azaz a hosszú "n"-es helyesen írt változat: MILLENNIUM helyett helytelenül, hibásan 1 "n"-nel.
Ezt javítani már jóval nehezebb, ha ugyan nem lehetetlen, hiszen évek óta helyesírási hibával áll "ércbe vésve".
Ez ui. zsűrizett, így elfogadott (javíthatatlan?) MŰALKOTÁS.
Véleményünk persze lehet róla, s mitől lenne hízelgő?