Kezdőlap > Közélet > A franciák megszállják a várost

A franciák megszállják a várost

2012. március 01. csütörtök, 08:38 Közélet
PDF
Azért nem kell megijedni, a megszállás ugyanis békés lesz, nem fegyverekkel, hanem kulturális eseményekkel lesznek jelen Pécs utcáin és színpadain egy teljes héten át. Láthatunk filmbemutatókat, koncerteket, irodalmi beszélgetéseket és természetesen nem maradhat el a petanque verseny sem, amelyre minden sportszerető pécsit várnak!

A 20. Frankofón Hét programja március 17 és 25 között
 
A Frankofón Hét a tavasz fesztivál-zsongásának ma már szerves részét képezi, a városban és a környékén élők körében nagy népszerűségnek örvend az elmúlt húsz esztendő alatt tradicionálissá vált rendezvény. A világ többi Alliance Française-éhez hasonlóan a pécsi is március második felében szervezi a Frankofón Hetet, hiszen március 20. a Frankofónia Világnapja. Fesztiválunkkal arra törekszünk, hogy segítsük az európai és frankofón együttműködési programok terjesztését és megvalósulását. Az esemény alkalmat ad arra is, hogy a magyar fül számára olykor idegenül hangzó frankofónia fogalma nagyobb hangsúlyt kapjon. Az utóbbi nem más, mint azon országok közössége, amelyek kulturális és nyelvi sokszínűségüket megtartva a francia nyelvet is használják mindennapjaikban.
Az idei fesztivál díszvendége Aix-en-Provence, a művészetek, a kutak és a platánok városa. Victor Vasarely szellemi öröksége szoros köteléket font Pécs és a francia város közé, mely a 2010-es kulturális évadot követően tovább erősödött. Színes programokkal igyekszünk hát a csodás Provence kultúráját, hangulatát a közönségnek Pécsre varázsolni ezekben a napokban. Bízunk abban, hogy a magyar közönség nyitott továbbra is a frankofón kultúrára és kedvet kap a változatos programhoz, mert a kultúra összehozza az embereket, közös élményt nyújt.

koncert
március 17., szombat 21.00
Ti-ti-tá, Lyceum u. 4.
Karpatt (F)
A francia „neo-chanson” egyik legfőbb képviselőjeként jegyzett Karpatt 2011-ben jelentette meg ötödik albumát, "Sur le quai" címmel.  A trió energikus dalaival visszatért gyökereihez, akusztikus hangot ütöttek meg roppant energikus szövegekkel. Az utóbbiak abszolút a Karpattra jellemzők: semmitmondó történetek, amiket többféle módon értelmezhetünk, a sugárzó életöröm, viták, gyerekkori emlékek vagy elvesztett barátságok…
 
 myspace.com/karpatt
 (belépőjegy:500 Ft)
egyéb
március 19., hétfő, 14.00,
Leőwey Klára Gimnázium, Szent István tér 8-10.

Aranytoll 2012 – fogalmazási verseny franciául tanuló diákok részére

Ez a hagyományos rendezvényünk a Francia Szenátus és a Francia Nyelv Védelméért Egyesület által létrehozott nemzetközi francia nyelvi verseny pécsi fordulója. Szeretettel várjuk azokat a középiskolásokat, akik nem ijednek meg egy teszt és egy pár soros fogalmazás kihívásatól. A pécsi fődíj: egy 2012-es belgiumi utazás Namur és Pécs városainak jóvoltából.
Információ és jelentkezés az Alliance Française-ben: 06-72/22 44 44, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
(Ingyenes program)


egyéb
március 19., hétfő, 17.00,
Leőwey Klára Gimnázium, Szent István tér 8-10.

François Brunhes – Irodalmi délután

A kétgyermekes, jelenleg Budapesten dolgozó francia üzletember mindig szakít időt magának az írásra.  Les contemplations du pauvre címmel 2009-ben jelent   meg verseskötete az Editions Amalthée de Nantes  kiadásában. «  Ezek a szövegek a belső, személyes útkeresésemről tanúskodnak.  Az írás iránti vonzalom  már nagyon korán jelentkezett nálam, ám egy 2008-as tragikus eseménynek köszönhetően újra elkezdtem  a költészettel foglalkozni. Szeretnék munkaként tekinteni az írásra, célom, hogy közvetíteni tudjak vele valamit . » -vallja magáról  François Brunhes, aki kötetét  a hontalanoknak, az üldözötteknek, az elhagyottaknak  ajánlja, mindazoknak, akiknek lelkük sose talál menedéket a Földön.
(Ingyenes program)






egyéb
március 20., kedd, 14.00., Köztársaság Téri Általános Iskola, Köztársaság tér 1.

Civilizációs verseny – kisiskolások részére

Az általános iskolákban franciául tanuló gyerekeknek ajánljuk ezt a programunkat, ami nem más, mint egy műveltségi verseny a frankofón kultúráról. Külön korcsoportban mérhetik össze tudásukat a kisebbek és a nagyobbacskák egyaránt. 4 fős csapatok jelentkezését várjuk.
Információ és jelentkezés az Alliance Française-ben: 06-72/22 44 44., Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
(Ingyenes program)


fim                                                       
március 20., kedd, 20.00, Apolló Mozi, Perczel Mór u. 22.

Francia filméjszaka
 
Ezzel a nagy hagyományokra visszatekintő programunkkal a frankofil mozirajongókak szeretnénk kedvezni. A rendhagyó, éjszakai vetítésekkel igyekszünk minél szélesebb körben kielégíteni a pécsi közönség igényeit. Azoknak érdemes eljönni, akik azért szeretik a francia filmeket, mert jó hallani. Azoknak még inkább, akik értik is. Azokat is várjuk, akik nem hétköznapi módon szeretne filmet nézni, mert nem tud aludni vagy épp valami különlegesre vágyik. Aki nem tud franciául, ne ijedjen meg, a filméjszaka egyes darabjait magyar felirattal nézhetik meg az érdeklődők.
Idén új helyszínen, az Apolló moziban várunk minden kedves érdeklődőt.



A filmek közt kávéval, teával és croissant-nal várjuk a kitartó filmbarátokat.
Filmek: 

20.00
Elles /Szex felsőfokon
Francia filmdráma, 2011, ’92/ francia nyelven, magyar felirattal/sous-titré en hongrois
Rendező: Malgorzata Szumowska
Szereplők: Juliette Binoche, Anais Demoustier, Joanna Kulig, Louis-Do de Lencquesaing, Krystyna Janda, Ali Marhyar, Andrzej Chyra

Anne jómódú, tősgyökeres párizsi anya két gyerekkel, aki oknyomozó újságíróként dolgozik az Elle magazinnak. Éppen a diák-prostitúcióról ír cikket, ezért kapcsolatba lép két független, fiatal nővel...

22.00
Le Havre /Kikötői történet
Francia vígjáték, 2011, ’92 / francia nyelven, magyar felirattal/sous-titré en hongrois
Rendező: Aki Kaurismäki
Szereplők: André Wilms, Kati Outinen, Jean-Pierre Darroussin, Blondin Miguel, Elina Salo, Evelyne Didi, Quoc Dung Nguyen, Francois Monnié

Marcel lecsúszott író, aki jelenleg Le Havre-ban él, és cipőpucolásból tartja el magát. Amikor felesége rákkal kórházba kerül, véletlenül belebotlik egy szökött afrikai kisfiúba...

23.45
Le Skylab
francia vígjáték, 2011, ’113 / francia nyelven, angol felirattal/sous-titré en anglais
Rendező: Julie Delpy
Szereplők: Lou Alvarez, Julie Delpy, Eric Elmosnino, Aure Atika, Noémie Lvovsky


01.45
Un amour de jeunesse
francia filmdráma, 2011, ’110 / francia nyelven, angol felirattal/sous-titré en anglais
Rendező: Mia Hansen.Love
Szereplők: Lola Creton, Sebastian Urzendowsky, Magne Havard Blekke

03.45
Les neiges du Kilimanjaro
francia filmdráma, 2011, ’90 / francia nyelven, angol felirattal/sous-titré en anglais
Rendező: Robert Guédiguan
Szereplők: Ariane Ascaride, Jean-Pierre Darroussin, Gérard Meylan, Marilyn Canto

05.30
La guerre est déclarée
Francia filmdráma 2011, ’100 / francia nyelven, angol felirattal/sous-titré en anglais
Rendező: Valérie Donzelli
Szereplők: Valérie Donzelli, Jérémie Elkaim, Gabriel ELkaim



 
belépőjegyek:
Árak:        felnőtt             diák/alliance tag
1 film         900.-                    650.-
2 film      1.500.-                 1.000.-
3 film      1.950.-                 1.350.-
4 film      2.100.-                 1.600.-
5 film      2.100.-                 1.600.-
6. film     2.100.-                 1.600.-

Információ: Apolló  Mozi: www.apollo-pecs.hu , Alliance Française: www.af.org.hu
koncert
március 20., kedd, 20.00
E78, Zsolnay Negyed (Major u. 21.)

Crossroads#3: Jaune Toujours (B), Magashegyi Underground (H)
A kultikus zenekarként számon tartott  Jaune Toujours a kultúrák, a nyelvek, a ritmusok és a zenei stílusok kirobbanó városi mixével magas színvonalú márkanévvé vált, mind a nemzetközi sajtó, mind pedig a nemzetközi  közönség elismeri őket. Adjunk hozzá ehhez egy csipetnyi, a belgákra jellemző öniróniát és a saját teljesítményükkel szemben inkább lekicsinylő megnyilvánulást, ami egy olyan gitárok nélküli rockbandát eredményez, akik zenéjében keveredik némi jazz a világzenék iránti nyitottsággal és egy utcai zenekar lelkesedésével. www.myspace.com/jaunetoujours
A 2007 májusában alakult Magashegyi Underground valójában pop zenekarként definiálja önmagát, sok elemet az alternatív zenei formákból építenek magunkba, folyamatosan keresik az új utakat. Az így kapott esszencia jellemzi a zenekar sokszínűségét, nyitottságát, felszabadultságát.
A kísérletező kedvű zenekar több gerillaakcióval is meglepte a gyanútlan embereket irodákban, kávézókban, aluljárókban, fogaskerekűn. 2011-ben szimfonikus nagyzenekarral és kórussal fogalmazták meg az újra indulás 1000 napját a Művészetek Palotájában, aminek zenei anyagát a nagy sikerre való tekintettel 2012 tavaszán lemez formájában haza is vihetjük. Tavaszi koncertjeiken felcsendülnek új, friss dalok is a kihagyhatatlan régebbi zenék mellett. http://magashegyi.hu/
Szervező: Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.
Támogatja az Alliance Française de Pécs
(Jegyár: Elővételben: 1000 Ft; helyszínen:1500 Ft, jegyvásárlás: a Negyedben található helyszínen, infopontokban, illetve a város több pontján is fellelhető infopontokban.)

kiállítás
március 21-29-ig, hétköznapokon, 10.00-18.00
megnyitó:  március 21., szerda, 17.00
Művészetek  Háza, Széchenyi tér 7-8., Martyn Ferenc galéria
Aix-en-Provence-tól Camargue-ig (d’Aix-en-Provence á la Camargue)
A francia Fontaine Obscure Alapítvány fotográfusainak köszönhetően barangolhatunk a címben szereplő varázslatosan szép vidéken. A világszerte ismert régióból többek közt  Camargue híres lovait, Aix-en-Provence óvárosi hangulatait, a kék színben játszó köveket, az ottani franciák mindennapjait láthatjuk  Nathalie Bagarry, Etienne Pierart, Alain Espinosa, Claude Durand et Michaël Serfaty tolmácsolásában.

A kiállítás Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, Aix-en-Provence Városának Önkormányzata, a Vasarely Alapítvány és a Fontaine Obscure Alapítvány együttműködésének köszönhetően jött létre.

 (A belépés díjtalan)
film                                                       
március 21-25.
Apolló Mozi,  Perczel Mór u. 22.

 2!Frankofón Filmnapok

Az első Frankofón Filmnapok sikere után úgy gondoltuk, hogy érdemes 2012-ben vidéken is megrendezni a mustrát. Idén kilenc nagykövetség vesz részt a szervezésben, azonban az országos szinten közel két tucat film összesen tizenegy országból érkezik: Belgium, Bulgária, Burkina Faso, Egyiptom, Franciaország, Kanada, Libanon, Marokkó, Románia, Svájc és Tunézia.
A felsorolásból is jól látszik a frankofón filmművészetre jellemző kulturális sokszínűség. Az idei válogatásnál még több hangsúlyt fektettünk a szakmai tényezőkre, így ebben az évben a fesztivál kizárólag Magyarországon még soha nem vetített filmújdonságokat mutat be. Emellett a szervezők fontosnak tartották, hogy a Filmnapok külön figyelmet szenteljen a közelmúlt történéseinek. A Frankofón Filmnapok öt nagyvárosban (Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged, Szolnok) is megrendezésre kerül a helyi Alliance Française-ek segítségével. Pécsett összesen 8 film kerül vetítésre az országos válogatásból.

03.21. szerda
15.45 Apró kis hazugságok (francia, Guillaume Canet, 2011, ’154)
18.00 Kikötői történet (francia-finn, R: Aki Kaurismaki, 2011, ’103)
18.15 Kapás van! (francia, R: Pascal Rabaté, 2011, ’94)
20.00 Képzelt szerelmek (kanadai, R: Xavié Dolan, 2010, ’102)
           Illegális (belga-luxemburgi, R: Olivier Massett-Depasse, 2010, ’90)


03.22. csütörtök
16.00 Mese a szerelemről (francia, R: Stéphane Brizé, 2009, ’101)
18.00 Kikötői történet (francia-finn, R: Aki Kaurismaki, 2011, ’103)
           És most merre? (libanoni-francia, R: Nadine Labaki, 2011, ’110)
20.00 A tündér (francia belga, R: Bruno Romy, Fiona Gordon, Dominique Abel, 2011, ’93)
           Kapás van! (francia, R: Pascal Rabaté, 2011, ’94)


03.23. péntek
16.00 Kikötői történet (francia-finn, R: Aki Kaurismaki, 2011, ’103)
           Mese a szerelemről (francia, R: Stéphane Brizé, 2009, ’101)
18.00 Képzelt szerelemek (kanadai, R: Xavié Dolan, 2010, ’102)
20.00 Bordélyház (francia, R: Bertrand Bonello, 2011, ’122)
           És most merre? (libanoni-francia, R: Nadine Labaki, 2011, ’110)


03.24. szombat
16.00 Kikötői történet (francia-finn, R: Aki Kaurismaki, 2011, ’103)
18.00 A tündér (francia belga, R: Bruno Romy, Fiona Gordon, Dominique Abel, 2011, ’93)
          A legszebb dolog (francia, R: Rémi Bézancon, 2011, ’107)
20.00 Bordélyház (francia, R: Bertrand Bonello, 2011, ’122)
           Polisse (francia, R: Maiwenn Le Besco, 2011, ’127)


03.25. vasárnap
15.45 Apró kis hazugságok (francia, Guillaume Canet, 2011, ’154)
16.00 Kikötői történet (francia-finn, R: Aki Kaurismaki, 2011, ’103)
18.15 Illegális (belga-luxemburgi, R: Olivier Massett-Depasse, 2010, ’90)
20.00 A legszebb dolog (francia, R: Rémi Bézancon, 2011, ’107)
           Polisse (francia, R: Maiwenn Le Besco, 2011, ’127)



Jegyek:
felnőtt : 900.- ,  diák/Alliance- tag   650.-
Információ: Apolló  Mozi: www.apollo-pecs.hu
egyéb
március 21., szerda 19.00-tól
Pezsgőház Étterem, Szent István tér 12.
Gasztrobisztró est Serge Peuzin francia vendégséffel
Először az előétel, aztán a főétel, majd mindennek a megkoronázásaképp: a desszert. Erre mindenki vitathatatlanul emlékszik, aki valaha is evett már Franciaországban. Ezúttal a dél-franciaországi Aix-en-Provence városában működő étterem, a Restaurant Côté Méditerranée séfje, Serge Peuzin segítségével ízlelhetjük meg a provence-i konyhaművészet remekeit. Hála a friss alapanyagoknak és a gondos odafigyelésnek, a minőség és a hangulat garantált. Ne hagyja ki ezt az exkluzív alkalmat, jöjjön el, hogy egy remek gasztronómiai kaland részese lehessen!
(FIZETŐS) Asztalfoglalás: 72/ 522-598


koncert
március 21., szerda 21.30
Trafik, Perczel M. u. 22
Follia! (B)
Eredeti zene a világ négy tájáról, ami aztán Belgiumban lelt hazára. A Follia! egyedülálló zenéje nem sorolható be egyetlen kategóriába se. Itt szinte minden stílus keveredik egymással: a rock, a népzene, a jazz és a pop, a ska, a reggae és a rap, keleti dallamok európai felütéssel, mindez hegedűszóval kísérve. A határok elmosódnak, a műfajok eggyé olvadnak… 

(A belépés díjtalan.)

színház
március 22-25. | megnyitó: március 22., csütörtök 14.00
Zion, Leőwey Gimnázium
Francia Nyelvű Középiskolás Diákszínjátszó Fesztivál
A középiskolások színpadi produkcióit felvonultató fesztivál az idei esztendőben is szorosan illeszkedik a Frankofón Hét programjába. A Francia Nyelvű Diákszínjátszásért Alapítvány (Leőwey Klára Gimnázium) kitartó munkájának köszönhetően immár 23. alkalommal jött létre. A nemzetközi rangú programon az előadásokat francia nyelven mutatják be a magyar és a külföldi résztvevők.
További információ: Vatai Éva, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.   
koncert
március 22, csütörtök   18.00
Művészetek  Háza, Széchenyi tér 7-8., Fülep Lajos terem
Rameau-tól Gainsbourg-ig « étlapon a francia zene »
Az Aix-en-Provence –i Vauvenargues Gimnázium zenetagozatos diákjainak zenés estje

A dél-franciaországi diákok  zenei tudása meglehetősen vegyes képet mutat.  Ezen a koncerten egyaránt hallhatunk konzervatóriumi képzésben is részt vevőt játszani, valamint kevésbé  profit, aki egyszerűen csak  a zenei tagozat diákja.  Az évente más-más témát feldolgozó közös projektmunkájuk végeredményeként a diákok egy színházi és zenei elemeket ötvöző produkciót hoznak létre Aix-en-Provence egyik színházában. Pécsi fellépésükre francia klasszikusok verseivel és országuk legismertebb  dalaival készültek.  Olyan lesz, mint egy éttermi étlap : minden szerepel rajta.  

(A belépés díjtalan.)

koncert
március 22., csütörtök  20.00
Trafik, Perczel Mór u. 22.

Micheller Myrtill (H) – SWINGUISTIQUE műsora
Micheller Myrtill neve több mint egy évtizede ismerős a hazai zenei életben. Myrtill és zenekarának vadonatúj műsora, amely a múltszázad Franciaországát idézi fel, francia és angol nyelvű dalokkal, vidám gipsy swing stílusban. Myrtillt a műsorban két gitár, nagybőgő, dob felállású zenekar kíséri.
A repertoárból természetesen most sem hiányoznak a jól ismert örökzöldek a teljesség igényét kielégítő, ám a jókedvet sem nélkülöző hangszerelésekben.




(Ingyenes program)
gyerek
március 23., péntek, 16.00
Alliance Française, Jókai Mór u. 11.
Játékos, francia nyelvű gyermekfoglalkozás
Havonta egy alkalommal igyekszünk a legkisebbeket is megmozgatni, a nagycsoportosoktól az alsós korosztályokig. Ezekhez a foglalkozásainkhoz nem feltétlenül szükséges előzetes francia nyelvtudás a gyerekek részéről. Játékos formában, hasznos tevékenységekkel szeretnénk kedvet csinálni a francia nyelv tanulásához.
Ezen a napon azokkal az országokkal foglalkozunk, ahol francia nyelven beszélnek: megkeressük őket a térképen, elkészítjük a zászlajukat, megtanuljuk a színeket franciául és legfőképpen játszunk.

 (Ingyenes program. Információ és jelentkezés az Alliance Française-ben: 06-72/22 44 44., Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. )
színház
március 23., péntek, 20.30
Művészetek  Háza, Széchenyi tér 7-8., Fülep Lajos terem
 
Les Chaises -  előadás francia nyelven az Alternative Culture  (B) előadásában

Eugène Ionesco egyfelvonásosában  egy tenger övezte kis sziget tornyában él egy nagyon öreg házaspár. A férfi az élete végső igazságát szeretné a világgal közölni, azt a nagy felfedezést, amelynek birtokában, úgy véli, az emberiség megválthatná önmagát. A házaspár hívására a jelentős emberek a világ minden tájáról eljönnek a szigetre. Az érkező vendégek azonban maguk láthatatlanok, csak a színpad telik meg székekkel, amelyeket az öregek hoznak be, hogy leültessék a meghívottakat.

 (Ingyenes program)
egyéb
március 25., vasárnap 10.00
Tettye
Pétanque verseny Frankofón kupa
A könnyen elsajátítható dél-francia golyójáték egyre nagyobb népszerűségnek örvend kicsiny hazánkban, hiszen remek alkalmat kínál a társasági vagy családi összejöveteleknek. Az eddigi évek hagyományait követve az idén is a Magyarszéki Önkormányzati Sportegyesület (MÖSE) szervezésének köszönhetjük ezt a nagyszerű szombati programot.  2, ill. 3 fős csapatok előzetes jelentkezését várjuk.

Nevezni a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen vagy a 0630 405 45 11 telefonszámon lehet.
Előzetes nevezés: 2012. március 24. 16 óráig, de a helyszínen is lehet még nevezni 9.30-ig!
Nevezési díj: 200 Ft/fő




 

Hozzászólások

 
0 #2 Mine 2012-03-02 09:47
Kár, hogy csak évente egy ilyen megszállás van
Idézet
 
 
0 #1 Peti 2012-03-01 11:09
Oui, oui, ott leszünk! :lol:
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés