Kezdőlap > Közélet > Mobidikkel ismerkedtek a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont tanulói

Mobidikkel ismerkedtek a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont tanulói

2017. március 11. szombat, 10:09 Közélet
PDF
Fenntarthatóság, pénzügyi tudatosság, informatika és programozás – ezekkel a témakörökkel foglalkozhattak a diákok abban a mobil tanteremben, amely öt napon keresztül a Koch Valéria Iskolaközpont udvarán állt. Az oktatókonténer a Mobidik nevet viseli, ahogy az a program is, amelynek keretében most épp Pécsett állomásozott. A teljes nevén Mobil Digitális Iskola program Magyarország digitális oktatási stratégiájához illeszkedik. Az a küldetése, hogy népszerűsítse a korszerű digitális eszközök használatát.

A Mobidik egy, a legmodernebb számítástechnikai eszközökkel felszerelt mobil tanterem. Úgy alakították ki, hogy odabent mindennek rögzített helye van, a konténer szállításakor is minden pontosan odaerősíthető. A mindennapok iskolai felhasználásában viszont végtelen szabadságot ad a diákoknak és tanároknak, hogy az adott óra igényeihez alakítsák a teret és használják az eszközöket.
A helyiségben – amely egyébként klimatizált is – a padok és a székek az óra jellegétől függően pillanatok alatt átrendezhetők, kiscsoportos munkához éppúgy, ahogy egyetlen nagy közösségi térré is. Ebben a környezetben érintőképernyős tévé és notebookok, háromdimenziós nyomtató és szkenner, valamint 4G mobilinternet teszik az oktatást igazán élményszerűvé. A mobil tanteremben a diákok ráadásul még LEGO robotokat is irányíthatnak, sőt, a foglalkozások során össze is mérhetik a tudásukat, hogy melyikük képes okosabb, ügyesebb robotokat építeni. A Mobidik program oktatókonténere 15 állomásos iskolai körúton jár. 
A március 10-i, pécsi hetet záró sajtótájékoztatón a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata által fenntartott Koch Valéria Iskolaközpont tanárainak és diákjainak tapasztalatairól az intézmény igazgatja számolt be. Englenderné Hock Ibolya hangsúlyozta, a szervezők igényes tartalmat, hozzáértő oktatókat és csúcstechnológiát bocsátottak a gyerekek rendelkezésére, és az élvezetes foglalkozások számos készséget fejlesztettek: - Ilyen például az élményszerű megélés, a térlátás, a logikus gondolkodás, de hadd emeljem ki azt, amit a digitális eszközök használata kapcsán hajlamosak vagyunk tagadni: a csapatban való egymásra utalt munkálkodást, a közösségépítést. 


Ők már a digitális világba születtek bele


Czunyiné dr. Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy a Mobidik program módszertani formákat és eszközöket mutat be, keresztmetszetet ad a digitális oktatási világról annak érdekében, hogy a gyerekek és fiatalok mindennapi digitális eszközhasználatával ne csak a féktelenséget, a negatívumokat kössük össze. – Azt próbáljuk hangsúlyozni, hogy lehet ezzel matematikát, történelmet, fizikát is tanulni, a 3D nyomtatással barátságosabban, élményszerűbben elsajátítható a természettudományos tananyag. Emellett pedig helyet kaptak az oktatóteremben olyan eszközök is, amelyek a játék segítségével bővítik a pedagógusok módszertani tárházát. 
Dr. Hoppál Péter pécsi országgyűlési képviselő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára kiemelte: a cél az, hogy a magyar oktatási rendszer a 21. században is megtartsa eddigi versenyképességét. Annak érdekében pedig azt kell elérni, hogy az úgynevezett „Z” generáció megfelelően hasznosítsa azt a digitális kompetenciát, amelyet anyanyelvi szinten birtokol. – Ez az innováció nemcsak az informatika, hanem minden tantárgy tekintetében megpróbál választ adni arra, hogy a kor kihívásaihoz igazodva milyen informatikai fejlesztések, szoftverfejlesztések segíthetnek a tananyag hatékonyabb elsajátításában. 

Hozzászólások

 
0 #5 Lesgagree 2019-07-22 14:21
What Is The Drug Cephalexin Buy Generic Plavix In Us cuanto vale cialis: erxbid.com [censored] Generico Fa Male Levitra Generique Montreal Propecia Effects Hair Loss
Idézet
 
 
0 #4 Lesgagree 2019-07-11 12:58
Misoprostol propecia es malo: yafoc.com 1841 Finasteride 1mg No Prescription Cialis Jeune Homme Zithromax Label
Idézet
 
 
0 #3 Lesgagree 2019-06-27 15:27
[censored] Pharmacy In Canada Levitra Eccezionale п»їcialis: cthosts.net Prix Cialis Pharmacie Paris
Idézet
 
 
0 #2 Lesgagree 2019-06-13 11:20
Tips To Last Longer propecia hacienda: nefoc.com Evista Cialis 20mg Generique Acquistare Kamagra Canada
Idézet
 
 
0 #1 Lesgagree 2019-05-30 22:31
O Comprare [censored] In Svizzera Levitra 20mg Club [censored] 100 Mg Comprime buy generic cialis: buyonlinecial.com Meds From Mexico Can You Still Get Accutane From Canada
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés