Kezdőlap > Kultúra > Zene > Mesedélután sok zenével

Mesedélután sok zenével

2011. november 13. vasárnap, 09:17 Bereczki Lajos Zene
PDF
Szombat délután folytatódott a Pannon Filharmonikusok által elindított Csigaház sorozat a Kodály Központban. A Brémai muzsikusok című mesén kívül Vivaldi csodálatos zenéje, és magyar népdalok is elhangzottak ezen a szép késő őszi délutánon. (Galériával!)


Két előadás, ráadásul teltházzal, ez a mérlege az idei évad második Csigaházának, amely egy vonósnégyes és egy kreatív zenész-műsorvezető közreműködése mellett varázsolta el az ifjú közönséget. A 3-8 évesek lélegzetüket visszafojtva hallgatták a mesét és verseket, élvezték a zenei betéteket és lelkesen vettek részt a velük kapcsolatos kérdések megválaszolásában.

Ismét bebizonyosodott, hogy lehet igényesen közelíteni komolyzenével ehhez a korosztályhoz is, van rá fogadókészség, csak meg kell találni az utat. A Pannon Filharmonikusok által kitalált új forma most már elmondhatjuk, hogy bizonyított, Kiss Szabolcs gyakorló apuka és zenekari harsonás, ért a gyerekek nyelvén, képes felhívni a figyelmet a zene eszköztárának szépségére.

Ne feledkezzünk meg „Csigabán” kívül a két kotnyeles kiscsigáról, Csillagáról és Csabigáról sem. Egyre nagyobb rutinnal játsszák szerepüket, amitől az ötven perces műsor valóban jobb lesz, kevésbé dominál a „kajláskodás”, mint tavaly és ettől sokkal jobban lehet a Faltisz Alexandra grafikus művész által megálmodott csigákra figyelni, jóval inkább érthető és értékelhető a legtöbb megmozdulásuk is.
A műsort szinte töretlen figyelemmel végig ülték, játszották a gyerekek. Ők igazán a nyertesei ennek a varázslatnak, hiszen itt ilyenkor minden nekik és róluk szól, na persze a komolyzene támogatásával.

Szabolcs második műsora ez a sorozatból, idén a zenekar tagjaként pályázott a műsorvezetői babérokra – sikerrel. Lapunk a váltásról és terveiről kérdezte.

- Hogyan egy lesz harsonásból Csigabá?
- Idén a nyár elején kaptam felkérést a szerepre, amin igazán nem is sokat töprengtem, hiszen teljesen vállalható ez a szerepkör a számomra. Legkisebb gyermekem is ebbe a korosztályba tartozik, - egyébként rajta szoktam tesztelni a műsort is. Alapvetően szeretek a gyerekekkel foglalkozni, velük játszani, ismereteket átadni nekik, különösen, ha komolyzenéről van szó.

- Meddig van kész a sorozat?
- Amikor benyújtottam a műsortervet, akkor egész évre letettem az elképzelésem, pontosan kidolgozva az előadások minden percét. Az összes délutáni foglalkozást összefűzi egy vezérelv: a gyerekek érezzék, hogy befogadjuk őket és tudják, hogy mikor mi következik, tehát számukra is követhető, kiszámítható legyen az események sora.

- Mi volt a mai előadás központi gondolata?
- Négy vonós hangszeren játszó kollégám, név szerint Hóbárné Büttner Orsolya  (hegedű) Morvay Ágnes (hegedű) Ján Fruzsina (mélyhegedű) Szécsi-Dobos Lilla  (gordonka) közreműködött ma délután a műsorban. Az ő produkcióikra épült rá egy verses-mesés keretjáték, amelyhez a saját személyiségemből tettem hozzá egy csipettel. Próbálom a közönség viselkedését, reakcióit is beépíteni a műsorba, ezért a „színpadi” improvizáció is része a kelléktárnak. Interaktív a műsor, figyelem a kicsiket és próbálom ennek megfelelően alakítani a műsorvezetői szerepet.

- Milyen meglepetésekre számíthat a közönség legközelebb, december 3-án?
- A zenei korszakokon keresztül próbálunk közelíteni a gyerekekhez, ma és december elején is a barokk kor zenei anyagából merítünk, amely szinte kimeríthetetlen. Ez lesz tehát a keret, amelyen belül természetesen a közelgő karácsony hírnökeként meghívjuk a télapót is. Őt is bevonjuk a közös játékba, versekkel, énekekkel és természetesen sok zenével, meglepetésekkel várjuk a gyerekeket december 3-án, itt a Kodály Központban.






























 

Hozzászólások

 
0 #4 Tas 2011-11-17 22:18
Jó vállalkozás, megérdemel mindenféle támogatást!
Idézet
 
 
0 #3 Musician 2011-11-15 12:48
Jó képek! Hangulatos délután lehetett!
Idézet
 
 
0 #2 A zene az kell! 2011-11-14 13:20
Aki még nem vitte el a kisgyermekét az próbálja meg legközelebb! Szerintem így meg lehet szerettetni a komolyzenét! Jó zenészek, mese, tánc, játék - minden ami kell :-)
Idézet
 
 
0 #1 Abigél 2011-11-13 17:16
Új műsorhoz új férfi kell! Hajrá Szabi!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés