Kezdőlap > Közélet > Félkészen is látszik, komoly dolog épül

Félkészen is látszik, komoly dolog épül

Közélet
PDF
Az épülő Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont (képünkön) – az EKF egyik nagyberuházása – jelenleg hozzávetőleg ötvenszázalékos készültségi állapotban van. Az épület szerkezetileg elérte azt a pontot, ami a teljes magasságot jelenti, tehát a földből kinőtt. Persze a munkálatoknak még legalább a fele visszavan, de azért már körvonalazódik, milyen hatalmas az egész tömb.
Ha belelép a szövegbe, a bővebb gomb megnyomásával, akkor megtekintheti a képgalériát is!


Mivel a látvány egyrészt már teljes, ezért kedden délelőtt érdemes volt tenni egy bejárást, Balázs Mihály DLA, Kossuth-díjas építész, vezető tervező kalauzolásával Pécsett, az Universitas utcában.

A hatalmas ház egyrészt szeretné nyitottnak mutatni magát, mert az szükséges, ha azt kívánjuk, hogy az emberek betérjenek oda. Másrészt viszont, feladatából adódóan zártnak is kell lennie, különben röpke öt év alatt akár el is veszíthetné könyvtári mivoltát, mert egyszerűen széthordanák a gyűjteményt – ismertette a legalapvetőbb követelményeket Balázs Mihály mérnök.

A falakon kívül és belül egyébiránt folyamatos volt a munka, több alvállalkozó is egyszerre „támadja” az oldalakat, a fővállalkozó nem kis örömére. Hiszen munka akad bőven, amit el kell végezni a nagy hidegekben is. Mert a tervek szerint itt ősszel jó lenne megkezdeni a költözést.

tudskzpont tudskzpont1 tudskzpont2 tudskzpont3 tudskzpont5 tudskzpont6


Hozzászólások

 
0 #4 Guest 2010-02-10 07:11
Na Gáz neked aztán biztos nem kell könyv!!! Még jó, hogy írni tudsz...
Idézet
 
 
0 #3 Guest 2010-02-10 07:04
Aztán kinek kell ma már könyv, aki olvasni tud az a netet olvassa, a többi meg nézi a hülyesót a tvben.
Idézet
 
 
0 #2 Guest 2010-02-10 05:39
Motozás nem lesz, nehogy széthordják a cuccot!!!!!

(Hülye, műszak, félművelt építészek.)
Idézet
 
 
0 #1 Guest 2010-02-09 16:48
Tehát kinőtt a földből - és ez már eredmény?! Az meg mi, hogy széthordják a könyveket...., ezért lesz zárt? A könyvtár az olyan amilyen, nyitott is, meg zárt is, ezt az építész nem tuggya????
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés