Csak remélni lehet, hogy külföldi, illetve hazai útikönyvekben, a PécsrÅ‘l szóló részben nem kap nagy teret Memi pasa fürdÅ‘je (képünkön a lejáró). Mert akkor csak kevesen keresik fel a Ferencesek utcájában, a középkori nevezetességet. Ami mára inkább szégyenfoltja a belvárosnak, mint dÃsze.
Egykoron, a feltárás után még joggal lehetett büszke Pécs városa, a török kort idézÅ‘ fürdÅ‘jére. Amit igyekeztek újra korhűen megépÃteni, ezzel is tisztelegve a korábbi elnyomó hatalom épÃtészeti tevékenysége elÅ‘tt. Hiszen több évszázados épületmaradványról van szó. Az akkori polgárok esetleges rossz emlékeit pedig betemette az idÅ‘. Maradt helyette egy érdekes épületrész, az alapokkal, a fÅ‘falakkal.
Jelenleg azonban már áldatlan állapotok uralkodnak a műemléknél. Hiszen a lefelé vezetÅ‘ lépcsÅ‘ is régen kicsorbult, szinte balesetveszélyes. Lenn, magában a korábbi látványosságban pedig kizárólag az enyészet az úr. A kövek széthullottak, kilátszik a homok, amire egyszer a szakemberek tették az épÃtÅ‘elemeket.
Sajnos lehet látni azt is, amit korábban nem akartak megmutatni
Szerencsére télen turista sem nagyon jár arra, de amint kitavaszodik, talán megint lesznek látogatók, érdeklődők az utcában. Hiszen a klasszikus történelmi belvárosban éktelenkedik az egykori fürdőhely.
A fal repedezik, omlik, az idő is a műemlék ellen dolgozik
Amire rengeteg pénzt lehetne rákölteni, ám egy keveset mindenképpen érdemes lenne! Talán egy-két millió forint is elég lenne ahhoz, hogy a romhalmaz egy kicsit szebbé váljék. Akkor esetleg tavasztól nem lenne megint a hajléktalanok, kéregetők tanyája a közvetlen környék.
Tábla hirdeti, hogy műemlék
Memi pasa fürdÅ‘je – a kÅ‘tábla tanúsága szerint – a XVI. évszázad harmadik negyedében épült meg. A helyreállÃtást, az egykori Pécsi Városi Tanács megbÃzásából, az Országos Műemléki FelügyelÅ‘ség végezte el, még 1979-ben. Akkor az utca névadója Sallai Imre volt, de ez mindegy is, csupán várostörténeti tényként fogadhatjuk el.
Hozzászólások