Kultúrában utazunk

Arató Máté (képünkön) öt éve jött a Bóbita Bábszínházba, és itt tanulta meg a szakma alapjait, majd előadásról előadásra más és más feladatokat kapott. Az elmúlt néhány évről, a Bóbitában szerzett tapasztalatokról, a társulatról és a munka élvezetéről beszélgettünk a bábszínésszel, aki a társulat szavazatai alapján február 10-én Hang Gábor-díjat kapott. (Fotó forrása: Bóbita Bábszínház)

- Mit jelent számodra a Hang Gábor-díj?

- Nagyon különleges számomra, mert a társulat tagjai szavazzák meg. Ez azt jelenti, hogy ezek szerint meg vannak velem elégedve, hogy jó, amit csinálok. Egyrészt a díj névadója emeli a nívót, illetve a korábbi díjazottak miatt is nagyon megtisztelő. Másrészt azt gondolom, hogy bármelyikünk megérdemelné ezt a díjat, mert nagyon sokat dolgozunk a színházban, a színházért, a nézőkért és egymásért.

- Számítottál rá, hogy te kapod a díjat?

- Nem, igazi meglepetésként ért, de nyilván vártam, bíztam benne, hogy én is kiérdemlem majd egyszer. Nem gondoltam egyébként, hogy ez idén történik. Akkor vált gyanússá a dolog, amikor a színpadon állva láttam, hogy több barátom is a nézőtéren van, akikről nem tudtam, hogy eljönnek. A kollégák sem bírtak már magukkal, veregették a vállamat.

- Mikor jöttél a Bóbitába? Jó pár éve itt vagy már.

- Igen, kiszámoltam, hogy napra pontosan február 11-én volt pontosan öt éve, hogy itt voltam meghallgatáson, és még aznap megtudtam, hogy a Bóbitához szerződöm.

- Mi volt az első előadásod?

Az első előadásom A lilahajú tündér volt, 2019 októberében. Ez nagyon az évad elején volt és szerencsés voltam, mert tanuló bábosnak megfelelő feladatokat kaptam. Ugyanis én korábban prózai színházzal foglalkoztam, és a Bóbitában tanultam meg bábozni. Természetesen ismertem a bábszínházat, láttam sok előadást, de gyakorlatban nem foglalkoztam vele azelőtt. A középiskola alatt, a Kodály Zoltán Gimnáziumban színjátszó körbe jártam. Ezután Budapesten tanultam a Nemes Nagy Ágnes Szakgimnáziumban, ott voltak bábos óráink, de az alapvetően prózai színész-képzés volt, azt tanultam, azt gyakoroltam. A Bóbitában tanultam meg nagyon sok mindent, és hálás vagyok, hogy ezeket a lehetőségeket kaptam, finoman adagolva. A lilahajú tündérben egyből marionettel kezdtünk, ami nagyon bonyolult technika, de előtte részt vettünk egy workshopon, így már nem a nulláról kellett kezdeni a dolgot. Azt érzem, hogy nagyon jól volt szervezve az utam a bábszínházban, mert mindig a megfelelő feladatokat kaptam és ezáltal előrébb tudtam jutni. Azóta már nagyon sok mindenben kipróbálhattam magam, és remélem, hogy ez így fog folytatódni.

- Említetted, hogy prózai színészettel foglalkoztál. Mi vonzott a bábszínházba?

- Főleg Pécsre vonzott vissza a honvágy. Itt nőttem fel, majd amikor eldöntöttem, hogy színházzal szeretnék foglalkozni, akkor mentem fel Budapestre tanulni. Ráadásul az utolsó pillanatban határoztam el, hogy elindulok ezen a pályán, megpróbálom, de nagyon kevés önbizalmam volt hozzá. Azért jöttem vissza Pécsre, mert nagyon hiányzott már a város, nagyon szerettem és szeretek itt élni. Megkerestem a régi kapcsolataimat és visszajöttem dolgozni. Papp Melinda egy vizsgán odalépett hozzám, és mondta, hogy hallotta, hogy jövök a Bóbitába felvételizni. Én ezen meglepődtem, de megtudtam, hogy már sokan ajánlottak engem, amikor megüresedett egy hely a bábszínházban. Úgy voltam vele, ha az igazgatóhelyettes azt mondja, hogy örül, hogy jövök, akkor szívesen megpróbálkozom vele. Tényleg az alapokról indultunk, hiszen én még nem fogtam bábot a kezembe, viszont ők fogták az én kezemet, és mutatták, hogy mit és hogyan kell csinálni. A kollégáim voltak a tanáraim a bábszínházban.

- Milyen darabot, eseményt idéznél fel ebből az öt évből?

- Ez egy nehéz kérdés. Nagyon sok mindent fel tudnék idézni. Azt érzem, hogy más irányt vett az életem azáltal, hogy társulatba kerültem, hogy a színházban maradtam. Nehéz kiemelni egy eseményt, mert annyi mindent történt. Nagyon sűrű éveink voltak, számos dologban ki tudtam próbálni magamat. Egyre jobban belefolytam a bóbitás nyári programokba, mert minden évben táboroztatok, és a szervezésben is igyekszem segíteni. Felidézhetném a filmforgatást is, hiszen tévéfilmet készítettünk az #Apa, anya, én-ből, ez is lehetőséget adott, nagyon jó élmény volt mindannyiunk számára. A Háry János előadás is nagyon jó tapasztalat volt. Meg kell említenem a Torzonborz darabokat is, azok során is rengeteget tanultam. Igazán intenzív és sűrű előadások, ami nagyon nagy munkát igényelt. Örülök, hogy most újra felújítottuk és most február elején egy héten keresztül Kaposváron játszottuk, nagy élvezettel. Ami általános élmény, hogy amikor kint állok a színpadon, azt érzem, hogy nagyon élvezem, nagyon szeretem csinálni! Itt nem lehet unatkozni, mindig másfajta feladatot kapunk.

- Sokat vagytok együtt a bábszínházon kívül is? Milyen a társulat, milyen változások vannak?

- Az idő során sokat változott a társulat összetétele, főleg most nagy váltások voltak. Ez számomra örömteli, bár nagyon hiányoznak azok, akik elmentek, mert szoros barátságot kötöttem velük. Volt köztük olyan is, akire tanárként és mentorként is felnéztem. Viszont az új csapatot egytől egyig ismertem. Ők olyan fiatalok, akikkel dolgoztam már korábban, és nagyon jó barátaim voltak. Örülök, hogy most az évad elején idekerültek. Jelenleg nagyon jó a hangulat, eljárunk közösen. Más projektekben is közösen dolgozunk, sőt, ha van másik projekt, akkor egymást keressük, hogy együtt dolgozzunk. Ez most egy nagyon jó, összetartó közösség. Ha munka során elutazunk valahová, az is összefog minket, ilyenkor gyakorlatilag együtt élünk. Összefoglalva azt mondhatom, hogy a munkán kívül is nagyon szoros a kapcsolat.

- Van bármi szabadidőd?

- Nincs, ez az életünk. Most oda is kell figyelnem, hogy több szabadidőt adjak magamnak. A nyaraimat kicsit fel kell szabadítanom, mert amikor lemegy az évad, egyből kezdődik a nyári szezon a táborokkal és nyári előadásokkal. Főleg a koronavírus-járvány óta jellemző, hogy nagyon örülünk, hogy tudunk dolgozni. A bezártság nagyon furcsán hatott ránk, rám különösen, és a korlátozások vége után mindent elvállaltunk. Most már azt látjuk, hogy nagyon beindult ez a vonat, néha kicsit fékezni kell, pihenésre is szánni kell időt.

- A Hang Gábor-díj egy társasjáték volt. Ez hogyan kapcsolódik hozzád?

- Igen, a legjobb barátaim behúztak a társasjátékos világba. Az utóbbi években nagyon társasjáték-függő lettem, megszerettem a nehezebb és összetettebb játékokat. Nagyon sokat összeülünk és társasozunk. Biztos vagyok benne, hogy ők állnak az ötlet mögött. Amikor megláttam őket a nézőtéren és megkaptam a díjat, már tudtam, hogy mi van a csomagolásban. A társulat is ismeri ezt a szenvedélyemet, már korábban, karácsonykor is volt alkalom, hogy társasjátékot kaptam.

- Jelenleg is nagy sikerrel játsszátok a Lenka és Palkó című előadást. Mire készülsz ezután?

- A következő darabon már most dolgozunk. Volt egy kis „pihenőnk” Kaposváron, amikor egy héten keresztül játszottuk a Torzonborz, a rablót, most viszont visszatérünk A szép Cerceruska próbáihoz, amit március elején mutatunk be, ezután pedig következik Az ajándék című ifjúsági előadás, amin már most is dolgozunk. Nagyon szeretem azokat az előadásokat, amelyben színészként és alkotóként is részt vehetünk, formálhatjuk a véleményünkkel. Ez egy közös munka és már elkezdtünk róla beszélgetni. A szinopszis elkészült, arról is beszélgettünk, hogy mi hogyan készítenénk. Van kapcsolat az #Apa, anya, én és e között a darab között, de egy teljesen más történet lesz. A karakterem se fog hasonlítani az előző ifjúsági előadásban megismertre. Most kezd kirajzolódni, hogy ki lesz ő, és nagyon úgy néz ki, hogy az egyik központi szereplő.

- Mivel fejezitek be az évadot?

- A június igazán gazdag lesz, mert Romániába utazunk a Kacor király című előadással egy egyhetes turnéra, és még abban a hónapban lesz a kétévente megrendezésre kerülő országos bábszínházi találkozó Kecskeméten.