Tavaszi virágvásárt rendeznek Pécsett

Kezdőlap > Közélet > Tavaszi virágvásárt rendeznek Pécsett

Tavaszi virágvásárt rendeznek Pécsett

2016. április 18. hétfő, 08:21 Közélet
PDF
Folytatódik a vásár! - Még több növény, még nagyobb területen! Igen kedvezÅ‘ árakon lehet örökzöldeket, mediterrán különlegességeket, évelÅ‘- és szezonnövényeket vásárolni 2016. április 22-én, pénteken 9 és 13 óra között Pécsett, a Kossuth téren.


Közkívánatra, valamint a tavaly őszi virágvásár sikerének apropóján dr. Páva Zsolt polgármester újból kezdeményezte Pécs főkertészével, a várossal és a városüzemeltetési feladatokat ellátó BIOKOM Nkft.-vel közösen a tavaszi virágvásár megrendezését. A tavaly őszi növényvásárhoz képest még több növény, még több stand lesz. Közel 700 négyzetméteren várják az érdeklődőket.
A korai időpont a kedvező időjárásnak köszönhető, amelynek eredményeképpen számos növény a szokásosnál korábban kihajtott és virágzik.
Dr. Páva Zsolt polgármester azért kezdeményezte tavaly Å‘sszel a Pécsi Virágvásárt, hogy a látványos, nem csak hétköznapi növények kiültetésével még szebbé tegyük kertünket, portánkat, városunkat. 

A mediterrán növények bemutatásával és árusításával szeretnék közösen felhívni a figyelmet arra, hogy az egyre melegedő klímának köszönhetően számos olyan növény létezik, amelyeket kevésbé ismerünk, de már jól tarthatóak és szépen mutatnak Pécsett is.

A Kossuth téren közel 10 virágárusító standot alakítanak ki különféle virágokkal, növényritkaságokkal. A polgármesteri standon beszerezhető lesz több fajta pálma és ciprus, pisztácia, örökzöld liliomfa, aleppói fenyő, örökzöld tölgy, mandulafenyő, valódi babér, de emellett a többi standon is megjelennek még más mediterrán növények: cédrusok, korallberkenyék, babérmeggyek, illatcserjék, fűszercserjék és sok más érdekesség. A mediterrán jelleg mellett helyet kapnak a vásáron a fűszernövények is, a közelgő, már hagyományosnak számító pécsi fűszerünnephez kapcsolódóan, továbbá széles választékot találhatnak az érdeklődők az egynyári virágokból is.

A polgármesteri stand a tavalyi alkalomhoz hasonlóan akciós árakkal várja majd a vásárlókat, valamint a programhoz csatlakozó, kitelepült virágárudák is kedvezményekkel kedveskednek a vásárlók számára.
Pécs városa szeretettel vár minden növényszerető és kertbarát polgárt, aki hajlandó tenni is ezért, hogy szebb, virágosabb és zöldebb városban élhessünk!

Helyszín: Pécs, Kossuth tér
Időpont: 2016. április 22. (péntek) 9:00-13.00 óra között.

Pécs MJV Polgármesteri Hivatala,
BIOKOM Nonprofit Kft.

Hozzászólások

 
0 #6 Janappame 2020-05-05 09:58
Doryx 100mg C.O.D. buy cialis 10mg Sildenafil Citrate 100mg buying cialis online forum Baclofene Alcool Forum
Idézet
 
 
0 #5 Janappame 2020-03-27 03:45
Cialis Generic Chepest Po Box Delivery cialis dosage Lasix Purchase cialis 5mg best price Canada Prescriptions No
Idézet
 
 
0 #4 Randcob 2019-07-25 01:31
Priligy Sales [censored] [censored] Professional Online Order Plavix Online Uk Best Cheap Cialis Online
Idézet
 
 
0 #3 Randcob 2019-07-05 11:41
Propecia Testosterona Mail Order Macrobid Urinary Tract Infections [censored] online pharmacy Acheter Du Cytotec Sur Internet Comprar Cialis Plata
Idézet
 
 
0 #2 Randcob 2019-06-22 13:46
[censored] En Farmacias Similares generic cialis from india Ou Acheter Du Vrais [censored] Achat [censored] Site Us En Ligne Canada Kamagra Products
Idézet
 
 
0 #1 Randcob 2019-06-10 03:22
Cialis 5 Mg Dosaggio Misoprostol To Induce Labor [censored] online Propecia Gleicher Wirkstoff Discount Generic Real Stendra Free Shipping
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.
Sok boldogságot kívánunk!

FaceBook

Archívum

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés