Akinek az E25 nem mond semmit, segítünk: a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának új épületéről van szó a ZsKN-ben. A szerdai bejáráson egy minden igényt kielégítő, modern létesítményt láttunk, amely csak a bebútorozásra és a hallgatókra vár, feltehetően már csak februárig. GALÉRIÁVAL!
Az esemény előtt, kinn az udvaron egy kollégával éppen arról beszéltünk, hogy lassan már a Pécs utáni kulturális fővárosok is elfelejtik, hogy ilyen címet viseltek valaha, míg Pécs még „küzd” az EKF nagyberuházásaival, vagy legalábbis eggyel közülük biztosan. Persze ne legyünk (vagy mégis?) ünneprontók, egyszer csak átadják a teljesen kész Zsolnay Kulturális Negyedet, ha nem idén, akkor jövőre, de ezt már semmiképp sem veszik el tőlünk.
Szerdán persze nem morgolódni jöttünk a helyszínre, hanem megnézni a PTE bölcsészeinek új épületét. Ebben a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. igazgatója Merza Péter volt segítségünkre, aki Hollós Istvánnal a Magyar Építő- Reneszánsz Kőfaragó Zrt. konzorcium képviselőjével, Dr. Fischer Ferenccel a PTE BTK dékánjával közösen vettek részt az átadáson és az ezt követő bejáráson.
Az esemény egy jelképes gesztussal kezdődött, Hollós István az építők nevében átadta a használatbavételi engedélyt és a főbejárat kulcsait a dékánnak és megköszönte a város képviseletében megjelent Merza Péternek a lehetőséget, hogy a gazdasági recesszió idejében két évig itt dolgozhattak.
Dr. Fischer Ferenc a kulcsok és a használatbavételi engedély átvétele után megköszönte az építők munkáját, amely szemmel láthatóan jó minőségben készült el, majd röviden beszélt az átvett épület birtokbavételéről és a kar történetéről. A BTK Pécsett 1996 óta a nyugati campus területén található épületekben helyezkedik el, akkor 3400 volt a kari létszám, amely mostanra megduplázódott, sőt az összlétszám eléri a 8000 főt és ezzel a PTE legnagyobb kara jött létre. A régi helyen már csak szűkösen férnek el, ezért különösen örül annak – tette hozzá Fischer Ferenc –,hogy a Kommunikáció és - Médiatudományi illetve Szociológia Tanszék a Zsolnay Kulturális Negyedben található új épületbe költözhet, mellyel jelentősen csökkenti a nyugati campusban a zsúfoltságot. Mivel ebben az E25 jelű épületben – bár törekedtek a tanszékek a tervezéskor, hogy minél jobb legyen a kihasználtság – lesz szabad kapacitás arra, hogy más tanszékek, például a Filmtudományi Tanszék kurzusokat tartson, vagy a gyakorlati képzés egy része is itt történjen. Ezen kívül a két nagyméretű előadó lehetőséget biztosít az egyetem számára rendezvények, konferenciák szervezésére is – zárta a bejárás előtti gondolatait a dékán.
Ezek után következett a háromszintes épület megtekintése, melyet most szavak helyett inkább a fényképekre bíznék. Még csak annyit fűznék hozzá, hogy a hallgatók a második félévtől vehetik birtokukba a komplexumot, legalábbis ez az optimista verzió szerinti dátuma ennek.

Az átadás előtt, (balról): Merza Péter, Dr. Fischer Ferenc és Hollós István

Az egyik előadó, még üresen

Régi és új találkozása a ZsKN-ben

Egy másik nagy terem a legfelső emeleten

Kilátás a 6. számú főútra az egyik tanteremből

A kulturális negyed minden része látható innen

A folyosókon élénk színeket alkalmaztak

Az átjáró különleges szerkezetére is rálátni a folyosóról

Tágas terek, jó kilátás sok fény: ezek jellemzik az épületet

Múlt és jelen találkozása
Hozzászólások