Kezdőlap > Közélet > Huszonöt emelet mély gyökerei

Huszonöt emelet mély gyökerei

2011. november 19. szombat, 06:15 Közélet
PDF
Immár két évtizednél régebben ott áll üresen, Pécs egyik szégyenfoltja, a „Magasház” (képünkön). Az építkezésnek, egy elhibázott koncepciónak nagyon mély, már-már „történelmi” gyökerei vannak, amelyek egészen 1973-ig, sőt, régebbi időkig nyúlnak vissza.




Sajnos, sikerült a kor dokumentumai közül néhányat fellelni. Bár ne épült volna meg a betonszörnyeteg, de ezen már kár keseregni! Nézzük, mit, milyen emlékeket őriznek a falak, természetesen „tudtuk, akaratuk” nélkül.

A Baranya Megyei Állami Építőipari Vállalat (BÉV) a jugoszláv (ilyen sincs már, miként a cég is eltűnt a süllyesztőben) IMS-Zezelj építési módszer licencét vásárolta meg. Azután „fejlesztette” tovább, hazai anyagok hozzáadásával. Mit sem tudva arról, hogy a tömítőanyag majd megtámadja a fémet, korróziót okozva, elindítva egy későbbi életveszélyes, időzítetten ketyegő „bombát”.

Akkoriban a tervezők, építők büszkén hirdették a módszer kiválóságát, annak összes előnyével. Miszerint a cölöpözésen kívül nem kíván a rendszer költséges mélyalapozást, sem pincét, sem mást, úri huncutságot. Rögtön lehetett kezdeni az úgynevezett lakóbejárati előcsarnokkal, ami így utólag nem tűnik olyan hatalmas dolognak. Na, de 1974-ben más idők jártak!



Azért az, hogy "Építési terület", egy kissé zavaró felirat ott, ahol semmi sem történek, legfeljebb bontás lesz, ha egyszer tényleg elkezdődik

Az egész kolosszust 25 tényleges emelettel álmodták meg, benne 246 lakással, különböző alapterületekkel, a 39 négyzetméterestől az 58 négyzetméteresig. Az elképzelések szerint mintegy 800 fő, egy nem túlságosan nagy falu lakossága lelhetett benne otthont.

Az egész kivitelezés, az előzetes becslések szerint két és fél évet vett volna igénybe, összköltsége abban az időben 95 millió forintot tett ki. Az négyzetméterenként 8300 forintra jött ki, abban az időben. Az eltüntetése ténylegesen is lesz majdnem annyi idő, a várakozás „bruttó” éveit természetesen nem beleszámítva.

A BÉV az elfogadottságtól, a népszerűségtől tette függővé újabb, itteni mércével „felhőkarcolóknak” minősülő lakóházak felhúzását. Szerencsére, ez utóbbira nem került sor, ezért most, így 2011-ben kevesebb a gondja az önkormányzatnak, a bontással. De azért olcsón nem ússzuk meg azt a műveletsort sem, ha már nem ingyen kaptuk az örökséget, a Szigeti útra.

Ma már fájdalmasan vicces a koncepció

Ismerve a ház kálváriáját, kissé megmosolyogtató, milyen „ideológiai” tartalommal felruházva kezdtek bele az építkezésbe, az elvtársak. „Kilátás a napfényben fürdő Mecsek-oldalra” – ez volt az akció fedőneve. Mert a korábban felépített tévé-torony ellenpontjaként fogja emelni a város távlati látképét. Na, ez ugyan még akkor sem lenne igaz, ha élet lenne az emeleteken, ám így már tényleg „tréfás”, a soha be nem töltött eszmeiség.   

Hozzászólások

 
0 #3 Actress 2011-11-21 18:56
Egy instabil épület tetején napozó? Extrém napozóknak esetleg!
Idézet
 
 
0 #2 Vörös-malom 2011-11-19 20:25
Javítok: maguknak
Idézet
 
 
0 #1 Vörös-malom 2011-11-19 20:24
Nem hinném, hogy bontani kellene.

Átalakítani, feljavítani, a tetejére napozót, vagy kilátót!

Ne a múlton huzakodjunk, hanem a hasznosításnak szurkoljunk!

Jó helyen van, szinte agyrém, hogy ennyi ideje áll kihasználatlanu l.
Ennyire gazdagok vagyunk. Ezt még a Lajtán túl sem engedhetik meg magunknak.

Nekünk megvan.

De most már a rekordon túl vagyunk, legyen már vmi!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés