A 2012-es pécsi Bányásznap (képünk a vasárnapi, Uránvárosban rendezett eseményen készült) már alig hasonlÃtott, az egykor megszokott ünnepségekhez. De most senki se gondoljon azokra az évekre, amikor még szenet, illetve ércet termeltek a városban! Csak a bezárások utáni idÅ‘kre, mondjuk az öt évvel ezelÅ‘tti érdeklÅ‘désre visszatekintve is látványos a számbeli visszaesés.
Már reggel megkezdÅ‘dtek az események a Szivárvány Gyermekház közvetlen környezetében. A területhez. szerencsére az égiek kegyesek voltak. Hiszen 2012. szeptember 2-án olyan volt a napsütés, mintha nem is nagyon múlna a nyár. Persze, érthetÅ‘ volt a korai kezdés, mert idÅ‘ben kellett megrakniuk a kuktáknak azokat a tüzeket, amiknek a segÃtségével, a fÅ‘zÅ‘versenyre szerettek volna valamit produkálni a nevezÅ‘knek. Hiszen egy jó pörkölt az nem müzli, idÅ‘ kell, amÃg megfÅ‘ a hús, meg minden, ami egy remek bográcsozásba beletartozik.
Az érdeklődésről, illetve annak fokozott hiányáról viszont talán a kicsiny, elektromos gyermekvasutat üzemeltető vállalkozó tudott volna mesélni. Ideje lett volna rá, mert az apró szerelvény utasokra várt, méghozzá szinte folyamatosan.
A hangulat kimondottan barátságos, csendes volt, egészen addig, amÃg a fúvószenekar rá nem kezdett a zenélésre. Persze, amikor 13 óra után eljátszották a muzsikusok a Himnuszt, akkor mindenki megállt, legalább másfél percig. Aztán a mikrofonhoz lépett dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere, Nagy Csaba alpolgármester, országgyűlési képviselÅ‘ társaságában.

A fotó csalóka, az első sorban állók mögött csak kevesen voltak, akik meghallgatták a beszédet
– Örülök, hogy ilyen sokan eljöttek – kezdte köszöntÅ‘jét a város elsÅ‘ embere. – Hiszen Pécsett komoly hagyományai vannak, illetve voltak a bányászati iparágnak. Elég, ha arra utalok, hogy 1945 elÅ‘tt alig 60 000 ember élt a városban. MÃg, amikor a kitermelés a csúcson járt, 100 000 fÅ‘vel több embernek volt otthona, munkája itt. Nem vagyok szakértÅ‘je a témának, majd a mérnökök eldöntik, de akár újra lehetünk még a nehézipar egyik központja, ha megint megnyÃlhatnak a tárnák.
A szövegről nagyjából ennyit, a dobosok, trombitások, más egyéb profi zeneszerszámosok a Bányászindulót is eljátszották, a hivatalos dolgok lezárásaként. Hogy aztán újra átadják a teret a kötetlenebb ünneplésnek.
Volt is utána ételértékelés, vásári komédia, sok minden, más egyéb, ami a hangulat fokozására volt hivatva. Összességében pedig emléket állÃtva azoknak a bátraknak, akik egykoron leszálltak a föld gyomrába, ahol az emberpróbáló munkát el kellett végezniük.
Régebben többen voltak
LétszámellenÅ‘rzés nem volt. De akik életükben nem elsÅ‘ alkalommal voltak ilyen rendezvényen, ezen a helyszÃnen, azok tanúsÃthatják a fogyást. Ami nem teljesen érthetetlen, hiszen az idÅ‘sebb, egykori bányászok már 75-80 évesek is lehetnek. Már azok, akik még az élÅ‘k sorában vannak. Mert azért valljuk be, nem a világ legkönnyebb feladata volt a bányaművelés, jó három-négy évtizeddel ezelÅ‘tt. Természetesen, a múlt megidézésének egyik része, hogy egykoron, a bányásznap okán osztották ki a kitüntetéseket, meg a hűségjutalmakat is. Az erkölcsi, meg az anyagi elismerés pedig sokat nyomott a latban, az ünnepi hangulat emelésében.
Hozzászólások