Egy az öltözködés iránt valamelyest elkötelezett hölgy (alig van ilyen) évente nagyjából 35 kg ruhát vásárol és körülbelül ennyitől is szabadul meg, miután a megunt darabokat bezsákolja, elraktározza, majd szépen kidobja. Ezt a tényt figyelembe véve határozta el a pécsi Retextil Alapítvány, hogy a kidobás helyett inkább a csere lenne a jó megoldás, Ennek a megszervezését vállalták magukra, és vasárnap délután el is indították a gyűjtést a Király utca 9. alatti belső udvarban.
- Honnan az ötlet, kérdezem Pataki Erikát, a Retextil munkatársát.- Az országban már rendeztek hasonló akciót, mi egy budapesti szervezettől értesültünk erről és még tavaly a Temporary City rendezvényen találkoztunk is velük itt Pécsett. Most mi állunk a kezdeményezés élére, és szervezzük az eseményt.
- Mi ennek a lényege?- Vasárnap 13 órától várjuk azokat, akik rendelkeznek jó állapotú, tiszta, de megunt, vagy kinőtt ruhákkal. Ezeket mi átvesszük csütörtökig minden nap 10-18 óráig. A ruhákért egy kupon adunk, amelyet jövő héten, a Föld napján (április 22.: szerk.) ugyanitt a Király u. 9. alatt válthatnak be más ruhadarabokra. Tehát a csere-bere napja lesz ez.
- Mi lesz azokkal a ruhaneműkkel, amelyeket nem visznek el?- Részben a Retextil használja fel azokat, de legrosszabb esetben az udvarban tevékenykedő VeloSophie biciklikölcsönző és szerviz hasznosítja géprongyként.
- Mitől öko ez a teregetés? - Attól, hogy a ruhákat újrahasznosítjuk így nem kerülnek a szemétbe, nem szennyezik a környezetünket. Közvetlen haszna pedig az, hogy mindenki felfrissítheti a ruhatárát, gyakorlatilag teljesen ingyen.
Hozzászólások