Kezdőlap > Kultúra > Színház > Díjnyertes aradi Karnyóné előadás a Pécsi Harmadik Színházban

Díjnyertes aradi Karnyóné előadás a Pécsi Harmadik Színházban

2023. április 14. péntek, 08:14 Színház
PDF

A Pécsi Harmadik Színház is csatlakozik a 2023-as esztendő legjelentősebb világszínházi eseményéhez, a húsvétkor kezdődött és Szent Iván-éjig tartó X. Színházi Olimpiához két határon túli, magyar nyelvű előadás befogadásával. Az Aradi Kamaraszínháznak a Szegedi Pinceszínházzal közösen Tapasztó Ernő rendezésében Csokonai tündérbohózatából létrehozott Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című produkcióját április 18-án és 19-én 20 órakor láthatják az érdeklődők. (Fotó: Menyhárt Luca)

Az aradi és szegedi művészek új, formabontó Karnyóné produkciója sodró lendületű, abszurd, élőszereplős bábjátékként eleveníti meg Csokonai több mint 220 éves alkotását, az első magyar tündérbohózatot, melyben az eredeti dalszövegek egy Bach-menüett dallamaira szólalnak meg, élőzenei kísérettel.

- A Karnyónét az első magyar abszurd műnek tartom, mellyel Csokonai, ha nem is tudatosan, de sok tekintetben megelőzte a saját korát – vallja Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház művészeti vezetője, az előadás rendezője. – Modern és klasszikus egyszerre. Roppant izgalmas felfedezni, hogy bizonyos pontokon az abszurd színház elemei jelennek meg benne, ahogy csapong a cselekményben, s a történet végét is nagyon érdekesen oldja meg. Mintha az Übü királyt vagy Ionesco híres művét, A kopasz énekesnőt olvasnám… Ez ragadott meg benne, hogy mennyire kortárs. És a játékossága, az iróniája. Persze, dramaturgiailag néhány ponton hozzá kellett nyúlni, és belecsempésztünk pár mai poént is, de finoman bántunk vele, nem erőszakoltuk meg az eredeti szöveget. Amikor klasszikus darabon dolgozom – legyen az akár Csehov, Tolsztoj, Shakespeare vagy Csokonai –, és belemélyedek a szituációkba, értem az író szándékát és logikáját, s közel kerülök a látásmódjához, akkor úgy tudok gondolkodni, ahogyan ő írt. Így visz magával minket, alkotókat, és így jönnek vele az előadás láttán a nézők, a közönség is.

E produkcióval a 27. Nagybányai ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon Tapasztó Ernő a legjobb rendezés, Gerner Csaba a legjobb férfialakítás díját nyerte el, ugyanő a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválján a legjobb férfi mellékszereplő, Éder Enikő a legjobb női mellékszereplő díját kapta. Az egyik szeleburdi, Lipittlotty megformálója, Gulyás Hermann Sándor a 2022. évi Városmajori Színházi Szemléről a legjobb férfi mellékszereplő díját vihette haza (Pálfi Ervinnel megosztva). E produkciónak ítélték a 12. Soltis Lajos Országos Színházi Találkozó fődíját is.

Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című előadást 2023. április 18-án és 19-én, mindkét nap 20.00 órakor láthatják a Pécsi Harmadik Színház nézői. A május is tartogat jelentős produkciót, akkor a beregszászi színház Vidnyánszky Attila által Örkény István remekművéből színre vitt Tóték előadását tűzik műsorukra. E produkciók befogadása révén a teátrum részese lesz a 70 helyszínen több mint 7500 résztvevővel zajló nemzetközi színházi seregszemlének, melyen 58 ország 400 társulata 750 előadást hoz Magyarországra.

Forrás: PHSZ

Hirdetés
Hirdetés