Kezdőlap > Kultúra > Irodalom > Lackfi zárta az Országos Könyvtári Napok pécsi eseménysorozatát

Lackfi zárta az Országos Könyvtári Napok pécsi eseménysorozatát

2017. október 11. szerda, 15:33 Bereczki Lajos Irodalom
PDF
Számos eseményen vehettek részt az érdeklődők, a Csorba Győző Könyvtár rendezésében, az Országos Könyvtári Napokon október 2 és 10 között. Ezernél több vendég fordult meg rajtuk a Tudásközpontban, teltházas volt mindegyik, nem volt ez másképp Lackfi János költő, műfordító, - saját bevallása szerint tűzoltó, katona, és vadakat terelő juhász - estjén sem, amellyel egyben zárul is a nagysikerű sorozat.

 

 Lackfi János a kortárs magyar költészet megkerülhetetlen alakja, Mezey Katalin és Oláh János fiaként a poétikát gyerekkorában az anyanyelvvel együtt sajátította el, mintegy harminc kötet szerzőjeként pedig folyamatosan bizonyítja, hogy az örökséggel jól bánik. Hatgyermekes apukaként a legkisebbekkel is szót ért, ez számos kötetében kitapintható, azon kevés honi verselőink egyike, aki a saját irodalmi műveit is képes a nagyközönség előtt színvonalasan interpretálni. A humor sem áll távol tőle, ahogy ezt verseiben is számos alkalommal megcsillogtatja, a nyelvi lelemények és az irodalmi travesztia szintén ismerős terep a számára.

 
- Az Országos Könyvtári Napok idei jelmondata: "Csak tiszta forrásból..." Önnek mit jelent ez a szókapcsolat?
- Kodálynál ez sokkal egyértelműbb volt, hiszen azt jelentette, hogy vissza kell menni a népzenei gyökerekhez, abból a tiszta forrásból kell meríteni. Ma már ez egy kicsit bonyolultabb, hiszen kezdenek megjelenni új stílusok, amelyek a magyar népdalok és új stílusú zenék összemosódásából jönnek létre, a world musicban, a crossoverben és a folkban rengeteg árnyalat tűnik elő. Nagyon fontos volt, hogy régen előássák ezeket a népzenei alkotásokat, úgymond egy „gyémánt alapot” felmutassanak, megleljenek. Ma ezer árnyalatában létezik a popkultúra, a kortárs kultúra, a népzene és a műzene, ezért kissé árnyaltabb a kép. Én magam is folyamatos párbeszédben vagyok a hagyománnyal, a nyelvet anyanyelvként használom, anélkül, hogy olyan ájult tisztelettel adóznék neki, amitől megkövül, idegenné válik, eltávolodik az emberektől.
 
- Szívesen nyúl más korok, szerzők műveihez, amellyel időnként megosztja olvasóit. Hogy látja mindezt?
- Sokan szeretik és követik ezt a fajta alkotói módszert, a facebookon 47 ezer lájkolóm van, akik kiszólnak, beszólnak, a ház előtt álló virtuális kispadként működnek. Elmondják élményeiket, véleményüket, akár különvéleményüket is, ami nem baj, ha indulatos lenne, az sem lenne igazán baj. A Neten időnként bedurvulnak a kedélyek, de én azt gondolom, hogy az irodalom halála nem a gyűlölet, hanem az unalom. Nagyon fontos, hogy érzelmet keltsen, a megértés első fázisa lehet a gyűlölet, a harag, vagy a düh, hogy aztán sikerül-e eljutni egy finomultabb állapotig, az egy másik kérdés. Aki úgy érzi, hogy bírja a sarat és állja és van vér a pucájában, az kiviheti az árut a „közpiacra”.
 
- A közbeszéd durvulása hazánkban megfigyelhető, megjelenik ez az irodalomfogyasztók körében is?
- Megjelenik, de leginkább csak beköszön. Ha megjelenik egy troll, amire én odaérek általában az oldalam kedvelői, a „hívek” széttépik darabokra. Persze én sem szeretem, hogy a közbeszéd ennyire eldurvult, bulvárosodott, személyeskedővé vált. Olyan ez, mint a Shakespeare drámák kora, a legaljasabb, legtüzesebb és leglajhább kedélyek jelennek meg és csapongása mindannak, ami emberi – ez íróként nagyon kapóra jön nekem, hiszen sok hasznosítható elemet kapok szinte készen. 
 
- Egy mai író elszigeteli magát a társadalmi környezettől?
- Nem, isten ments! Én közéletileg is nagyon aktív vagyok, ami nem napi politikát jelent. Például Ónodi Eszterrel együtt idén a Jószolgálat-díjnak lettünk a nagykövetei, mert fontosnak tarjuk, hogy a szociális munka névtelen héroszai is támogatáshoz, ösztönzéshez jussanak. Az Igazgyöngy Alapítványtól a Bátor Táborig sok szervezettel dolgoztam együtt, ez az én társadalmi aktivitásom, olyan konkrét ügyek ezek, amelyek az egyes emberről szólnak. Persze beszélhetnénk arról is, hogy mit csináljon Donald Trump, vagy Orbán Viktor, de ez azért súlytalan, mert semmi tétje nincsen, úgysem azt csinálják, amit én mondok. Természetesen elmegyek szavazni így az én véleményem is áttételesen benne lesz a kialakult helyzetben, de fontosabbnak tartom, hogy napi szinten legyenek jó ügyek, ami mellé oda lehet állni.
 
- A mai irodalmi pódiumbeszélgetés címe Szóvihar, amely egy nemrég megjelent kötetének is a címe. Kapcsolódik a beszélgetés a kötet tartalmához, vagy ezen túltekint?
- Annyiban kapcsolódik, hogy negyvenhatodik évemet taposom, hat gyermekkel két unokával, szóval „nagypapó” vagyok. Eljött tehát az ideje egy összegzésnek, egy láthatatlan jubileum is itt kopogtat, 1987-ben jelent meg először írásom országos lapban, vagyis harminc éve publikálok. Tavaly jelent meg Szóvihar címmel egy új kötetem, az első 15 évem lírai termésének gyűjteménye, de tavaly futott ki a Milyenek a magyarok sorozat negyedik kötete, mivel Három a magyar igazság és Egy a ráadás. Egy ciklus lezárult itt is és valami más fog következni. Küszöbön áll, novemberben jelenik egy új könyvünk, amely Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta címmel jelentkezik, amelyet Vörös István kollégámmal közösen készítünk, akivel az Apám kakasa kötetünket is létrehoztuk korábban. Az új kötetben a gimnáziumi tananyag nagy verseit írtuk át mai változatra, az Ómagyar Mária-siralomtól Radnótin át Illyés Egy mondatáig. Ez is egy összegzés, egy új állomása annak az útnak, amit elkezdtünk Istvánnal.
 
- Ki lesz a beszélgetőtársa ma délután a Tudásközpontban?
- Ágoston Zoli, a Jelenkor főszerkesztője, amelynek nagyon örülök, hiszen a lap nagyon nívós és évtizedek óta jól tartja magát az irodalmi életben, ráadásul a legutóbbi számban, - amely a rendezvényen is kapható lesz - egy versem is megjelent. Pécsi kötődésem egyik kedves emléke is megjelenik a költeményben. Ferenczi László, volt tanárom, nagyszerű filológus egyszer engem, a tejfölösszájú negyedévest megbízott azzal, hogy tartsam meg Pécsett az egyetem francia tanszékén az ő belga irodalom óráját. Szép emlékeim között marad meg, hogy az utolsó órát a Sétatér gesztenyefái alatt tartottuk meg a hallgatókkal, de jártam a Művészetek Házában és már voltam máskor is itt a Tudásközpontban. Sok szállal kötődöm a városhoz, melyek között családi kapcsolatok is vannak, és most újra úgy érzem, hogy jó itt lenni.
 

Hozzászólások

 
0 #1 bRobertD 2019-04-29 17:41
досуг в сочи
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés