Kezdőlap > Közélet > Érthetetlen árak

Érthetetlen árak

2012. március 14. szerda, 07:07 Közélet
PDF
Vannak megmagyarázhatatlan dolgok. Ebben Pécs nem szorul „behozatalra”, szinte végtelen a tárház. Ilyen a baranyai megyeszékhely belvárosában lévő földalatti garázs árainak kitáblázása is (képünkön az egyik lejárat). Ezek szerint nem mindegy, ki honnan érkezik, nem egyformák az árak, a „nagy fekete lyukban”.



 


A Rákóczi útról bekanyarodó autósok számára félig-meddig hívogató a jelzés. Miszerint minden megkezdett óra 250 forintba kerül. Ennyiért lehet igénybe venni a szolgáltatást, ha valaki fedett helyen szeretné biztonságban tudni a járművét.

Ennek ellentmond a Fürdő utcai oldal. Onnan ugyanis azt tudhatja meg mindenki, miszerint 380 forintért bárki betérhet az alagútrendszerbe. A kettő között ugyebár 130 forint az eltérés. Erre nehéz magyarázatot találni.


A számok mást mutatnak innen, illetve onnan



Ilyen esetben persze a törvények szerint a fogyasztó, vásárló esetében az olcsóbb összeget kell felszámítani. Mégiselvilegvitára adhat okot a dolog. Amúgy meg kimondottan rossz reklám, ha létezik egy drágább, meg egy olcsóbb megoldás, hiszen az eset szervezetlenségre vall. Az már végképp rossz üzenet lenne, ha valaki a gyors árengedményre hivatkozna.

Természetesen gyorsan megoldható lenne a probléma, mivel elektromos a berendezés. De éppen a nagy forgalmú főút oldaláról oldalon tűnik úgy, hogy egyszerűen leragasztották a kijelzőt. Ami nem tűnik éppen korszerű megoldásnak, miközben elvileg átírható lenne a kijelző.

Mindez akkor történik a belvárosban, amikor a fizetős parkolóhelyekért nagy ostrom nincsen. De ez már az üzemeltető baja, nem másé.

Hozzászólások

 
0 #1 Berci 2012-03-14 10:46
Így aztán végképp nem megy be az ember a parkolójukba, max ha külföldi, vagy idegen a városban.
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés