Kezdőlap > Kultúra > Irodalom > Priusz

Priusz

2016. december 14. szerda, 00:00 Bereczki Lajos Irodalom
PDF
Bertók László 1990-ben publikálta először fiatalkorának megrázó élményét, a kitaszítottságot, a meghurcolást és munkaszolgálatot - középiskolásként a Rákosi rendszertől kapott hatalmas pofont, a szinte semmiért. Verset írt, irodalmi kört szervezett, iskolai újságot szerkesztett, ezek 1952-ben főbenjáró bűnnek számítottak. Új kötete kiegészülve más írásokkal ismét ennek állított emléket.

A Csorba Győző Könyvtár adott helyet annak a beszélgetésnek, december 13-án délután, melyen Bertók László új prózai kötetéről, a Priuszról beszélgetett a szerző és a Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője.

- 1990-ben jelent meg először az írás a Jelenkor hasábjain, ha jól emlékszem?
- Valóban, a Jelenkor nyári számában publikáltam először azt a történetet, amely a Priusz címet kapta és 1994-ben jelent meg könyv alakban a Századvég Kiadónál, de ott már kibővítettem a családomra és magamra vonatkozó más történetekkel. Ennek az volt a célja, hogy egy kicsit bemutassam azt a hátteret, ahol a Priusz története zajlott. A jelenlegi megjelenés egyik apropója az 1956-os forradalom 60. évfordulója volt, bár a történet beleér 56-ba, sőt azon túlnyúlik, ezért gondolta a kiadó és én is, hogy a mű mindenképpen időszerű. Az új kötet, melyet az olvasók itt a helyszínen is a kezükbe foghatnak három új interjúval lett kibővítve, a közös bennük, hogy mindegyikben szó esik a  Priuszról is.

- Képeket és más kordokumentumokat is láthatunk a könyvben, ez is újdonság a korábbi kiadáshoz képest?
Mintegy húsz fénykép található a kötetben, köztük sok családi fotó, szüleimről és rólam, de vannak kedves barátaimról készült felvételek is. A borítón látható kép is a munkaszolgálat alatt készült Kővágószőlősön, ahol a Golgota nevű részen voltunk elszállásolva barakkokban. Árkot ástunk, culágerkedtünk, ami munkát kiadtak azt el kellett végeznünk.

- Önt a közvélemény inkább költőként ismeri, ez a műve azonban nagyon erős próza, remek korrajz. Milyen helyet foglal el az ön életművében?
Nagyon fontos helyet foglal el benne, mivel szépreményű ifjú költőként korán megjelentek írásaim, aztán a középiskolai „bűneim” miatt nem vettek fel az egyetemre, az események hatással voltak lírai műveimre is. Szegény anyám kérdezte tőlem, hogy - miért írsz mindig olyan szomorú verseket? Ez persze nem volt így, de valahol a mélyben ott volt ez a korán jött nagyon rossz élmény. Persze ennek is két oldala volt. Például a falumban aláírásokat gyűjtöttek, hogy engedjenek szabadon engem, nagyon sokan segítettek, hiszen a társadalomnak akkor is volt egy olyan rétege, aki próbált mindent túlélni, de nem úgy, hogy eladja magát, hanem méltósággal és emberi értékekbe kapaszkodva. Például az a bíró, aki engem elítélt később levelet írt az egyetem rektorának, az érdekemben – az más kérdés, hogy nem sikerült a közbenjárása.

- Mi volt az, ami leginkább irritálta az ön tevékenységében az akkori rezsimet?
A vád a fennálló hatalmi rend elleni izgatás volt. Az, hogy én másodikos gimnazistaként Csurgón alapítottam öt barátommal egy irodalmi kört, az főbenjáró bűn volt, hiszen még szakkört sem lehetett létrehozni akkoriban. Érettségi után Nagyatádon megalapítottuk az Ady Endre Kört, amelyben alkottunk bizonyos dolgokról véleményt, társadalomkritikát gyakoroltunk. Olyanokat mondtunk, hogy a mai rendszer a Szovjetunió bábja, a mai művészetet meg kell szüntetni és újat kell létrehozni, naiv fiatalok voltunk. 

- Kikkel volt együtt munkaszolgálaton?
Nem azzal a négy társammal, akikkel együtt elítéltek, hanem más rovott múltúakkal, kulák gyerekekkel, velem egyidős húsz év körüli fiatalokkal, nagyjából az akkori rendszer ellenségeivel, vagy akiket fogvatartóink annak gondoltak.

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés