Kezdőlap > Közélet > A címfestés viszontagságai

A címfestés viszontagságai

2014. január 10. péntek, 05:44 Közélet
PDF
A táblakészítők – régebben címfestők – között, meglehetősen ritka fajta lehet az, aki nyelvtantanári diplomával rendelkezik. A pedagógusok meg csak elenyésző számban ragadnak ecsetet, egy-egy felirat (képünk Pécsett készült, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság északi oldalánál készült) elkészítésének okán. A technika amúgy is túllépett a pemzlin, vélhetően számítógéppel szerkesztik az ilyen tárgyakat. De akad is bennük furcsaság bőven!

Néha bizony bicskanyitogató módon kerülnek ki közterületekre olyan táblák, amikről szinte ordít valami hatalmas galiba van a betűk kuszaságában. Nemzeti érzelmekben elkötelezettebb, egyben írástudó helyeken ilyenekért komoly büntetéseket is ki szoktak szabni.

Bár hozzá kell tenni, a hasonló bakiktól nem áll meg a világ kereke, mégis bosszantóak a pongyolaság, nemtörődömség, tudatlanság emlékművei. Mindezek Pécsett is láthatóak, egy egyébként egyetemi városban, amelyik volt már Európa kulturális fővárosa. Méghozzá nem is olyan régen, hanem 2010-ben.

Csodás példája a butaságnak az Univesitas utcában, a rendőrség falán lévő, utcanevet jelző felirat. Az „a” betűre – teljesen érthetetlen módon – rá került egy ékezet. Ezzel a „vegyes” üzemmóddal sikerült a latint meg a magyart „frankón” összevegyíteni.



Néhány betű, illetve karakter hibás, de legalább jól látszik

Ennél is sokkal nagyobb baki az, amit bárki megleshet a baranyai megyeszékhelyen, ha a Légszeszgyár utcai vasúti átjárón áthaladva, déli irányba megy. Ott már tényleg a szakma legszebb dolgai csúcsosodnak ki. Egyrészt méretesek a betűk, másrészt viszonylag csekélyke felületre két sületlenséget is sikerült bezsúfolni.

Az Észak-Megyer esetében egyfelől elkallódott egy kötőjel, másfelől viszont a második tag nagy „m”-je helyett kénytelenek az arra bóklászók beérni egy kisebbel.

Szerencsére felénk nincsen Nemecsek Ernő utca, mert az már valóban komoly szakmai dilemma elé állíthatná azt, aki belefogna egy ilyen nevet tartalmazó lemez míves, szakszerű megmunkálásába.

Miközben rengeteg feleslegesnek tűnő dologra jut pénz felénk, talán az ilyen részletekre is érdemes lenne odafigyelni. Egy városi korrektor személyében, aki felügyelné, megpróbálná kordában tartani a nyelvrongálókat!  

Hozzászólások

 
0 #1 Könyvtáros 2014-01-10 11:27
A fent leírtakon kívül megemlítendőek a hirdetőtáblákon lévő helyesírási hibák. Manapság korrektorra senki sem akar költeni, mégis fájó ez a nyelvrongálás.
Példaként:
"Réka baba boltja"
???
Réka babának van boltja?
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés