Az idei évad első új, saját nagyszínpadi bemutatójára készül a Pécsi Harmadik Színház. 2023. november 22-én 19 órakor mutatják be Varsányi Anna: Fergeteges komédia, avagy Anyák és lányok című vígjátékát a Jászai-díjas Vincze János rendezésében, Fodor Zsóka, Dévényi Ildikó, Farkas B. Szabina és Fischer Norbert főszereplésével.
Nagymama, leány, unoka; három korosztály, három nő. Mindegyik mást akar, mindegyik másként, és főleg mással szeretné élni az életét. Teri, a kapuzárási pánik küszöbén álló, többszörösen elvált, dekoratív, jómódú ügyvédnő a nála jóval fiatalabb Milán mellett, akinek férfias vonzereje nem kimagasló szellemi képességeiben rejtőzik, hanem más testtájaiban. Mert Milán a konditermek lovagja, aki a kocka szó jelentését a tükörből ismeri, és nem a geometriai tanulmányaiból… Teri lánya, Emma – aki egy titokzatos kis jövevény világrahozatalával képzeli el a jövőjét – totálisan kiakad, amikor meglátja, hogy Milán beköltözött az anyja lakásába. Ádáz szópárbajt vív a három ember, ám a helyzet akkor válik igazán bonyolulttá, amikor vidékről megérkezik Nagyanyus, aki véletlenül belekóstol Milán narkós sütijébe, és végképp elszabadul a pokol… Valahogy így foglalhatjuk össze a fordulatos cselekményű vígjátékot, melyet 2023. november 22-én mutatnak be Vincze János rendezésében Varsányi Anna – eredetileg Anyák és lányok című – vígjátékából, Fergeteges komédia, avagy Anyák és lányok címmel. A Jászai-díjas rendező, aki a kortárs drámák országosan elismert műhelyévé tette a Pécsi Harmadik Színházat, ezúttal is a helyzetek mélyére néz, s ebből a látszólag színtiszta komédiából is fölfejti annak abszurd rétegét. Így lesz a darab egyszerre szórakoztató és szívbemarkoló, nevettető és katartikus.
Az írónő, Varsányi Anna nevével sok helyütt találkozhat a színházkedvelő közönség, hisz rendkívül sokoldalú alkotóról van szó. Anyaszínházán, a Szegedi Nemzeti Színházon kívül Nyíregyházán, Miskolcon, Veresegyházon és Budapesten is nagy sikerrel játsszák a darabjait, emellett mint díszlet- és jelmeztervező is sok helyütt foglalkoztatják, ráadásul dramaturgként, valamint irodalmi művek és librettók fordítójaként jegyzett tevékenysége is jelentős. Az előadásnak is ő tervezte a díszletet és jelmezt.
Az új produkcióban Fodor Zsóka, Dévényi Ildikó, Farkas B. Szabina és Fischer Norbert kelti életre a négy szereplőt.
Az előadásra jegyek a Pécsi Harmadik Színház pénztárában (Hajnóczy u. 41.) hétfőtől csütörtökig 10-18 óra között, illetve honlapjukon (https://pecsiharmadikszinhaz.jegy.hu/) és a Jegy.hu oldalon keresztül is válthatók.
Forrás: PHSZ