Kezdőlap > Közélet > Már Pécs-Vasasnak is van könyvtárpontja

Már Pécs-Vasasnak is van könyvtárpontja

2017. október 06. péntek, 21:44 Major Zoltán Közélet
PDF

Az Országos Könyvtári Napok keretében, október 5-én átadásra került Pécs harmadik könyvtárpontja, amely Kistamás Gyula nevét viseli. Az új könyvtárpont a Pécs-Vasason lakók könyvigényeit igyekszik kielégíteni. Az előkészületekről és a Kistamás Gyula KönyvtárPont által nyújtott szolgáltatásokról Berényi Zoltánt, a könyvtárpontot fenntartó civil szervezet, a Vasasért Egyesület elnökét kérdeztük. (Fotók: Csorba Győző Könyvtár)

- Mikor álltak neki az új könyvtárpont előkészítésének?

- A júniusban, Pécs-Somogyban történt megnyitó után megkezdtük az előkészületeket, a KönyvtárPontnak helyet épület felújítása érdekében felvettük a kapcsolatot az Önkormányzattal, ahol dr. Őri László alpolgármester az Elszámolóházat ajánlotta a műszaki-felújítási munkálatok megvalósítására. Őszinte elismerés illeti vezetőjüket, Pap Krisztiánt és csapatát, akik ilyen kiváló munkát végeztek, nemkülönben a saját kollégáink is, akik a technikai berendezésben, csinosításban vették ki részüket, és természetesen a Csorba Győző Könyvtár részéről Márkus István lelkes szakértő segítségét.

- Milyen feladatokat vállalt a Csorba Győző Könyvtár az előkészítés-megvalósítás során?

- A Csorba Győző Könyvtár a somogyi KönyvtárPonthoz hasonlóan a szakmai sztenderdekhez való megfelelést, berendezést, a központi adatbázis eléréséhez szükséges szoftveres hátér, a helyi igényeket kielégítő folyóiratokat illetve a kérések folyamatos kiszállítását biztosítja.

- A könyvtárpont Kistamás Gyula nevét viseli. Hogyan kapcsolódik az ő munkássága a könyvtárakhoz, kultúra terjesztéséhez?

- Kistamás Gyula köztiszteletben álló vasasi tanító volt, aki jelentős közéleti, pedagógiai munkájával méltán vívta ki a közösség megbecsülését. A könyvtárban kialakításra került egy Kistamás Gyula hagyaték „szoba” is, ahol az érdeklődők jobban megismerkedhetnek Gyula bácsi munkásságával.

- Mekkora helyen, milyen felszereltséggel várja a Kistamás Gyula KönyvtárPont az olvasókat?

- A Vasasért Egyesület Bencze J. u. 6. szám alatti egyesületi székhelyén kialakított 90 m2-es multifunkciós épületében levő szabadpolcos kölcsönző, folyamatosan frissülő felnőtt-és gyermekkönyv kínálattal, mintegy 1500 kötettel várja az olvasókat. A hely természetesen internet-hozzáféréssel is rendelkezik, a beszélgető-játszó sarokkal reméljük, hogy a „kicsik és nagyok” kedvére leszünk, továbbá a megfelelő komfortot különféle közösségi rendezvényekhez alkalmas kialakítással, plusz egy teakonyhával biztosítja.

- Milyen és mekkora állománnyal rendelkezik az új könyvtárpont? 
- Összesen közel 2200 db könyv, AV (audiovizuális) dokumentum érhető el és kölcsönözhető közvetlenül a KönyvtárPontban, míg a CsGyK online katalógusán és adatbázisain keresztül a Tudásközpont valamint egész Baranya megye állománya elérhető, a KönyvtárPontba kérhető.  Közel 10 különböző folyóirat olvasására is lesz lehetősége a látogatóknak. A lehető legfrissebb, legkeresettebb könyvek és a klasszikus regények, valamint a népszerű mese- és ifjúsági irodalom egyaránt megtalálható a polcokon. A szakkönyvek iránt érdeklődők is sok szakterület (filozófia, vallás, szakácsművészet, történelem, sport stb.) könyvei között válogathatnak. A KönyvtárPont DVD- és hangoskönyv-állománnyal is rendelkezik, ami igény szerint bővíthető.

- Kiknek a könyvtári igényeit szeretnétek az új könyvtárponttal kielégíteni, mekkora potenciális közönségről beszélünk?

- Elsősorban Vasas mintegy 3500 fős lakossága az közvetlen célcsoportunk, ezen belül is kiemelten a közeli óvoda és általános iskola.

- Milyen programokkal, szolgáltatásokkal várják a könyvtárpontba látogatókat?

- Szeretnénk író-olvasó találkozókat szervezni, a gyermekek számára pedig olyan programokkal készülünk, amik az olvasás népszerűsítését segítik elő. Az óvodások körében közkedvelt Meselámpa foglalkozások továbbra is várják a gyermekeket és szüleiket.

- A hét mely napjain, időpontokban lesz nyitva a könyvtárpont?

- A KönyvtárPont minden munkanap nyitva lesz az alábbi időpontokban: hétfőn és csütörtökön: 09:00-11:00, kedden, szerdán és pénteken 14:00-18:00 között. Rendezvények esetén természetesen ettől eltérően, akár hétvégén is várjuk az olvasókat, látogatókat.

- A Kistamás Gyula KönyvtárPont megnyitója az Országos Könyvtári Napok keretében volt. Hogyan szeretnének a későbbiekben kapcsolódni a Csorba Győző Könyvtár programjaihoz, eseményeihez?

- Terveink szerint, ahogy ez már működik is a Kossuth KönyvtárPontban, minél több programhoz szeretnénk kapcsolódni, amit a CSGYK szervez.  Az Országos Könyvtári Napok keretén belül a megnyitó utáni napon két programmal is vártuk a Vasasi Általános Iskola gyermekeit a megszépült Kistamás Gyula KönyvtárPontban.

 A megnyitó képei:

alt

alt

 

alt

alt

 

alt

alt

alt

Hozzászólások

 
0 #7 Janappame 2020-04-11 22:12
Withdrawal Of Cephalexin buying cialis online Internet Pharmacys best generic cialis Le Cialis En Tunisie
Idézet
 
 
0 #6 StepNem 2020-03-01 17:38
Como Conseguir [censored] Sin Receta Medica Cialis Cialis Prix En Pharmacie Belgique Cialis Lioresal Vente 10mg
Idézet
 
 
0 #5 StepNem 2020-02-26 12:48
Extra Super Cialis Review Cialis Propecia Generika Rezeptfrei п»їcialis I Europharmacy
Idézet
 
 
0 #4 Stepmib 2019-07-27 06:27
Liquid Cialis Research Cialis Wikipedia Where To Order Generic Stendra Worldwide prix [censored] pas cher en saint-denis Generic [censored] Canadian Sin Receta Comprar Propecia Cialis Tadalafil Dosis
Idézet
 
 
0 #3 Stepmib 2019-07-08 12:37
Tadalis Sx Original [censored]. Best Price levitra Cialis De 10
Idézet
 
 
0 #2 Stepmib 2019-06-20 14:39
Cialis Jour Nizagara Cheapest Acheter Du Cialis A Andorre online pharmacy Robaxin 750 Mg Online No Prescription Medicine Alternativa Al [censored]
Idézet
 
 
0 #1 Stepmib 2019-06-03 23:12
Comment Utiliser Clomid generic cialis from india Propecia Coupon Code
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés