December van, a Bóbita Bábszínházban ez két dolgot jelent: elkezdődnek a kifejezetten az adventi időszakra és időszakról szóló előadások, illetve a karácsonyi ünnepek után, az év utolsó napjaiban jönnek a Szárnyas Malac Napok gyerekeknek és felnőtteknek szóló kiváló programokkal. A Bóbita igazgatójával, Sramó Gáborral beszélgettünk a karácsony előtti időszakról és a jubileumi, harmincadik alkalommal megrendezésre kerülő óévbúcsúztatóról. (Képünkön: a Menjünk, menjünk Betlehembe! című előadás díszlete. Fotó: Bóbita Bábszínház)
- Ismét eljött az advent ideje. A Bóbitában milyen előadásokkal várjátok a közönséget karácsony előtt?
- Már bejáratott előadásaink vannak erre az időszakra. December folyamán többször játsszuk a Menjünk, menjünk Betlehembe! című adventi darabunkat, ami már sok-sok éve műsoron van. Ezen kívül hamarosan kezdődik a Mikulás-előadások sorozata. Idén több cég a Lenka és Palkó című, új előadásunkat ajándékozza dolgozói gyermekeinek a Mikulás-csomagok mellé. Hétvégéken, illetve néha hét közben is visszakerül a műsorrendbe a méltán népszerű Az elveszett szaloncukor. December 23-án, szombaton délután négy órától is ezzel várjuk a nagyérdeműt Természetesen a kisebbekre is gondolunk, változatos pöttömszínházi játékokkal várjuk őket. December 16-án, szombaton lesz egy vendégelőadásunk is, mivel azon a napon Budapesten vendégszerepel Az elveszett szaloncukor, ezért meghívtuk a KL Színház Malac és Liba című előadását.
- A KL Színház már visszatérő vendég. Ebben az előadásban kiket láthatunk?
- A KL Színház Markó Róbert rendező és ismert bábszínészek magánvállalkozása, amelyben már volt kollégánk, Czéh Dániel is aktív résztvevő. A Malac és Liba egy kétszemélyes játék, Dani a Libát alakítja a produkcióban, a társa, a Malac Berta Csongor lesz. A darabot Tóth Krisztina írta, zenéjét szerezte és rendezte Cseri Hanna.
- Akárcsak a Lenka és Palkó-t, amit az előbb említettél, ráadásul ezzel mutatkozott be Pécsett rendezőként. Ez az előadás már október óta műsoron van. Milyen visszajelzéseket kaptatok eddig a nézőktől, hogyan fogadták?
- Szervező kollégáimtól olyan visszajelzéseket kaptam, hogy nagyon jól fogadták a nézők, tetszik nekik. Amikor hétvégi előadásként ment, mindig szép számmal volt közönsége. Ezt az előadásunkat ajánlottuk fesztiválokra is, például tavasszal a Kaposvári Assitej Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennáléra, illetve a Kecskeméten rendezett Magyarországi Bábszínházak Találkozójára. Sőt, Pályi János, a kaposvári BábSzínTér vezetője már jelezte, hogy a következő évadban szeretné meghívni bérletbe ezt az előadást. Úgy gondolom, hogy a Lenka és Palkó egy jól sikerült, izgalmas, kortárs, mindezzel együtt szerethető és szívet melengető produkció lett.
- Az elveszett szaloncukor című előadást már új szereposztással játsszátok. Hogyan fogadta a társulat az új szerepeket?
- Az már a kiderült a Kacor király átvételénél, hogy nagyon felkészültek az új kollégák. A felújítás egy új szereposztással általában nem egyszerű. Azonban ha a beálló színészek felkészültek és gyakorlatilag rögtön tudják a darabot, a szöveget, az nagyon sokat segít. Ebbe a produkcióba három új szereplő állt be. Kellemetes Kelemen, a pók szerepébe Rácz Attila bújt, az egyik főszereplőt, a kislányt Szalai Barbara játssza. Ráadásul itt már második szerepátvétel történt, mert Mag Eszter is már Balogh Zitától vette át a szerepet. A fiatal Fenyőtündér szerepében pedig Szabó Dalma látható. A darab nagy létszámot igényel, ugyanis nyolc játékos van a színen, élő zenét játszanak, illetve nagyon sok és gyors átállás van az előadásban, ennyi embernek kell folyamatosan játszani a díszletekkel és kellékekkel. Nem csak a díszítők serénykednek, hanem a színészeknek is folyamatosan figyelni kell, hogy mi hova kerül. Emiatt sem volt olyan egyszerű az átvétel. November 25-én megtörtént a premier az új szereposztással, azóta pedig december elején már Pápán vendégszerepelt Az elveszett szaloncukor.
- A rendező, Halasi Dániel is részt tudott venni a felújító próbákon?
- Igen, mivel ez egy olyan volumenű átvétel volt, hogy egy szűk két hetes próbaidőszakot tudtunk biztosítani. A próbák az őszi szünetre estek, hogy tényleg legyen rá idő, és ne a többi előadás mellett kelljen próbálni, hanem csak erre a darabra koncentrálva, a rendező jelenlétével. Dani is már az első napokban meg volt elégedve, hogy az új emberek nagyon felkészülten álltak be. Ráadásul a premier előtt is volt még egy próbanapra lehetőség.
- Karácsony után, az év végén mindenkit várnak a Szárnyas Malac Napok, idén ráadásul három napon keresztül, december 28. és 30. között! Hogyan született az immár harmincadik alkalommal megrendezésre kerülő, hamisítatlan bóbitás esemény?
- Az első Szárnyas Malac Nap 1994-ben volt. Annak az évnek az év őszén vettem át a Bóbita vezetését és új vezetőként az új arculat megteremtése elsődleges szempont volt. Ekkor döntöttük el, hogy a szárnyas malac legyen a logónk, egy olyan játékos figura, ami Weöres Sándorhoz, illetve a Bóbita című vershez kapcsolható, lévén Bóbita tündér „szárnyat igéz a malacra”. Egy szárnyas malac figura ugyanúgy illik egy felnőtt, mint egy gyerekelőadás plakátjára. Ráadásul még egy asszociációt tudok hozni, ez már személyesebb: fiatalkorom kedvenc lemeze volt a Pink Floyd Animals című albuma, amelyen szintén szerepeltek szárnyas malacok. Miután megteremtettük az új logót és arculatot, úgy gondoltuk, csináljunk egy tematikus napot is hozzá. Az év vége abszolút adta magát, hiszen ez a téli szünet időszaka, amikor mindenki megengedhet magának egy kis levegővételt. Az újévi malac is könnyen társítható: évzárás, humor, vidámság. Az eseményt népszerűsítendő felvonultunk a Király utcán a Széchenyi térig, felolvastuk a Szárnyas Malac Nap programját, sőt, egy Szárnyas Malac-szobor is készült ekkor. Nagyon izgalmassá tette, hogy felnőtteket is vártunk, az esti-éjszakai, felnőtteknek szóló program nagyon népszerű lett. Hosszú ideig sok pécsinek fix évvégi programja volt, hogy jönnek a Szárnyas Malac Napra. Este felnőtt bábelőadással, koncerttel, egyéb játékos dolgokkal vártuk őket, na meg persze vendéglátóipari egység is üzemelt a bábszínházban, a régi épületben sok mindent meg lehetett engedni. Amikor a Zsolnay Negyedbe költöztünk, sok minden megváltozott, de a Szárnyas Malac Nap megmaradt.
- Kérlek, ajánlj néhány programot!
- Most is lesz zene, felnőtteknek szóló bábelőadás, továbbá egy izgalmas, felnőtteknek és középiskolásoknak szóló, 14 éven felülieknek ajánlott Padlás Panoptikummal várjuk a nézőket. A második emeleti raktérben rendezünk majd be egy humoros kiállítást, amit nagykabátban szabad és érdemes megtekinteni, mert nagyon hideg van ott. Ezt mindhárom nap délutánján lehet megtekinteni, a padláson mindig egy segítő várja a nézőket. Az első nap két nagysikerű előadásunkat vetítjük le a kamarateremben, valamint Kardos-Horváth János gyerekeknek szóló koncertje lesz az előcsarnokban, illetve tombolasorsolás a nap végén. A második nap felnőtt nézőinknek ismét látható lesz A kisgömböc című előadás Czéh Dániellel, illetve utána rögtön következik a Brass Vibe fúvószenekar koncertje. A harmadik napon a Lenka és Palkó című előadásunkkal zárjuk a Szárnyas Malac Napokat, illetve minden délelőtt más és más pöttömszínházi előadással várjuk a legkisebbeket, valamint minden nap lesznek bábkészítő -kézműves foglalkozások.