Kezdőlap > Közélet > Megváltozott kulcskérdések

Megváltozott kulcskérdések

2012. március 07. szerda, 13:45 Közélet
PDF
Tetszik, nem tetszik, elsősorban maguknak tehetnek szemrehányást a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont látogatói, a március eleje óta megváltozott rendszer miatt. Eddig ugyanis ingyenesek voltak a szekrények (képünk a helyszínen készült), Mostantól viszont csak pénz ellenében kaphat mindenki kulcsot. Amit persze a használat után visszaadnak.


Egy évnél hosszabb ideig úgy működött a szisztéma, hogy mindenki elzárta azokat a dolgait, amiket nem tudott, nem akart felvinni a könyvtárba. De sok-sok kulcs elveszett, beletört a zárakba, miközben sűrűn előfordult, hogy nem lehetett leni üres rekeszt.

Mert akadtak olyan „honfoglalók”, akik szinte beköltöztek egy-egy szekrénybe. Ennek megelőzése érdekében változtatott az üzemeltető a módszeren. Mostantól a ruhatárban lehet kulcsot kérni, de letétbe kell helyezni érte 1 000 forintot. Ami távozáskor visszajár, ha minden rendben van. De ezzel értelemszerűen lelassult egy kissé a korábbi zökkenőmentes ki-, illetve belépés.

Az is tény, az utóbbi időben még véletlenül sem fordult elő, hogy valakinek ne jusson hely, ahová pakolhat. Vagyis semmi fontos, lényeges nem történt, csak a rafinált látogatók dolgát megnehezítették.

Két hét, tizennégyezerért

Valódi eset, amit felidézünk. Az egyik egyetemista, miután kettő hét elteltével visszatért az intézménybe, kereste az otthagyott, bezárt cuccait. Amik hiánytalanul meg is voltak, de nem ott, ahová tette, hanem egy őrzött raktárban. Mint kiderült, hetekig az illetőnél volt a kulcs, azt hitte, örökös bérletet kapott a könyvtártól, ingyen. Csak akkor döbbent meg az érintett, amikor kiderült, az esti kiürítés után, napi 1 000 forintos őrzési díjat kell kifizetnie. Feltéve, ha szeretné visszakapni azokat a tárgyakat, amikre ismét szüksége lett. Amik amúgy talán meg sem értek annyit, mint amennyi „büntetés” felhalmozódott miattuk.


Hozzászólások

 
0 #1 Tomi 2012-03-08 11:42
Nem is értem a könyvtár jóhiszeműségét! Az uszodákban, fürdőkben már régen bebizonyosodott , hogy csak így működnek a dolgok. Jobb később, mint...
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés