Remélhetőleg nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, Pécsett békésen, nyugalomban múlott el Szilveszter napja. A 2011-es év utolsó óráiban sokan kimentek az utcákra, terekre. (képünk a Széchenyi téren készült). A belvárosban azért mégsem volt elviselhetetlenül hatalmas a zsúfoltság.
Hidegre fordult az este Pécsett, 2012 előtt mintegy 180 perccel. A Széchenyi téren mégis folyamatos volt a jövés-menés. Persze, nem annyian korzóztak, mint évekkel ezelőtt. Ennek egyszerű a magyarázata. A Kossuth téren zajlott az igazi buli. Nagyszínpaddal, hangosítással, meg többek között a rockénekes, Rudán Joe fellépésével.
Eközben a rendőrök, meg a mentősök munka nélkül várakoztak a „semmire”, placc szélén. Ami miatt senki sem bosszankodott. Szerencsére egyetlen ember sem itta magát „bátorra”. Ezért hát az erőfitogtatás elmaradt, minden oldalon. Aminek az ellenkezőjére is akadt már példa, de nem most, máskor.
Rudán Joe (balra) a keményebb vonalat nyomta a színpadon, jól
Az árusok vélhetően nem zártak rossz napot. Fogyott a forralt bor, decije 150-ért ment. Egy sertés hátsócsülke viszont már 2 000-ért cserélhetett volna gazdát. Ám nagy tülekedés nem akadt annál a standnál ahol azt mérték. A forró gesztenyéből 2 decilitert 400 forintot kértek. Egyel többért 600-at szerettek volna kapni az eladók. Szóval, a nagyobb tételért semmi kedvezmény nem járt.
Pedig logikusnak tűnt volna egy kedvezőbb ajánlat. De ne értsünk a boltosok dolgához. Ők tudják, menyit kellett fizetniük a helypénzért.
Néhány világító kalap, fejre szerelhető égősor, ördögszarv vitt színt az éjszakába. Miközben mindenki arra várt, hogy az órák mutatója átugorjon az éjfélen, megkezdve a következő esztendőt. Ami várhatóan nem lesz könnyebb annál, mint amilyen előtte lévő volt. De erről ebben a pillanatban egy szót sem. Bizonyosan lesz idő rá, hogy „sopánkodjunk” sok-sok dolog miatt. Amit érdemes „kiszerkeszteni”, már 2012-ben.
Hozzászólások