A tehetségnek teret kell adni, mindez nem vitás! Ennek szellemében rendezték meg Pécsett, a Gandhi Gimnáziumban a 2010-es tehetségkutató fesztivált. Ahol az iskolai tanulói mutathatták be különleges képességeiket. A közönség és a zsűri összesen huszonnyolc műsorszámot nézett végig, csütörtökön délutántól estig. A képen Bogdán Ilona és Orsós Krisztián látható, amint páros táncot adnak elő.
A Gandhi Gimnázium sportcsarnoka volt a helyszíne annak az összejövetelnek, aminek alaphangját a Roma Jilo Cigány Hagyományőrző Együttes tagjai adtak meg, amikor átvették a teremben a hangos irányítást. Az egybegyűltek élvezték a zenét, még olyanok is akadtak, akik táncra perdültek. Többek között Várnai Márton, a közalapítvány vezetője lejtett egyet Gidáné Orsós Erzsébettel, az iskola igazgatónőjével.
Ezek után tényleg jöhettek a fellépők. Közöttük énekesek, táncosok, versmondók, szépen sorban, egymás után. Nem mindegyik produkció kerül majd be a halhatatlanok közé, akadt olyan, amit jobb lett volna hallhatatlan kategóriában nevezni. De sebaj, nem a győzelem, hanem a részvétel volt a fontos.
Persze, ne legyünk zsigerből gonoszok, akadtak olyan előadók is, akik jól muzsikáltak, a szó igazi, de egyben átvitt értelemben is.
Ahogy a program haladt előre, a profik és a félig profik is szerepet kaptak. Hiszen a zsűri tagjaként is szerepet vállalt Kerekes Brigitta is mikrofont ragadott, hogy énekével emelje a jó hangulatot.
A nap zárásaként Justin és Govanni zenés-táncos előadása már csak a végső hangulatfokozást jelentette, 21.30-tól 22 óráig.
Hozzászólások
Igaz, más szempontból viszont szerencse.
PUCZ PÉTERNEK PEDIG KÖSZÖNTET A LÉNYEGRETÖRŐ BESZÁMOLÓÉRT.
Olyan ez a cikk, mint egy brigádnapló-bejegyzés a 60'-as 70'-es évekből... Nem mondhatjuk, hogy emeli a portál színvonalát.
A sokat tanult igazgatónő és a minden hájjal megkent Várnai tánca (miközben bizonyára önfeledten belemerültek az iskola és a közalapítvány millióinak eltapsolásába) említése hedonista húrokat penget meg.
Ez van, ez a színvonal, amit Gidáné és Várnai ígértek. Volt ott egyáltalán valaki az EKF részéről, hogy megnézze?????
Égés az egész. Várnai és Gidáné együtt lejtettek, ha-ha. Jó vidéki, falunapi bál hangulattal, ez nem egy gimnáziumhoz vagy EKF-hez méltó színvonal.
Ébresztő!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!