Tanítsunk Magyarországért

Kezdőlap > Közélet > Tanítsunk Magyarországért

Tanítsunk Magyarországért

2019. február 17. vasárnap, 14:49 Közélet
PDF
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) 2019. február 15-én bemutatta a Tanítsunk Magyarországért (TM) egyetemi mentorprogramját a Pécsi Tudományegyetem, a Klebelsberg Központ (KK), valamint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) közreműködésével.

A 2018/2019-es tanév második félévében a Pécsi Tudományegyetemen is elindult a Tanítsunk Ma-gyarországért kurzus, amelynek sikeres teljesítése előfeltétele a mentorálás megkezdésének. Az érdeklődés a hallgatók részéről messze felülmúlta a program szervezőinek várakozásait: a hallgatók számára eredetileg megnyitott 80 férőhely kevesebb, mint egy nap alatt belelt, majd az ezt követő több, mint 20 fős bővítés is szinte azonnal. Az egyetem beszámolója alapján lenne igény további bővítésre, de szeretnék megtartani a kisebb, maximum 25 fős csoportokat, megőrizve a kurzus személyesebb, gyakorlatorientált jellegét.

A PTE hallgatói Campus-csomagban tudják felvenni a kurzust, amelynek célja, hogy felkészítse a hallgatókat a nehezebb helyzetben lévÅ‘ fiatalok mentorálására. Az alapozó kurzust követÅ‘en konzultációs kurzus támogatja folyamatosan a mentorálást végzÅ‘ hallgatókat. Ennek során egyetemi szakemberek segítenek a felmerülÅ‘ kérdések megválaszolásában, a kihívások megoldásában. 

Dr. György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelÅ‘s államtitkára megköszönte a hallgatóknak, hogy ekkora érdeklÅ‘dést mutattak a program iránt, és több mint 100-an vették fel a kurzust, amely 25%-kal nagyobb az eredetileg kitűzött hallgatói létszámnál, de még ennél is jóval több az érdeklÅ‘dÅ‘. Az államtitkár elmondta, hogy a programot két felismerés alapozta meg. Az egyik, hogy a nemzetközi tapasztalatok alapján azoknak a diákoknak az eredményei, akiket kortárs mentorok segítenek a tanulásban, 15-20 százalékkal is javulhatnak, amely olyan mintha minden évben 2-3 hónappal többet töltenének az iskolában. 

A másik felismerést az ország különböző, nehezebb helyzetben lévő – azaz a munka- és továbbtanulási lehetőségektől messzebb elhelyezkedő – kistelepülésein tett látogatások alapozták meg, amelyek rámutattak, hogy a diákok számára a legnagyobb kihívást a középiskolába történő belépés és eredményes helytállás jelenti. A Tanítsunk Magyarországért célja ezek alapján, hogy az általános iskola és a középiskola határán legyenek a kisdiákokkal olyan egyetemi mentorok, akik segítik őket az átmenetben. Egy mondatban összefoglalva: segítsék őket abban, hogy kihozzák magukból a maximumot – legyen az szakmaszerzés, érettségi, továbbtanulás, sport, művészetek és a végén elhelyezkedés a munkaerőpiacon.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke beszédében kiemelte, hogy iskolaigazgatóként közel tíz éven át vezetett középiskolai mentorprogramot, amelynek során személyesen tapasztalta, hogy a közös tanulás meghatározó élmény úgy a középiskolások, mint a kistelepülésen élő általános iskolások számára, és a kialakult kapcsolatok a program lezárását követően is tovább élnek.

A mentorprogram tájékoztató rendezvényén dr. Beck Zoltán egyetemi oktató, a PTE ZenélÅ‘ Egyetem szakmai igazgatója, a 30Y zenekar frontembere is rövid beszédet mondott arról, hogy az Å‘ életének alakulásában milyen szerepet játszott a mentorálás. 

Végezetül Dr. György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár és Dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora kétoldalú szándéknyilatkozat aláírásával erősítették meg az intézmények közti együttműködést.

A Pécsi Tudományegyetem TanárképzÅ‘ Központja az együttműködési megállapodás aláírása után egy zártkörű megbeszélésre hívta a mentorprogramba bevont 10 Baranya megyei iskola igazgatóját, a tankerületi központok vezetÅ‘it, lehetÅ‘séget teremtve arra, hogy az iskolák és az egyetemi oktatók egyeztessenek a bevezetendÅ‘ egyetemi mentorprogram felmerülÅ‘ kérdéseirÅ‘l, segítendÅ‘ a program sikeres megvalósítását. 


PTE

Hozzászólások

 
0 #5 Lesgagree 2019-07-23 14:00
Cialis Auch Billiger Que Es El Medicamento Propecia Cialis 20mg Levitra Comparaison [censored] Kaufen Ohne Vorkasse
Idézet
 
 
0 #4 Lesgagree 2019-07-12 12:07
Bystolic Coupons cialis no prescription Priligy Plus Cialis Mifepristone Acheter
Idézet
 
 
0 #3 Lesgagree 2019-06-28 14:27
Online Pharmacies [censored] Nebenwirkungen Flush finasteride Does Amoxicillin Make You Sweat Cost Of [censored] 100mg Costco Buy Metronidazole 500 Mg Online
Idézet
 
 
0 #2 Lesgagree 2019-06-15 01:01
Keflex For Lymes Disease buy [censored] online [censored] Name Order [censored] Cialis Effetti
Idézet
 
 
0 #1 Lesgagree 2019-05-31 21:42
Amoxicillin Diarrhea Erectile Dysfunction Medication Prices Acquistare Kamagra Belgio [censored] [censored] Sin Receta Foro
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.
Sok boldogságot kívánunk!

FaceBook

Archívum

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés