Áprilisban új időszaki tárlat nyílt a Bóbita Bábszínház bábmúzeumában, az elkövetkezendő hónap során pedig még két bemutató és számos tájelőadás, illetve több külföldi vendégszereplés vár a bábszínház társulatára, így elég sűrűre sikeredik az évad vége. Sramó Gábor igazgatóval beszélgettünk a Brighella Bábtagozattal fennálló kapcsolatról, illetve a május-júniusi programokról. (Képünkön: jelenet a Torzonborz és a holdrakéta című előadásból, amellyel Budapesten lépett fel a társulat április végén. Fotó forrása: Bóbita Bábszínház).
- Április 20-ától látható a bábmúzeumban a szatmárnémeti Brighella Bábtagozat huszadik születésnapját ünneplő Báb-tér-kép című kiállítás. Úgy tudom, a Brighella és a Bóbita hosszú évek óta kapcsolatban áll egymással. Mióta tart, milyennek értékeled ezt a szakmai kapcsolatot?
- Húsz éves a Brighella bábtársulata Szatmárnémetiben, engem tíz éve, 2013-14 körül keresett meg az akkori megbízott tagozatvezető, színésznő, Bandura Emese azzal, hogy nagyon örülne, ha rendeznék náluk. Innen indult a két színház együttműködése. Többször dolgoztam a Brighellában, valamint meghívták a bábszínházunk előadásait Szatmárnémetibe, illetve ők is jöttek hozzánk. Sokszor voltak résztvevői a Szamárfül Fesztiválnak és a Farsangoló HANGoskodásnak, Nagy-Kovács Géza több előadást tervezett náluk. Összefoglalva azt mondhatom, hogy folyamatos, élő, baráti kapcsolat alakult ki a két társulat között. A Brighella kis társulattal rendelkezik, számomra nagyon izgalmas és érdekes volt látni a fejlődésüket. Tudom, hogy milyen körülményekből indultak, milyen küzdelmek árán sikerült saját termet létrehozni, fejleszteni a létszámot műszaki emberekkel, és jól látható, hogy a színházon és a városon belül is emelni tudták a renoméjukat. Örömteli dolog ebben a világban azt tapasztalni, hogy van értelme a küzdelemnek, és a sokszor szinte lehetetlen feladatokat is lehet teljesíteni. Tavaly szeptemberben is ott voltunk a születésnapi ünnepségükön, és nagyon jó volt látni, hogy mennyire fontosak a városnak, illetve hogy a társintézményekkel, a nagyszínházzal, amelynek része, jó a viszony. Jóban vagyok a nagyszínház vezetőségével is, innen tudom, hogy mindig empátiával és segítőkészséggel fordultak a bábtagozat felé.
- Egy az egyben a Szatmárnémetiben összeállított kiállítás látható most a Bóbita bábmúzeumában?
- Nagyjából, egy-két dolog nem fért el, viszont így is egy jó képet ad a Brighella 20 évéről. Nagyon örülök, hogy itt is megvalósult a kiállítás fotótablós része. Így több előadást, ami nincs már meg (vagy épp játsszák őket, ezért nem tudják nélkülözni) fotón meg lehet nézni, ami szintén hozzájárul a történeti áttekintéshez.
- A tervek szerint mikor játszik Pécsett legközelebb a Brighella?
- Szeretnénk, ha a Szamárfül Fesztiválon fellépnének a szabadtéri színpadon: a Lúdas Matyi című előadásukat hoznák el. Ez még csak terv, reméljük, összejön.
- Áprilisban, még a kiállításmegnyitó előtt a Lenka és Palkó Eszéken vendégszerepelt. Milyen volt a fogadtatása? Vannak-e további horvátországi tervek?
- Igen, április 16-án voltunk ott, a Gyermek és Ifjúsági Színházban léptünk fel. Úgy gondolom, hogy jól fogadták az ottani gyerekek. Teltházunk volt, a szervezők megtöltötték a környező falvakból, sőt, távolabbról is érkező magyar gyerekekkel a színházat. Arról is beszéltünk Magdó János főkonzul úrral, hogy mi látogassunk el egy-két faluba, mert azt valószínűleg egyszerűbb megszervezni, és évekkel ezelőtt volt már rá példa. Azonban ehhez olyan előadás kell, ami egyszerűen elvihető. Szerencsére most van is ilyen, a Papp Melinda által írt és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház közös produkciójaként általam rendezett Aranyszívű Juliska című darab, ami nagyon mobil, könnyen utaztatható. Ezen kívül ott van a betlehemes előadásunk, a Menjünk, menjünk Betlehembe!, amit hét éve vittünk Vörösmartra és még néhány környékbeli településre. Eltelt jó pár év, újra elvihetnénk ezt az adventi időszakban.
- A május és a június hogyan néz ki bemutatók és tájelőadások szempontjából a Bóbitánál?
- Április utolsó hétvégéjén volt egy izgalmas fellépésünk Budapesten, a Magyar Zene Házában, ahol bemutatkozott Pécs városa, többek között a Bóbita, ide az egyik nagysikerű előadásunkat, a Torzonborz és a holdrakéta címűt vittük, április 27-én délelőtt játszottuk. Ugyanaznap délután a Bóbitában az Álomzug Társulás vendégelőadását, Kocsonyakirályfi című mesét láthatták a nézők. Szegedi Katalin meséjét Papp Melinda adaptálta bábszínpadra. Május 1-én, a városi majálison a Nevelési Központnál leszünk egy óriásbábbal, illetve a Tour de Hongrie-n is képviseltetjük magunkat egy Vitéz László- óriásbábbal a Városháza előtt. Most készül egy kis létszámú, háromtagú csapat Finnországba, Helsinkibe, ahol május 4-én játsszák az ott élő magyar családoknak a Helsinki Magyar Kulturális Központban az egyik pöttömszínházi előadást, a Cini-cini muzsikát. Ami szintén nagy örömmel tölt el minket, hogy a XI. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek-és Ifjúsági Színházi Biennálé versenyprogramjába bekerült a Lenka és Palkó, a fesztivál utolsó napján, május 10-én játsszuk, mert a sűrű program miatt akkorra tudtunk időpontot vállalni. Május 11-én lesz Pityi Palkó premierje, amit két ifjú színészünk, Rácz Attila és Szabó Dalma írt és játszik, és Bonczidai Dezső rendezi. Május 17-én jön a KL Színház új bemutatója, a Patkó Bandi a szabadtéri színpadra, ezt Czéh Dániel játssza, Schneider Jankó rendezésében. Május 23-án, csütörtökön és 24-én, pénteken pedig az Escargo Szobaszínházban mutatjuk be Az ajándék című új darabunkat. Mivel a másik, felnőttebb nézőinknek szóló #Apa_anya_én című előadásunkat is ott játsszuk, ezért úgy döntöttünk, hogy ezt szintén az Escargóban tűzzük műsorra, mert ott a helyszín is jobban illik hangulat szempontjából, illetve a célközönség, a középiskolások és felnőttek számára is már egy bejáratott helyről van szó. Azért nem hétvégén kerül műsorra, mert elég hosszú, a darab után egy interaktív beszélgetés következik, így együtt akár két-két és fél órára is nyúlhat az esemény. A bemutatók után júniusban még vár ránk egy erdélyi turné, június 7-13. között öt alkalommal játsszuk a Kacor királyt, ebből három Székelyudvarhelyen, kettő Marosvásárhelyen lesz. Az évad végén pedig megyünk Kecskemétre, a Magyarországi Bábszínházak 16. Találkozójára, aminek rögtön a nyitónapján, június 22-én játsszuk a Lenka és Palkót. Június 29-én Veszprémben leszünk a Kabóciádén, utána hétvégén jön a Győrkőcfesztivál Győrben, a következő héten pedig már indul az első nyári tábor a Bóbitában. Szóval nem fogunk unatkozni.
- A Báb-tér-kép című kiállítás augusztus 31-éig látogatható?
- Igen, még a Szamárfül Fesztiválon látható, majd szeptember 7-én nyitjuk a következő bábmúzeumi kiállítást, Kós Lajos centenáriumi tárlatát.