Kezdőlap > Közélet > Pécsi Cirfandli Esték címmel beszélgetéssorozat indult

Pécsi Cirfandli Esték címmel beszélgetéssorozat indult

2017. október 31. kedd, 08:27 Közélet
PDF

Pécsi Cirfandli Esték címmel indított kulturális programsorozatot a Pécsi Polgári Szalon Egyesület, melynek első beszélgetésén az MTA alelnöke, Prof. Dr. Freund Tamás neurobiológussal és Prof. emer. Tillai Aurél karnaggyal beszélgetett Dr. Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár. A beszélgetéssorozat már az első alkalommal telt házzal és nagy sikerrel indult.

 

A 2015-ben újjászületett Pécsi Polgári Szalon Egyesület küldetése, hogy a Pécs városáért tenni akaró pécsieket összefogja elsősorban azokat, akik fontosnak tartják a magyar nemzet hagyományos értékeit, az európai kulturális örökség iránt fogékonyak, és elkötelezetten tenni szeretnének a polgári értékrend, a kultúra érdekében.

A 2017/18-as évadhoz igazodóan „Pécsi Cirfandli Esték” címmel, havi rendszerességű beszélgetés-sorozat során két meghívott Kossuth-, vagy Széchenyi-díjas vendéggel egy pohár pécsi cirfandli mellett Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Pécs országgyűlési képviselője beszélget. Az első, októberi alkalmon Prof. Dr. Freund Tamás neurobiológus és Prof. emer. Tillai Aurél karnagy vendégek elsősorban saját élettapasztalataik alapján beszéltek személyes motivációikról, útkeresésről, művészetről, zenéről és a mindent megtermékenyítő művészet ihletettségéről.

A Pécsi Polgári Szalon jelentőségére és a polgári találkozások, eszmefuttatások fontosságára utalva Tillai Aurél megerősítette, hogy számára a felkérés elfogadása teljesen egyértelmű volt, hiszen köztudott, hogy annak idején Kodály Zoltán és Bartók Béla barátsága is egy polgári szalonban indult. „A szalon számomra tényleg azt jelenti, hogy jelentős képességű emberek találkozóhelye, akik egymást inspirálják és sokatmondó jelentőségűek az ő egymás közti beszélgetéseik.” – tette hozzá a Kossuth-díjas karnagy.

Freund Tamás elmondta: személyes viszonya a zeneművészettel – mely tapasztalatok a mai napig munkájának meghatározó pillérei – egészen gyermekkorából eredeztethetőek, ugyanis már fiatalon klarinétozni tanult, majd aktív kórustaggá vált. „Saját neurobiológiai kutatásaim alapja, hogy a belső világunk gazdagodása – amit elsősorban művészi élmények, katarzis révén érhetünk el – hogyan befolyásolja kreativitásunkat, hogyan határozza meg a memórianyomainknak a tartósságát, előhívhatóságát és ezáltal a gondolkodási képességünket. Ez a két dolog: művészet és tudomány nálam mindig kéz a kézben járt.” A Széchenyi-díjas tudós az est végén elmondta még, hogy szerinte minden ilyen és ehhez hasonló program fontos és követendő, hiszen „alapvető jelentőségű, hogy ha az ember valamilyen tudásra, meggyőződésre szert tesz, akkor kötelessége ezt minél szélesebb körben megismertetni.”

Lengvárszky Attila házigazda, a Pécsi Polgári Szalon Egyesület elnöke üdvözölte az első est sikerét és az előadókat summázva elmondta: „elsődleges feladatunk, hogy olyan felemelkedett állapotot tudjunk hozni a mindennapokba, amely akár a tudományt is megtermékenyíti. Ilyen értelemben tényleg azt kell mondanunk, hogy érdemes azért imádkozni vagy azon dolgozni, hogy minden nap minimum egy katarzist éljünk át.”

„Egészen különleges és egyedülálló gondolatok kapcsolódtak és találkoztak össze a mai este során így minden reményem megvan arra, hogy eme nagyon erős indítás után – ami a Pécsi Cirfandli Esték sorozatát jól megalapozta – ugyanilyen nagy lendülettel, további kiváló estéket hoz majd elénk havonta egyszer csütörtökön.” – értékelte az estet a beszélgetést levezető Dr. Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár.

A következő eseményre 2017. november 23-án 18:30 órakor kerül sor, amikor Sebestyén Márta, Kossuth- és Liszt-díjas népdalénekes és a pécsi művészeti és tudományos világban is kiemelkedő Kossuth- és Ybl-díjas Prof. Dr. Dévényi Sándor építész lesz a Pécsi Cirfandli Esték vendége. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen lehet megtenni.

Hozzászólások

 
0 #5 Janappame 2020-04-26 03:44
Cialis E Occhio Cialis Il [censored] Crea Dipendenza Buy Cialis Amoxicillin With Breast Feeding
Idézet
 
 
0 #4 Janappame 2020-03-30 19:57
Sildenafil 120 Mg Cialis Isotretinoin Isotretin Best Website canadian cialis Cialis Woher
Idézet
 
 
0 #3 Janappame 2020-03-22 08:11
Cephalexin Puppies Cialis Safer Macrobid Or Keflex Cialis Commander Levitra
Idézet
 
 
0 #2 StepNem 2020-03-16 19:53
Ialis Sans Ordonnance En Belgique Buy Cialis On Line Acticin Internet cheap cialis Cialis Generic Walgreens
Idézet
 
 
0 #1 StepNem 2020-03-08 19:07
Venlafaxine Xr 37.5 Mg Online Uk Buy Cialis Cialis Sin Receta Medica Cialis Kamagra Cuanto Cuesta
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés