Kezdőlap > Közélet > Napsütéses nemzeti ünnep a 48-as téren

Napsütéses nemzeti ünnep a 48-as téren

2012. március 15. csütörtök, 13:48 Bereczki Lajos Közélet
PDF
Ragyogó idő, huszárok és ünnepi műsor várta a pécsieket csütörtök délelőtt a 48-as téren. Nagy Csaba alpolgármester beszéde után iskolások adtak műsort, majd a Pécsi Nemzeti Színház kórusa és művészei szórakoztatták a teret szinte betöltő tömeget. Nem maradt el a Petőfi szobor megkoszorúzása sem, melyen pártok, egyesületek és civilek helyezték el az emlékezés virágait.  GALÉRIÁVAL!

A jó idő miatt sokan kisgyerekekkel, jöttek ki Pécsett a 48-as térre, hogy leróják tiszteletüket a szabadságharc hősei előtt. Igazi sláger volt a lovashuszárok kis csapata, amely azonnal a gyerekek kedvencei lettek és le sem lehetett vakarni őket lovakkal megjelent hagyományőrző csoport környezetéből. Korhű ruhájukban valóban pompásan mutattak, így kellően ellensúlyozták a szocreál Petőfi szobor kissé erőltetett heroikusságát.

Mire ezen kissé elmerenghettünk már kezdődött is a téren a műsor, egy rögtönzött színpadon. Idén a prímet a Pécsi Nemzeti Színház zenei tagozatának művészei vitték, mivel kórusban és szólóban egyaránt megmutatták tehetségüket. Gyerekprodukciót is láthattunk a színpadon, a Mecsekaljai Iskola Pázmány Péter Utcai Általános Iskolájának diákjai szerepeltek.

Kedves színfoltja volt az ünnepségnek, hogy egyszerre 80 galambot engedtek útjára, melyek hangos szárnyalással köszönték meg a jelenlévőknek a szabadulást. Pécsett nem volt ellentüntetés, bekiabálás, szemmel láthatóan minden megjelent átadta magát az ünneplésnek, amely így valóban szép, békés és nyugodt volt.



Tekintsék meg képes beszámolónkat a 2012. március 15-én 11 órakor megtartott városi ünnepségről:








































































Hozzászólások

 
0 #3 Orcher 2012-03-16 18:19
Neked hiányzott? Ó ember!
Idézet
 
 
0 #2 Streeter 2012-03-16 08:06
Páva Zsolt nem ért rá egyik legnagyobb nemzeti ünnepünkön? Hol volt? Talán síelni ment?
Idézet
 
 
0 #1 Csaba 2012-03-15 18:52
Egy- két pont a 12-ből még bőven érvényes. Van még min dolgozni!!!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés