A pécsi Csorba GyÅ‘zÅ‘ Könyvtár, valamint az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetének tavaly decemberben kötött szakmai együttműködésének keretében a Baranya Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer (BKSZR) 2-es számú könyvtárbusza május 9-én a Bölcsész Napok programjának részeként az ELTE Trefort-kerti kampuszára látogatott. Itt a 12 méter hosszú és 11,9 tonna súlyú bibliobusz számos érdeklÅ‘dÅ‘t vonzott. Az emlÃtett kooperáció egyik kiemelt célja az, hogy a Csorba GyÅ‘zÅ‘ Könyvtár az ELTE BTK KITI hallgatói számára rendszeresen szakmai gyakorlatokat szervez, különös tekintettel a hallgatók aktÃv bekapcsolódására a kistérségi mozgókönyvtári (könyvtárbusz) ellátásba, amelybÅ‘l ÃzelÃtÅ‘t a diákok ezen a találkozón is kaphattak. Délután 3-kor a guruló könyvtárban köszöntÅ‘t mondott dr. Kiszl Péter intézetigazgató, majd Márkus István a Csorba GyÅ‘zÅ‘ Könyvtár egyik hálózati szakreferense tartott elÅ‘adást Baranya megye aprófalvainak könyvtári ellátásáról.
Ugyanezen hét pénteken a 2-es könyvtárbusz délnyugatnak vette az irányt és meg sem állt a festÅ‘i szépségű kikötÅ‘városig, Puláig, ahol május 12-én tartották a 13. Horvátországi Kerekasztal-beszélgetést és 7. Könyvtárbusz-találkozót. A rendezvényen részt vett Farkas Fruzsina, a Csorba GyÅ‘zÅ‘ Könyvtár könyvtárosa, akinek elmondása szerint a rendezvény eredetileg a horvát könyvtárbuszosoknak lett szervezve, de már több éve jönnek a szomszédos országokból is résztvevÅ‘k. A pécsiek meghÃvottként vettek részt a találkozón. A közvetlenül az Amfiteátrum elÅ‘tt elhelyezkedÅ‘ Karolina parkolóban összesen 11 könyvtárbusz sorakozott fel, többek közt Szlovénia, Bosznia-Hercegovina és Németország képviseltette magát. A délelÅ‘tti megnyitó után érdeklÅ‘dÅ‘ lakosok és rengeteg iskolás osztály diákjai érkeztek a helyszÃnre, akik minden könyvtárbuszt végigjárhattak. Itt lehetÅ‘ség volt az egyes járművek és szolgáltatásaik bemutatására. Ezután rendÅ‘ri felvezetéssel a bibliobuszok körmenetet tartottak a városban, a szakmai elÅ‘adások délben kezdÅ‘dtek a Városi Könyvtárban. Az idei évi tematika a könyvtárbuszos szolgáltatás kezdetei és az azóta történt változások volt. A projekteket horvát, szlovén és német könyvtárbuszosok mutatták be, valamint azok a horvát kollégák, akik nem adtak elÅ‘, poszter prezentációkkal készültek, melyeket egész nap meg lehetett tekinteni.
A könyvtárbusz természetesen a találkozó után visszatért Baranyába, és mindkét jármű szállÃtja a kultúrát a megszokott településekre és idÅ‘pontokban. Azonban hamarosan a pécsieknek is lehetÅ‘ségük lesz közelebbrÅ‘l megismerkedni ezzel a tekintélyes gördülÅ‘ könyvtárral, hiszen május 27-én a Városi Gyermeknapon a Csorba GyÅ‘zÅ‘ Könyvtár is kitelepül az Expo Center udvarára, ahol a busz a kicsiket és nagyokat is várni fogja.